Globális jelenségek
Noli: nem is arról volt szó, hogy lehetséges-e ezt most használni, hanem arról, hogy milyen elvi okok akadályozzák a hosszútávú és éghajlat-elõrejelzéseket.
Ezen kívül pontosan az igaz, amit olyan hosszasan leírtál: ha otthon hagyom a kulcscsomómat az a valóságban azt jelenti, hogy ezzel egy teljesen más világegyetem bekövetkezése várható, mint ha nem hagytam volna otthon: ezt jelent a relativitás is: minden esemény csak egy adott koordináta-rendszerben írható le, nincs abszolút tér és idõ, midnenkinek saját tere és ideje van. Ezen belül a véletlenszerû események határozzák meg okként és okozatként a környezet viselkedését és reakcióit.
Ezért rendkívül bonyolult és sokak által érthetetlen fogalmak pl a káosz (gyakorlatilag azt jelenti, hogy bármi lehetséges, ennek ellenére léteznek mintázatok, amik törvényszerûségeket hordoznak), a végtelen (ez kb azt jelenti, hogy nincs konkrétan meghatározott hosszúság definiálva, méretbeni önhasonlóság, méretszimmetriák léteznek, de nem létezik abszolút 1 egész, amihez viszonyítani lehetne, pl fraktálok, fraktáldimenziók.)
A végtelen és a nulla matematika egyik legzavarbaejtõbb pontja, ugyanúgy viselkednek, mint a káosz: bármi kijöhet belõlük: pl végtelenszer nulla az lehet bármilyen szám, 0 és végtelen is, végtelen per végtelen is felvehet akármilyen értéket stb (lásd analízis, határértékszámítások)
A klasszikus fizika ezeket a végteleneket és nullákat próbálta állandók bevezetésével, elhanyagolással kiiktatni az egyenleteibõl, de így pont a lényeg maradt le.
Egy példa +nem emlékszem most, hogy pontosan kik és mikor, talán valaki emg tudja mondani - az adatok rajzolgatták a nyomás és hõmérséklettérképeket, és feltûnt, hogy nem szép kör vagy ellipszis alakúak ezek az izovonalak, hanem kis dudorok, hirtelen ugrások vannak rajtuk. Ez nem vágott bele a szép folytonos képrõl alkotott elméletbe, így ezeket egyszerûen kiigazítiották egy tollvonással. Késõbb kiderült, hogy azok a dudorok pontosan a legfontosabb idõjárási elemeket: az idõjárási frontokat mutatják, hiszen ott a paraméterek szinte ugrásszerûen változnak: kiöntötték a fürdõvízzel a gyereket is.
Ugyanígy ha egy elõrejelzõ modell túl sok egyszerûsítést alkalmaz, nem lesz köze a valósághoz. Látszik, hoyg hiába fejlõdik radikálisan a számítógépek teljesítménye, az elõrejelzések nem követik lineárisan ezt a teljesítménynövekedést. Ennek oka csak részben a programok tökéletlensége. Én úgy gondolom, hogy a fõ ok az, hogy alapvetõen hiányzik az a matematikai módszer, ami tovább tudna vinni minket. A numerikus eljárások amellett, hogy számos elõnyük van, saját sírjukat ássák meg a a rácssûrûség növelésével, hiszen ez lehetõvé teszi a káosznak, hogy elõbújjon az megsokszoroódott adatmennyiség mögül.
Ezen kívül pontosan az igaz, amit olyan hosszasan leírtál: ha otthon hagyom a kulcscsomómat az a valóságban azt jelenti, hogy ezzel egy teljesen más világegyetem bekövetkezése várható, mint ha nem hagytam volna otthon: ezt jelent a relativitás is: minden esemény csak egy adott koordináta-rendszerben írható le, nincs abszolút tér és idõ, midnenkinek saját tere és ideje van. Ezen belül a véletlenszerû események határozzák meg okként és okozatként a környezet viselkedését és reakcióit.
Ezért rendkívül bonyolult és sokak által érthetetlen fogalmak pl a káosz (gyakorlatilag azt jelenti, hogy bármi lehetséges, ennek ellenére léteznek mintázatok, amik törvényszerûségeket hordoznak), a végtelen (ez kb azt jelenti, hogy nincs konkrétan meghatározott hosszúság definiálva, méretbeni önhasonlóság, méretszimmetriák léteznek, de nem létezik abszolút 1 egész, amihez viszonyítani lehetne, pl fraktálok, fraktáldimenziók.)
A végtelen és a nulla matematika egyik legzavarbaejtõbb pontja, ugyanúgy viselkednek, mint a káosz: bármi kijöhet belõlük: pl végtelenszer nulla az lehet bármilyen szám, 0 és végtelen is, végtelen per végtelen is felvehet akármilyen értéket stb (lásd analízis, határértékszámítások)
A klasszikus fizika ezeket a végteleneket és nullákat próbálta állandók bevezetésével, elhanyagolással kiiktatni az egyenleteibõl, de így pont a lényeg maradt le.
Egy példa +nem emlékszem most, hogy pontosan kik és mikor, talán valaki emg tudja mondani - az adatok rajzolgatták a nyomás és hõmérséklettérképeket, és feltûnt, hogy nem szép kör vagy ellipszis alakúak ezek az izovonalak, hanem kis dudorok, hirtelen ugrások vannak rajtuk. Ez nem vágott bele a szép folytonos képrõl alkotott elméletbe, így ezeket egyszerûen kiigazítiották egy tollvonással. Késõbb kiderült, hogy azok a dudorok pontosan a legfontosabb idõjárási elemeket: az idõjárási frontokat mutatják, hiszen ott a paraméterek szinte ugrásszerûen változnak: kiöntötték a fürdõvízzel a gyereket is.
Ugyanígy ha egy elõrejelzõ modell túl sok egyszerûsítést alkalmaz, nem lesz köze a valósághoz. Látszik, hoyg hiába fejlõdik radikálisan a számítógépek teljesítménye, az elõrejelzések nem követik lineárisan ezt a teljesítménynövekedést. Ennek oka csak részben a programok tökéletlensége. Én úgy gondolom, hogy a fõ ok az, hogy alapvetõen hiányzik az a matematikai módszer, ami tovább tudna vinni minket. A numerikus eljárások amellett, hogy számos elõnyük van, saját sírjukat ássák meg a a rácssûrûség növelésével, hiszen ez lehetõvé teszi a káosznak, hogy elõbújjon az megsokszoroódott adatmennyiség mögül.