Nagyon szép dolgok vannak, már annak, aki meglátja a szépet. Én nagyon szeretem azt az erdõt, valószínûleg azért (is), mert gyerekkoromban szinte minden vasárnap vagy szombaton kimentünk oda, nagyokat sétáltunk, lestük az õzikéket, szarvasokat, vagy éppen a vaddisznókat. Szedtünk gubacsot, makkot, tobozt, amikbõl csináltunk karácsonyfadíszeket, kis figurákat. Õsszel gombásztunk, télen szánkóztunk, szóval piszok jól megvoltunk "Barátok nélkül". Vagy között? :-) Csöndben sétáltunk, hogy minél kisebb stresszt okozzunk a jelenlétünkkel. Emlékszem apám mindig haragudott rá, ha valaki "hasznos" meg "káros" kategóriába sorolta az állatokat. Az csak az ember önzõ szempontjából igaz. A rovarokat én is mindig megcsodáltam, hatalmas keresztespókok, szarvasbogarak, hõscincérek, stb. Négyéves koromban szemtõl szemben találkoztam egy fekete keresztes viperával a Baláta-tó mellett. Sõt, miután nem tudtam, mi az a szép fekete kígyó, meg akartam fogni. Szerencsére a szüleim hamarabb észrevették, miben mesterkedek, így megértem a következõ születésnapomat is. Egyszóval nem volt éppen ingerszegény a környezet.