Köszönjük ezt a kitűnő, szakszerű leírást! Érdemben nem tudok semmit hozzátenni ehhez, viszont elmesélem két esetemet a sárga csiperkékkel. Az első a Balatonhoz kötődik. Csopak és Balatonarács (B. Füred) között van a Szt. Péter hegy. A hegygerincen tizenéves koromban gyakran végigmentünk, egyik fő kiránduló útvonalunk volt a vadcsapásra emlékeztető, erősen benőtt ösvény ellenére.
Viszonylag fiatal tölgyes van itt sovány, köves talajon, és -ahogy tölgyerdőhöz illik- dús aljnövényzet. Ezen a területen iszonyú sok csiperke szokott néha lenni. Ezek a gombák magas, karcsú tönkűek, kalapjuk nagy és vékony húsú, oldalról nézve kissé szögletes, harang alakú. Messziről is nagyon feltűnőek, a nagy őzlábhoz hasonlóan. Enyhe sárgulás mindig mutatkozott rajtuk, de jól meg kellett nézni a gombát, hogy az ember megtalálja. Illata elsőre kellemes, ánizsos, ami alatt viszont ott lappangott az említett vegyszerszag. Meg kell mondjam, én mint erdőszéli csiperkét azonosítottam.
Egyszer megsütöttünk olajban néhány kalapot, a vegyszerillat ettől sokkal erősebbé vált. Sajnos, ezzel nem törődve ettem a "csemegéből", jött is utána a kis Vuk. Egyetlen esetem  volt az életben, mikor enyhe gombamérgezést kaptam. Megjegyzem, éppen a melegítés hatására felismerhetőbbé váló rossz szag miatt a mikrózást remek ötletnek tartom.
Máskor, még általános iskolás koromban az egyik győri temetőbe kísértem el a nagymamámat. Ott jó, humuszos talajon egy helyütt annyi gyönyörű, dundi csiperkét találtam, hogy még... Szerencsére akkorra már kiolvastam egy gombászkönyvet, hallottam a sárguló csiperkéről. Na, ezek a gombák úgy sárgultak, ahogy a nagykönyvben meg van írva. A nagymamám, szegény, csak a kerti csiperkét ismerte, és persze ehetőnek ismerte. Alig tudtam lebeszélni, hogy hazavigye és elkészítse a "jó" gombát...