Globális jelenségek
Kedves fórumtársak!
Miután végigolvastam a témában eddig megjelent véleményeket, úgy gondoltam, hogy az a legcélravezetõbb, ha a vita során mindíg a tényekbõl próbálunk következtetéseket levonni. Egyetértek azokkal, akik a média szerepét negatív beállításban interpretálják. Viszont ha maradunk a tudományosan megalapozott megállapításoknál, akkor el lehet ütni a médiák szokásos túlzásainak élét.
De tárgyra térve a Légkör 2009. 2. számában olvastam a paksi meteorológiai fõállomás mûködésérõl szóló beszámolót és felkeltette érdeklõdésemet a csatolt táblázat, a hõmérséklet és a csapadék méréseinek adataival 1981-2008 között. Úgy gondoltam érdemes azokat grafikusan ábázolni. Választásom amiatt is Paksra esett, mivel nagyjából az ország közepén helyezkedik el és míg kelet felõl az Alföld, nyugatról a dunántúli domb és hegyvidék határán, azaz ezen térségek mezoklimatikus hatásai érik. Ime a gafikonok, megjegyzem, hogy a tendencia érzékeltetésére a 3 tagú mozgó átlagokkal számoltam ( öt tagúhoz szerintem hosszabb adatsor lenne célszerû ). Most egy kicsit zavarban vagyok, ugyanis hézagos informatikai tudásom eszerint nem terjed ki arra, hogyan lehetne a Windowsba elmentett két grafikont mellékelni. Ha segít valaki megköszönöm.