az Angliai tél kapcsán megnéztem a szinpoptikus térképeket és felfedeztem, hogy a kis jégkorszakban is hasonló lehetett a helyzet. Idézem az egyik metnet konferencián elhangzott gondolatsort:

Bjerknes szerint az 1790-1829-es – legkorábbi – átlagos légnyomás eloszlási térképek alapján az Izlandi depresszió sokkal gyengébb volt az 1900-1939-es évekéhez képest.
Ellenben létezett két sokkal erõsebb depresszió, a Baffin-öböl felett és Észak-Skandinávia partjainál
Következésképpen a Golf-áramot a Baffin-öböl ciklonközpontja sokkal inkább Grönland déli partjai felé és magába a Baffin-öbölbe hajtotta, az Észak-Skandinávia partjainál lévõ ciklonközpont pedig hátoldalával (sarkvidéki eredetû levegõ) a Golf-áramlat enyhe vizeit inkább kifelé sodorták a Norvég tengerrõl, Bjerknes rekonstruálta a Kis-Jégkorszak szinoptikus viszonyait
A mainál melegebb Sargasso-tenger és a mainál hidegebb parti vizek kedvezõ kialakulási területet nyújtottak a poláris front ciklonjainak kialakulásához. A Baffin öböl ciklonjai, miután elhagyták a keleti partokat, északi irányban haladtak, (mint ahogyan az ma is zajlik, gyenge Izlandi depresszió esetén), jelentõsen növelve a Labrador-félsziget és Baffin-föld csapadékát és gleccsereit.
Az izlandi depresszió gyengülésével a jelentõsen csökkent a Golf-áram Brit-szigetek és Izland közti ágának ereje. Így a sarki jégmezõk egyre kevésbé voltak kitéve olvadásnak, sõt terjeszkedni kezdett délnyugati irányba.
A Norvég-tenger hõmérsékletének jelentõs csökkenése és az erõs ciklontevékenység Skandináviától északra megindította a Skandináviai eljegesedést.
A normálisnál hidegebb téli óceáni eredetû légtömegek megindították az eljegesedést az Alpokban és a Pireneusokban is.