Hát, sajnos nincs idõm a hosszú litániákra, így csak vázlatosan néhány dolog:

- A döntési kényszert pont azzal definiáltad, hogy egymás mellé, pontosabban alá rendeltél össze nem hasonlítható kategóriákat, az emberi mûalkotásokat a mindenható természet silány miméziseként meghatározva, ez számomra értelmezhetetlen, mitöbb felesleges választási kényszert idéz elõ.

- Azt próbálod presszionálni, hogy nem ízlésrõl vitatkozol, mikor valójában mást se csinálsz pl. azzal, hogy azt jelölöd meg érvnek, hogy milyen tömegû ember "részesít elõnyben" bizonyos mûvészi ábrázolásformát. Ugyan mit számít ez? Milyen objektivizálható kitételt vonhatnánk le ebbõl az egyik vagy másik ábrázolási forma primátusára? Persze, hogy semmilyet.

- Londonban még soha nem szálltam meg a Sohoban, ellenben sok kellemes helyet tudok ajánlani, ahol maximális nyugalomban hajthatja az ember álomra a fejét.

- Ki fog elõbb agyvérzést kapni? Ez igen sok dologtól függ, egy városi ember élete nem szükségszerûen stresszel terheltebb mint egy vidékié, a városlakók viszonylag elhanyagolható aránya tõzsdeügynök nevet Az életvitelünk során minket érõ stressz mennyisége vagy táplálkozásunk egészséges jellege nem az otthonunkként szolgáló település méretétõl függ. A halász adott esetben ugyanúgy küzd a megélhetésért, stresszeli magát, alkoholista lesz, miegymás, ez nem természetközeliség kérdése.

- Constable esetében számomra a dögunalom-érzete csak a nevezett kiállítás ikszedik változatlan perspektívájú tájképe után tört elõ, az x-1-ik kép még nem feltétlen váltotta ki ezt. Ez egy mamut-tárlat volt, cirka Constable-életmû kiállítás. Ha már villámlás, akkor inkább Turner. nevet De ez már végképp ízlésekrõl szól.

- Részemrõl a témában ez az utolsó megszólalás. Sztem ne untassuk tovább a fórumlakókat, továbbá valószínûleg nem fogjuk meggyõzni egymást se, ami nem is baj. A te filozófiád eredõje kis sarkítással számomra gyakorlatilag az, hogy a legüdvözítõbb, ha minden - generálisan teljesen felesleges és gonosz - civilizációs és kulturális eredményünk elhajításával visszaköltözünk a vadonba, lehetõleg vissza a fára.