Metnet találkozók
Az utolsó pillanatban – igaz hajszálvékonyan, de – végül csak megmentettük a MetNet-találkozók természetjáró hagyományát: KALI-val ketten (csak..!) felmásztunk a felettünk már két napja hiába domboruló CSÁKÁNY-HEGYre. Megjegyzem, tökéletes idõjelzõi idõzítéssel: pont két záporhullám között.
Még csak a hegy mögé kerültünk (Csopakról a Bakonyba vezetõ 73-as, veszprémi út mentén), ahol máris középhegységibe csapott át a látvány: szûken kanyargó völgy, meredek fenyves oldal, az erdõk felhõfoszlányokat lélegeztek, amiket a dombtetõ felett rögtön tépett tova a szél – ezért a látványért már önmagában megérte!
A lombkoronából pont eléggé kiemelkedõ, korszerû, mégis ritka jól beilleszkedõ fakilátón mindez szó szerint karnyújtásnyira zajlott tõlünk; mégsem zavarta az egyedülálló tájképet: a magyar beltenger végtelenjétõl, felvidéke szõlõs dombocskáin át, egészen körbe a túloldali dombhátak (ki hinné térképrõl, milyen jelentõsek!), a barátok közeli hegye és a betyárrejtõ rengetegek felé – aligha véletlen, hogy a hely Endrõdi Sándor, idevalósi KÖLTÕ nevét kölcsönzi!... A Szt.György-h.-ivel versengõ a látvány. (Takipapa szerint Révfülöp felett van még ilyen hely.) Sûrû, vad, változatos erdõségben, mégis könnyen járható utakon jutottunk fel, s még hím szarvasbogarat is sikerült simogatnunk.
Ha kedvet kapott valaki, felfelé inkább a Paloznak felõl kerülõ (K, K 3szög), de lankásabb megközelítést ajánlom, Csopak felé meredek agyagos, mészköves, esõben nehezen járható.
Mindez azzal a tanulsággal is szolgál, hogy legközelebb újra nagyobb hangsúlyt, idõt kellene szakítani a környék értékeinek felfedezésére is. És ezt nem pl. TAKIPAPÁtól kellett volna várni (õ velünk, sõt rajtunk kívül is keményen melózott ott, mégis jutott ideje pl. a helyi idõjárási ritkaságokról is mesélni); szóval ezzel egy hegyjáró, helyismerõ külön embert kéne mindig megbízni.
(Még a kockás hasú miskolci különítménytõl is csak egy szo. esti ”bícs”-re gurulásra futotta a ... nem is írom, mi miatt: mostantól vigyázzunk a jó hírünkre! Pedig még a furulyám is velem volt...
Még csak a hegy mögé kerültünk (Csopakról a Bakonyba vezetõ 73-as, veszprémi út mentén), ahol máris középhegységibe csapott át a látvány: szûken kanyargó völgy, meredek fenyves oldal, az erdõk felhõfoszlányokat lélegeztek, amiket a dombtetõ felett rögtön tépett tova a szél – ezért a látványért már önmagában megérte!
A lombkoronából pont eléggé kiemelkedõ, korszerû, mégis ritka jól beilleszkedõ fakilátón mindez szó szerint karnyújtásnyira zajlott tõlünk; mégsem zavarta az egyedülálló tájképet: a magyar beltenger végtelenjétõl, felvidéke szõlõs dombocskáin át, egészen körbe a túloldali dombhátak (ki hinné térképrõl, milyen jelentõsek!), a barátok közeli hegye és a betyárrejtõ rengetegek felé – aligha véletlen, hogy a hely Endrõdi Sándor, idevalósi KÖLTÕ nevét kölcsönzi!... A Szt.György-h.-ivel versengõ a látvány. (Takipapa szerint Révfülöp felett van még ilyen hely.) Sûrû, vad, változatos erdõségben, mégis könnyen járható utakon jutottunk fel, s még hím szarvasbogarat is sikerült simogatnunk.
Ha kedvet kapott valaki, felfelé inkább a Paloznak felõl kerülõ (K, K 3szög), de lankásabb megközelítést ajánlom, Csopak felé meredek agyagos, mészköves, esõben nehezen járható.
Mindez azzal a tanulsággal is szolgál, hogy legközelebb újra nagyobb hangsúlyt, idõt kellene szakítani a környék értékeinek felfedezésére is. És ezt nem pl. TAKIPAPÁtól kellett volna várni (õ velünk, sõt rajtunk kívül is keményen melózott ott, mégis jutott ideje pl. a helyi idõjárási ritkaságokról is mesélni); szóval ezzel egy hegyjáró, helyismerõ külön embert kéne mindig megbízni.
(Még a kockás hasú miskolci különítménytõl is csak egy szo. esti ”bícs”-re gurulásra futotta a ... nem is írom, mi miatt: mostantól vigyázzunk a jó hírünkre! Pedig még a furulyám is velem volt...