Bioszféra

Most akkor az alkotás, mint tárgy önmagában való szépsége, vagy az alkotó zsenije az, ami megindít? Mert nagyon nem mindegy. Lehet alkotói zseni okán szépnek látni egy vashidat is, ha az ember mondjuk hídépítõ mérnök, pedig lehet, hogy az adott vashíd egyáltalán nem illik a környezetébe.
Azt hiszem, eléggé filozófiai vizekre eveztünk ezzel a témával, és abban nagyon igazat adok boj-nak, hogy valóban, saját magunkon kívül nem akadt még ítésze az alkotásainknak. Hogyan tudod Te pl. mindenféle kulturális ismeret nélkül szépnek tartani pl. Miró képeit?

Most õszintén, ha nem tudod, hogy Miró egy képzõmûvészeti divat egyik jeles képviselõje volt, sõt, egyáltalán nem ismered a képzõmûvészeti irányzatokat, vajon a fenti Miró lesz az, amit nézni szeretnél egész nap, vagy ez:

Lehet, hogy bennem van a hiba, hogy nem tudok szépnek nevezni olyat, ami nem gyönyörködtet, pusztán felhívja a figyelmet valamire gondolatilag, elvontan, stb. Ez lehet izgalmas, érdekes, jópofa, sõt zseniális is, de nem szép. Itt aztán bele lehetne menni, hogy akkor honnantól mûalkotás valami, és mi az a határvonal, aminél leválik a sima ábrázolásról, nem érdemes belemenni. Ugyanezt lehetne zenében is felhozni. Az emberi fül a harmonikus (matematikailag speciálisan rendezett rezgésszámú) hangok iránt fogékony. Amíg Beethovent akár elsõ hallásra is el tudod fütyörészni, addig Stockhausen huszonhatodjára sem biztos, hogy megmarad a füledben. ( Link ) Ettõl még lehet szeretni Stockhausent, mert érdekes, felébreszti az elmét, stb, de sosem fogják a mûveit elmegyógyintézeti közveszélyesek megnyugtatására játszani a gumiszobákban.:-)
Olvastam egyszer, nagyon nagyon régen, hogy bizonyos énekes madarak dalát lelassítva Bach mûveihez hasonló dallamvezetést lehet hallani. Semmi extra nincs ebben, mint mondtam, csak matek, de visszatérve Stockhausen diszharmóniáihoz, annak a hangrendszere már teljes összevisszaság, nincsenek benne egymásba illeszthetõ matematikai rendszerek, hanem olyan, mint egy véletlenszám-generátor végterméke.
Amikor zenét hallgatsz, vagy nézel egy képet, nem az fog alapban eszedbe jutni, hogy hoppá, a kép arányai megfelelnek a Fibonacci-négyzeteknek, vagy egy zenében nem azon agyalsz, hogy az adott akkord hangjainak frekvenciái hogyan arányulnak egymáshoz, hanem az adott alkotás összhatása kelteni fog Benned egy hangulatot, amit vagy szimpatikusnak találsz, vagy nem. Ez pedig azért tud kialakulni, mert harmonikusnak véled, vagy nem véled annak. A harmónia nem jelent tökéletes pontosságokat, hanem a pontosság érzetét keltõ valamik egyvelegét.
Mivel a Természet körülöttünk ugyanennek a matematikának a nyelvén mûködõ és leírható valami, ezért lesznek harmonikusabban a természetesre hasonlító dologok.
S akkor még az érzelmi, lelki hatásokról nem beszéltem, amik kialakulhatnak bármilyen élmény hatására, mivel az emberi elme összeköt eseményeket, amelyek pl. csak véletlenül kapcsolódnak idõben egybe. Hiába csodás virág a pipacs, ha Neked volt egy óvónõd, akinek pipacsos blóza volt, és mindig megitatta Veled a tejes kávét, amit utáltál, akkor nagy valószínûséggel sosem fogod a pipacsot szép virágnak találni. Hülye példa, de nem akarok hatszáz oldalas regényt írni... :-) Megelégszem ezzel az 599 oldallal is :-)