Olyan gyönyörû napsütés van hogy a laptoppal kiültem a teraszra, kávé+pipa mellett kicsit még "ragozom" a SEMMIT nevet
Azt vélem, kategorikusan kimondani hogy ismert Univerzumunk határain túl már nincs semmi, legalább annyira hibás állítás, ahogy eleink szilárdan hitték hogy a Föld lapos, peremén vízesésként zuhognak a semmibe a vizek. Hétköznapi hasonlattal élve, kissé olyan mint kimondani, hogy a ránk zárt szoba falain túl nincs semmi, mert nem jutunk ki és nem látunk át a falon. Bár elvileg meghatározható Univerzumunk kiterjedése, határa, de kiterjedésével össze sem vethetõk véges kozmikus észlelési képességeink, mint pld. a Földön nevû bolygón a hallás- vagy látástávolság, ahol adott távolságon belül elenyészik a hang, csökken a látásszög, nincs további nagyítás, elvesznek a finom részletek.
Én hiszem hogy saját Univerzumunk "üveggömbjén" túl is van világ, csak az óriási távolságok és összemérhetetlen léptékek miatt képtelenek vagyunk róla bármit is érzékelni, bár nem tartom lehetetlennek hogy nem egy, ma még ismeretlen ezért nehezen magyarázható "kívülrõl jövõ" hatást érzékelünk, de annak hozzánk mérve rendkívül lassú változásait ma még észre se vesszük. Távoli analógiával - addíg keresték a Yellowstone-vulkán kürtõjét, míg rá nem jöttek - hogy benne állnak nevet
Azt vélem, minden csak lépték kérdése, egy atomi méretekben élõ képzeletbeli lény érzékelése nyilván saját világának nanométeres távolságaira és nanoszekundumos folyamataira terjed-terjedhet, emiatt érzékelõképességeit meghaladó nagyobb méretekben csak filozofálhat, elméleteket gyárthat. Eljátszva a gondolattal, képzeletbeli lényünk egy robbanómotor hengerében születik, emberi léptékkel mérve hosszú élete "kívülrõl" nézve csak egy energiaszintugrás következtében született foton felvillanása. Parányi lényünket érdekli a világ, vizsgálódik, figyeli saját kis horizontját, melyen tán hõmozgástól cikázó gázatomok a csillagok (csak analógia). A robbanási ütem során észleli hogy a gázatomok távolodnak minden irányban, a folyamatot rejtélyes eredetû hõsugárzás kíséri. Mivel addigi tapasztalata alapján vélekedése szerint saját mikrokozmoszán kívül semmi nem létezik, ezért "kívülrõl jövõ" jövõ hatást fel sem tételez, bár világát eleinte egy misztikus mindenható lény feltételezésével és teremtõ beavatkozásával magyarázza, de késõbb, az észlelt adatokat és folyamatokat elemezve felismer néhány törvényszerûséget majd parányi kollegáival törni kezdik a buksit, mi is történik velük. Világuk tüzijáték módjára örökre szétröppen vagy oszcilláló folyamat és összehúzódás követi. A kis lény véges érzékelõképessége és életideje határt szab a megismerésnek, csak a korábbi generációk összegyûjtött észleléseire támaszkodhat, ezért immár spekulatív elméleteket kényszerül gyártani. De a kíváncsiság hajtja, fejleszti mûszereit, saját léptékével mérve egyre messzebb lát, de ez a látótávolság még mindíg csak töredéke az õt körülvevõ távolságoknak, egyre inkább elméleti síkra szorul. Életösztöne, életérzése nem enged olyan elméletet hogy világa örökre szétrobban és csendben kihuny, bár a természetes ez lenne, minden létezõ folyamatra érvényes az ALFA és OMEGA, a Kezdet és a Vég. Minden megszületik, hajtóereje a potenciálkülönbség, állandóan formálódva és formálva folyamatos kölcsönhatásba lép környezetével, majd a potenciálkülönbségek kiegyenlítõdésével hajtóereje elfogy és a folyamat leáll, bekövetkezik a "halál". Ez ijesztõ hiszen az egyén borzong a pusztulástól, a halál gondolata elszomorítja. Félelmetes, de nem is olyan vészes, ha "gyermekeiben tovább élhet" ergo reménytelibb a generációváltáson alapuló ciklikus túlélés feltételezése. Ennek alátámasztására, a többnyire sokféleképp formálható/értelmezhetõ észlelési adatokat megfelelõen csoportosítva ellentmondásmentesen indokolható elméletek hozhatók létre, melyet egyaránt elfogadnak és cáfolnak. A "generációs túlélés" sugallta reménykedés nyomán megszületett a "Nagy Bumm" és melyet majdan követ a "Nagy Reccs". Ennek így is kell lenni egy mûködõ robbanómotor esetében, de errõl fogalma sincs a parányi virtuális lénynek és soha nem is lesz bizonyos felõle (aminthogy mikrokozmosza helyérõl sincs fogalma) mert õ nem éri meg a következõ fázist, az óriási léptékek miatt számukra rendkívül lassú összegezhetetlen folyamatok miatt még leszármazottai sem.
