A nyárról pár szót:
Azon kívül, hogy egy kánikulai nyári estén leülni a dombtetõre, ölünkbe venni a frissen szedett cseresznyét, fügét, barackot, szõlõt, a nyári estéken a dombi enyhe, langyos levegõ szaga, a néha libbenõ szellõ, finom édes gyümölcs íze, a föld és a fû illata, és az a béke és nyugalom, amit egy dombtetõ áraszt ilyenkor....sóhaj!
Csendes nyári estén, mikor levél sem rezdül, fülledt, langyos meleg van, sehol egy felhõ, szinte áll a levegõ, minden kis mozdulat izzadságcseppet indít el a homlokomon, tücsökciripelés halk zenéje tölti be a tájat....aztán egyszer csak távolról morran valami...szinte tapintani lehet a feszültséget a levegõben, elhallgatnak a tücskök, vészjósló csend üli meg a tájat....újabb halk morranás: zivatar közeleg...nyugat felõl sokasodnak a felhõk, megmoccan a levegõ, egyre hangosabban dörög, félelmetes kifutófelhõ teríti be az eget, csapkodnak a villámok, erõsödik a szél....1 csepp....2 csepp....3 csepp, elkezd zuhogni tombolni õrjöngeni, a villámok fényében látni a hajladozó fákat, az esõfüggönyt, hömpölyög a víz mindenfelé....hirtelen egyszer csak csend lesz...távolodik a vihar, halkulnak a dörgések...
Sóhaj.....