Bioszféra
Nem értek hozzá túlzottan, de most maximálisan egyetértek Lujóval.
Egy kis példa (legyen 2):
1. Tavaly előtt ősszel ültettem át egy majd 2 méteres birskörtét, ami mellett volt már egy új hajtás (kb. 70 cm). Tavaly tavasszal tőből kivágtam a fát, maradt a hajtás, mivel a farontó lepke közvetlenül az aljába petézett bele (már látható volt az átültetésnél is.
Ez a kis hajtás volt (még átültetés után is) messze a legjobban növő fám. Nyilván a nagy gyökér miatt.
2. Kis hurma csemeték visszafagytak idén márciusban nagyjából nullára. Viszont most 2-3 hét alatt már 10 cm felett tartanak, egészen sok kis ággal.
A lényeg, hogy baromi sok erő van a gyökerében, amiből nevelhetne magának új törzset, ami most mind elmegy a "szenvedésre", ahelyett, hogy nevelne egy új törzset (igen, csak ha talál egy jó alvórügyet!)
Na részemről ennyi, csak a fa érdekében