Semmi ok nincs arra, hogy a génmanipulált majom azon az úton indul tovább, amelyen az ember a közös õsrõl való leválás során...
Olyan dolog létezik, hogy két teljesen más családba tartozó élõlény kifejleszt egy adott élõhely vagy egyéb körülmény hatására olyan jeleket, melyek alapján akár közelebbi rokonnak is tûnhetnének... Vagy akár ugyanaz a tulajdonság kialakult több alkalommal az evolúció során, egymástól teljesen függetlenül. Ez a válasz a Természet kihívására. Két teljesen külön úton el lehet jutni ugyanoda.
Nem lehet egy vagy több gén párhuzamos megváltoztatásával helyettesíteni egy bonyolult folyamatrendszert, amely annak minden lépcsõje végigjárásával lett azzá a végereménye, mint ami lett. Az élõlények nem gépek, amelyekben a gén csak egy fogaskerék. Az élõlénynek nem pusztán valami fizikai (biokémiai) tulajdonsága az, amit látunk, hanem van egy viselkedése, egy a fajra, az egyedre jellemzõ reakciója, amellyel válaszol az adott élethelyzetre. Ezeket a viselkedésmintákat persze a gének határozzák meg alapvetõen, ám mégsem egy adott gén vagy néhány gén felelõs magáért a konkrét helyzetre adott válaszért, hanem az egyed teljes génállománya, a gének által kódolt fehérjék hatása, az általuk kiváltott reakciók együttese, és akkor még egyáltalán nem biztos, hogy a válaszreakció megfelel a túlélési stratégiának. Hatnak egymásra a faj egyedei, a fajjal közös élõhelyen lévõ egyéb élõlények élettevékenysége (melyet megint csak egy-egy teljes génkészlet és teljes, egymással összefüggõ viselkedési struktúra határoz meg), a természeti környezet fizikai változásai, stb.
Rövidre zárva: nem fogsz tudni Frankenstein doktorként szuperfajt teremteni pár gén átpakolásával...
(Egyébként érdekes, ahogy Mary Shelley zseniális regénye oly régen, a genetikai módosítások gyakorlati megvalósítása elõtt vagy 170 évvel mennyire tökéletesen ragadja meg ezt a helyzetet... Másik érdekesség, hogy 1816-ban, amikor a regény született, akkor éreztette hatását Európában is a Tambora elõzõ évi kitörése, szóval a vacak esõs, hideg nyár elõl a Genfi-tó mellett pihenõ Shelley és társai unalomûzõként rendeztek írói versenyt, melynek folyományakánt született legmaradandóbb és legzseniálisabb mû a Frankenstein lett. Micsoda véletlenek!)
Az élet, az élõlények nem gépek, nem zárt rendszerek, hanem egy hatalmas, mindennel összefüggõ rendszer apró részei.