Saját kamaszkori véleményem, a világok "kifelé" is végtelenek egymásba ágyazódó gömbök formájában, bár ennek érzékelése léptékfüggõ és egyirányú, akár az idõ. Ahogy mi érzékeljük a mikrofizikai folyamatokat atomi szinten, nem lehetetlen hogy hozzánk hasonlóan intelligens, folyamatokat értelmezni képes de elképzelhetetlenül nagyobb léptékû rendszerek "lefelé" hasonlóan érzékelhetik a nekik elemi részecskének tûnõ "üveggömbünk" fizikai sajátosságait, sajnos az elképzelhetetlenül nagy aránykülönbségek miatt mi nem látunk "felfelé".
Elvetve a sulykot, õsrobbanásunk túlfûtött fantáziával egy elképzelhetelenül nagyobb léptékû értelem "részecskegyorsítós" kísérletének eredménye is lehet? Cáfolja meg valaki nevet
Anno kamaszodva, én egymásba ágyazódó, arányaikban makro- és mikrovilág módjára eltérõ világegyetek sokaságát képzeltem el a semmi helyén. Innen jutottam oda, hogy az egymásba ágyazott gömbök száma bizonyára végtelen, de a "labdában-labda" sorozat Möbius szalagként csavarodva két-, majd egydimenziós kiterjedésbe zsugorodik a "távolban" és végül nem érzékelhetõ (ergo számunkra nem létezõ) pontként "visszahajlik" önmagába, de a sorozat a végtelen kis méretek felõl újra kezdõdik. Nyakatekert fantazmagória, kamaszkorom lázas képzelõdései.
Ma már azt vélem, három dimenziós létezésünk miatt ezen a területen elértük határainkat, csak találgathatunk, de tovább jutni és megbizonyosodni vélhetõen nem fogunk, ahogy azt sem tudjuk mi lesz velünk a halál után. Persze mindig akadtak és akadnak nálunk okosabb önjelölt "felkentek" akik jobban tudják és jól megmondják nekünk mit is gondoljunk, de tetszik, nem tetszik, minden elfogadtatásra gyártott fantáziadús információ javarészt csak VÉLEKEDÉS legyen szó halálról, fizikai világképrõl, istenhitrõl Elméletileg alapvetõ emberi jogunk az önálló gondolkodás, választás, mégis a társadalmi berendezkedés rendszerétõl függetlenül sok embernek látszó lény kényszerítette és még ma, a XXI. században is szeretné uniformizált gyermeki alázatra szorítani az embereket, ne gondolkozzanak feleslegesen, majd õk kinyilatkoztatják mire is kell gondolni, segítõ kezet nyújtanak az igazságot felismerni képtelen sok csökkentlátónak. Az egyén feladata mindössze annyi, feltétel nélkül kövesse a vezetést, fogadja el fenntartás és kételkedés nélkül a világi és/vagy egyházi dogmákat. Ezeken a területeken spekulálni, misztikumot súroló elméleteket gyártani felesleges erõkifejtés, akár a paradoxont feloldani vajon egy mindenre képes mindenható Isten képes-e akkora követ teremteni, melyet mindenhatósága ellenére sem képes felemelni nevet
Fene tudja, "eppur si mouve" nevet Inkább igyon egy sört aki szereti laza
Bocs a kávé+pipa filóért, sorry, jó napot jó kedvet Csillagászat/MetNet kacsint