Szerintem egész egyszerûen az lehet a magyarázat a régi gépek utáni vonzódásnak, hogy azok még azok, amiknek látszanak. Megfogható, igazi hangjuk van, nagy részük fémbõl készült. Lehet velük játszani. A digitális varázslat elmúlik, marad a tiszta, fotózás iránti szeretet. Persze mindent a helyén kell kezelni, mindennek megvan a maga helye és ideje. Ebben is fontos az egyensúly.
Digitális, ha akciókép kell, ha szélsõségesek a fényviszonyok, ha valaki tanulni akar, vagy csak szimplán a technika megszállottja. Az analóggal nem szabad rohanni, megfontoltságot, egyfajta elmélyülést kíván. Komponálás, ötletesség, elõrelátás.

Szerintem a digitális technika bizonyos értelemben ellustít, mert azonnal látod a képet, nem kell használnod a fantáziádat meg a tudásodat, hogy vajon hogy sikerülhetett a kép? Azonkívül az analóg technikából már hiányzik a marketing, (hál Istennek) az a fajta vedd-meg-dobd-el szemlélet, ami a digitális gyártókat a megapixel-hajhászás felé tereli.