Földtan

Tegnap reggel óta otthon vagyok. Mi a gond?
(Néha aludni is kell. No, meg dolgozni sem árt idõnként.)

A #2577-re néhány gondolat:

Gondolj csak bele! Elõszõr egy olyan földrengést kaptak, amire szerintem senki sem számított. Nem sokkal késõbb jött a riadó. Talán még fel sem eszméltek azok, akik túlélték a rengéseket, amikor menekülõre kellett fogni, mert jön a víz. Pánik, félelem, bizonytalanság. Mi az, ami még menthetõ? Merre induljanak el? Aztán elindultak. Akik autóval tették, nagy valószínûséggel dugókba kerültek, lassan haladtak. Netán a rengés következményeiként törmelékekkel, romokkal találták szembe magukat. Sokan partközelben jártak éppen, amikor jött a víz. Akkor meg már késõ volt. Nem volt ez olyan egyszerû, mint hinnénk.

Láttuk a képeket, mit mûvelt a víz és a rengések. És hogy ez mekkora területet érintett. Ezt most vessük össze a népsûrûséggel. Vegyük figyelembe azt, hogy nagy valószínûséggel akadozott a kommunikáció, számtalan közlekedési útvonal járhatatlanná vált. Aztán jöttek még az utórengések. És mindeközben beindultak az események az erõmûben is.

Sok volt ez így, szinte egyszerre. Nekünk is, hát még nekik!
Csernobil után meg egyáltalán nem csodálom, hogy a média abszolút az erõmûre koncentrál.

Én inkább azt hiányolom, hogy a trajektória tekintetében még nem nagyon hallottunk arról, hogy pl. Észak-Amerikában milyen lépéseket tesznek majd a közeledõ szennyezõdés miatt. Pedig szerintem ezt már kitalálták. Nagy a csend, a veszély pedig nem múlt el. Nem hinném, hogy az amcsik a vakvéletlenre bízzák a dolgot, "lesz ami lesz" alapon várják a szennyezõdést. Azért néhány évtized hidegháborúskodás után tisztességesen beleplántálták a lakosságba az "atomtól való ösztönös rettegést" (ezt egy dokumentumfilmben hallottam így, szó szerint, ezért az idézõjelek).