A múltkor írtam az júniusi esetről, amikor a Kab-hegyen, biciklizés közben kapott el egy zivatar erősen mennydörgős, mérsékelten lecsapós változata. Jobb ötlet híján bementem a sűrűbb, erdős részre (inkább, mint a tisztáson állni, villámfogóként kimagasodva), kerestem egy alacsonyabb fát és azalatt guggolva könyörögtem az életemért 20 percig. nevet Aztán nem bírtam tovább idegekkel, és amikor picit alábbhagyott, akkor ezerrel tekertem hazafelé. Nyilván újra rázendített, de akkor már nem álltam meg. Azóta többször eszembe jutott az eset, amikor az erdőt járva öl vastagságú fákat látok középen széthasadva (amúgy egyáltalán nem ritka).