Amikor 6 évesen mész haza, és megkérdezik a szüleid, hogy "mi leszel,ha nagy leszel?", és rávágod, hogy kukás, vagy meteorológus.
Nekem már ekkor tudatos volt a meteorológia iránti rajongásom, ami azóta is tart.

A reggeli és a délutáni körzeti is megvolt éveken keresztül minden nap.
Amikor tudtam, hogy nem tudok délután a rádió elõtt lenni, akkor vittem magammal.

Persze mindennek megvolt a maga ára, mert a reggeli késések miatt szinte mindig elkéstem, vagy ipeg beértem a suliba. Jutalmam gyakran egy tábla elõtti felelés volt amíg meg nem untam, és inkább gyarapítottam az igazolatlan órák számát, és mentem fel A hegyre.

Innen eredeztetem az alábbi elvem:
"Aki elkésett, már ne siessen." nevet

Tényleg jó lenne, újra hallani a "nagyokat" a rádióban.
De a kívánságmûsor meg hétfõnként volt 2-5-ig....

__________
Sok olyan dolgot vissza lehetne "hozni" a meteorológia részérõl amit már elfeledtünk.
Nem nagy dologra gondolok.
Egy amatõr meteorológus számára szerintem, akkora elismerés lenne mondjuk egy évben egyszer odaadható díszoklevél, érem, hogy a mennybe jutna vele.

Az kapná, aki tényleg hasznos dolgot tesz a tudományért, évek, évtizedek óta mér, küldi a havi adatot, kutat, népszerûsíti a meteorológia tudományát hétköznapi konyhanyelven a társadalom számára a stb.
Tényleg csak egy jelképes gesztus, egy kézfogás vezetõvel.

Az arra érdemes amatõr kolléga jutalma az oklevél mellé meg mondjuk a Meteorológiai Világnap (március 23.) alkalmával, ottlehet az aznapi elõrejelzáses megbeszélésen, és Õ mondhatja el az aznap esti idõjárás-jelentést az M1-en.

Persze ha nem tud beszélni, vagy tud, de nem érthetõ, meg ott a stúdióban kapja el a lábrázás menet közben... nevet