Várom az őszi időt, avarban bujkáló gombákkal, újból nyíló harangvirágokkal, sekély ködökkel (köszönet a szép képekért máris! kacsint) és az országúton átvonuló köddel,  amit az elhaladó autók "bárányokká" szabdalnak föl...  vonuló madarakkal, érkező madarakkal; színes lombbal, hajnali didergéssel.  Várom az első fagyot,  ami elviszi a parlagfüvet, és az esőt,  ami lemossa a virágporát;  várom,  hogy a most még kövéredő napraforgót levágják a gépek, a parlagfű-táblákkal együtt, az erdőből pedig lelegeljék az allergént az őzek.  Várom az érett som, és a dió ízét, szeder és szilva már van;  és nem úgy várom,  mint Áprily:
  "Jaj azok a homályos reggelek, amikor minden vágy a nyár után hal!
Huszonöt éve,  fázós kisgyerek, az iskolába indultam apámmal." 

- már én a diplomát is több,  mint harminc éve kaptam...  és szeretem,  ha az  "én" kacsint nyaram hűvöskés,  szelíden mosolygó.  Várom a felhőket...  én igazából nem is a tavaszt,  vagy az őszt: én a felhőket szeretem!

Most raktam újra a garádot - nyárra bekomposztáltam, a szárazság elől - és a halomban máris két hangyaboly szorgoskodott! - át lettek költöztetve, tél előtt még be tudnak rendezkedni;  és nemsokára remélem,  esők is érkeznek,  és lehet füvet vetni a hó alá;  és kismadarat is hallok majd pittyenni,  mert most csak a mókus kattogott rám a fáról, és a szajkók jöttek a komposztból  falatozni. Csend van az erdőben. Mintha a kismadarak mind eltűntek volna...