A nyár végén, ősz legelején meginduló lehűlés a féltekei hőeloszlásnak "reset-et" ad. Nagyon nem mindegy, hogy miként alakul ilyenkor a hidegbázis állapota: erősen vagy gyengén fejlett, vannak-e jól elkülönülő hideg területek az arktikus, szubarktikus régióban. Ez azért lényeges, mert hosszan tartó állapot, akár az egész téli félév időjárási jellegét meghatározhatja. A hidegbázis és a magok milyensége alapvetően meghatározza a nyugati driftet és a leszakadási hajlamot, továbbá a hidegleszakadások gyakori helyét. Egyik szezonban folyton leszakad a hideg (alkalmasint ránk), másikban meg alig. Ezért érdemes nézegetni már szept. végétől, azaz a téli cirkulációs rezsim kezdetétől az AO indexet: negativitás nagy leszakadási hajlamot, pozitivitás kicsi leszakadási hajlamot jelent.
Továbbá szintén a jó helyre való leszakadási hajlammal függ össze a hátoldali kora ősz. Ha megvan ez a hajlam, korán megjelenik. Utána, az ősz közepén a Namias-ciklusnak megfelelően északi zonalitás, a mi szélességünkön anticiklon áll elő. Egyébként a Namias-óra szabályos járása szintén jó jel, mert azt mutatja, hogy nem betegesen erős a nyugati drift, illetve vannak regenerációra hajlamos hidegmagok, = ismételt leszakadás. A már a divatból kiment decemberi prediktor is tulajdonképp a félteke cirkulációs állapotának részbeni felmérésén alapult az őszi lehűlés kezdetén. Nem volt az olyan nagy szamárság.
A fenti elméleti meggondolásokat hosszas tapasztalatok is támogatják. Persze az ilyen szabályszerűségek érvényesülése nem 100%-os, ezt tudni kell.