Egy kis adalék a témához, avagy sarkvidéki körülmények és a hadviselés Oroszország 1941.
1941 november 7-én a német közép hadseregcsoport hadinaplói tanulsága szerint nappal -20 fokot is mértek. A minimumok dec. 4-én már -35,-38 fokos értéket is elérték. Ebben a zord idõben zajlott majd teljesen leállt az amúgy is végletekig kimerült német hadsereg a nagy moszkvai támadó hadmûvelete. Ekkorra a német hadsereg hadosztályai már csak papíron voltak teljes értékû alakulatok, állományuk és páncélosaik 60-70%-t elveszítették.
A nagy hideg katasztrofális hatással volt mind a gépesített egységekre, mind a gyalogságra. A gépjármû és páncélosállomány sorra meghibásodott, voltak olyan páncélos zászlóaljak melyeknek december elején 1db bevethetõ páncélosuk maradt, még a kenõanyag is megfagyott. A motorokat éjszaka óránként be kellett indítani különben szétfagytak.
A gyalogság megfelelõ téli felszerelés hiányában, annyit tudott tenni, hogy annyi ruhát vett magára amennyit csak tudott. Ennek hátránya az volt, hogy menetelés ill. harc közben gyorsan megizzadtak majd kihûltek, az izzadás gyors kiszáradáshoz vezetett a sok ruha szinte kiszívta a nedvességet a katonákból, gyakoriak voltak a fagyásos sérülések melyek gyakran vezettek amputációhoz vagy vérmérgezéshez.. Az õrszolgálatosokat óránkét háromszor váltani kellett különben elaludtak és halálra fagytak. A nagy hidegben viszonylag kisebb nem életveszélyes sérülések is könnyen halálhoz vezethettek. Az állomány ha nem harcolt zsúfolt és mocskos vermekben, kunyhókban keresett menedéket ahol könnyen terjedtek a fertõzések, de gyakori volt, hogy a katonák szénmonoxid mérgezést kaptak és abba haltak bele, bele gondolni is rossz, hogy milyen lehetett akár egy-két éjszakát a szabadban tölteni az arcvonalon. Megfelelõ ellátmány híján a német bakák sáska módjára vetették magukat az orosz lakosságra, mely ugyanúgy nélkülözött mint a harcoló katonák.