Tegnap kimentem a Dél-budai Egér út mellett lévő nagy berekbe, ott sétált a Menyecske u. lakótelep apraja-nagyja.  A kutak kerítéssel elzártak,  de a terület többi része látogatható:  csodás hely lett!  Kis kölök koromban sokat bicikliztem arra, azóta szárazodott a terület,  most üde rétek, sűrű szürke nyár újulat, sok-sok diófa és egy-egy vadszilva, cseresznyefa... és harsogó madárdal,  ezek a vonatokat és a  gyorsforgalmi utat is, túlharsogják!  A kosborokat nem láttam, amikre régről emlékezem,  de a gyep amúgy szép, és a levegő extra friss és párás volt... nulla szúnyoggal!

 Ma viszont a Tétényi-fennsíkon elszomorodtam. A gyep vegetál, a csenkesz kalászkái rászáradtak, a gurgolya friss hajtása  a földön hever, a kakukkfű illatos levélkéi épphogy kihajtottak. Csak a mélyen gyökerező lappangó sás  ragyog zölden,  és a madártej (Ornithogalum) hófehér csokrai virítanak hősiesen...  A mannakőrisek árnyékában azért van ternye, csüdfű szépen,  de az árvalányhaj léhán hajladozik,  a levele alig tízcentis...  A magyar szegfű rózsaszín csokrocskái olyan alacsony száron nyílnak,  mintha vissza akarnának bújni a földbe...  Esőért sóhajt az egész gyep.