Időjárási visszatekintő
Hasznos linkek
>> OMSZ állomáshálózata (2013 év végi állapot)
Elképesztõ!
A pécsi 1960-1990 közti 30 éves átlag 615 mm.
Az 1970-2000 közötti 30 év átlaga 624 mm.
Tehát a vasárnap-hétfõ-keddi csapadékkal lehet, hogy átléped a 30 éves átlagot...
.....egy olyan évben, amikor az ország döntõ részén szinte nem volt kukoricatermés az aszály miatt.
De hogy Pécsen átlag feletti csapadék lesz az idén, az biztos.
Szegeden 495 mm az átlag, most 350 mm-nél tarthat az eddigi összeg, ha átlagos lesz a két maradék hónap, akkor 80 mm lesz még, ha marad a csapadékos hajlam, akkor a két maradék hónapban 100-150 mm összejön még, tehát a végén kijön egy átlagosra az év.
Amit szoktam mondani, hogy szélsõség szélsõséget követ, a hónap egyik felében hasmenése, a hónap második felében szorulásunk van, a széklet a hónap átlagában átlagos, csak épp sose volt normális vagy átlagos.
Eddig szorulása volt az idõjárásnak, most elkapta a f..ás, bocsánat hasmenés.
És hogy ez milyen jó példa és tanulság, 2008 õszén a Magyar Meteorológiai Társaság kiírt egy pályázatot, amire én is neveztem.
Az egyik pályamût olvastam, ami díjazott lett.
A díjazott tanulmány azt ecseteli, hogy a globális felmelegedés és a klímaváltozás miatt át kell alakítani az ország mezõgazdaságát, 100 évre elõre éves csapadékmennyiséget, hõmérsékletet, egyéb idõjárási elemeket és termésátlagokat próbál becsülni országosan és megyénként is.
Ezt írtam róla akkoriban.
"Nehéz indulatok nélkül fogalmazni akkor, amikor egy klimatológiai pályázaton olyan tanulmányra ad díjat egy, különbözõ szakterületek szakembereibõl álló zsûri, amely dolgozat egyenes összefüggést feltételez az éves középhõmérsékletek, csapadékmennyiségek és a gabonafélék termésátlagai közt. A következõ száz évre feltételezett klímaviszonyok szerint próbálja meghatározni ezek alapján, hogy megyénként milyen termésátlagok lesznek várhatóak a feltételezett klímaváltozás következtében. Figyelmen kívül hagyja, hogy az adott növényi kultúrákra vonatkozóan kizárólag az év azon idõszakait kellene vizsgálni, ameddig azok a vetéstõl az aratásig a szabadban vannak. Olyan hajmeresztõ állításokat kockáztat meg, hogy a melegedõ telek miatt probléma lehet a búza téli hidegigényének kielégítésével. Nem jut eszébe se neki, se a zsûrinek, hogy a mediterrán térségben olyan területeken produkálnak búzából álomba illõ terméshozamokat, ahol a telek lefolyása olyan enyhe, amilyen nálunk, szárazföldi helyzetünkbõl fakadóan, soha nem lehet. Tehát ha az olaszországi tél kielégíti a hidegigényt, akkor teljességgel elképzelhetetlen itt olyan tél, ami nem elégítené ki a gabonafélék hidegigényét.
Már csak azért sem, mert Közép-Európában jellemzõek az ún. hidegpárnás helyzetek, amikor akár hetekig, folyamatosan negatív hõmérséklet van. A lehûlési idõszakok elkerülhetetlenül bekövetkeznek, mivel az északi féltekére a téli évszakban jutó napenergia mennyisége meghatározott, ezért az északi szélességek irányában hatalmas felületeken kiterjedõ szárazföldi területek fölött (Szibéria, Skandinávia) idõrõl-idõre óriási mennyiségû, rendkívül kihûlt légtömeg halmozódik fel. A légköri folyamatok természetébõl fakadóan, ezek idõközönként elárasztják a közép-európai térséget, sõt, mérsékeltebb formában, idõlegesen a dél-európai térséget is. Az ilyen hidegelárasztások kivétel nélkül, minden évben bekövetkeznek. Amennyiben marad a hideg levegõ, magától értetõdõen hideg idõszak veszi kezdetét. Abban az esetben pedig, ha átkeverés nélkül melegebb levegõ áramlik fölénk a hidegelárasztást követõen, akkor a melegedés az erõs légmozgás híján tovább konzerválja a hideget. Ekkor alakul ki a hidegpárna, ahol nagyon alacsony a napi hõingás és éjjel-nappal fagyos, ködös idõ köszönt be. Ezek a hidegpárnás idõszakok hetekig eltartanak, nappal -3-5, éjjel -6-8, de gyakran nappal -7-8, éjszaka -10 fokos hõmérsékleti tartományban, amely bõven kielégíti a búza hidegigényét, sõt, hótakaró nélkül akár kárt is tehet a növényben. Ez a jelenség a mediterrán térségben hiányzik, annak köszönhetõen, hogy a tenger hõje felszámolja az alsó hideg légpárnát és érvényesülni engedi a légköri melegedést. Nálunk pedig a tengervíz által tárolt hõ közvetlen hatása nem érvényesülhet, mivel nincs tengerünk. Ez a körülmény pedig a Kárpát-medencében, jelentõs átlagos klímamelegedés ellenére is teljességgel kizárja a mediterrán téli klímajelleget.
A Kárpát-medencében a mediterrán jellegû telet csak egy, szünetet soha nem tartó, folyamatos nyugati áramlás, az atlanti légtömegek sorozatos egymásutánja tudná biztosítani. Ezzel szemben a nyári évszakot anticiklon jellemezte helyzeteknek kellene uralniuk. Ez azt feltételezné, hogy a mi szélességi köreinken olyan típusú, évszakhoz kötött légköri jelenségek szabályos megjelenése következzék be, mint a monszunnak kitett térségekben, vagy a szubtrópusi területeken.
Ezeket a tényeket nyilvánvalóan a klimatológusok mind tudják. Ennek ellenére, a „globális felmelegedésre” való felkészülés jegyében, az elmúlt néhány évben olyan cikkek és tanulmányok jelennek meg, és olyan kísérletek folynak kertészeti szakmai körökben, amelyek a mi éghajlatunk „elmediterránosodására” alapoznak. Ha ez így történhet, akkor komoly hiba lehet az egyes diszciplinák közti kommunikációval, hiszen a fentebb leírt néhány mondat tartalmával bárki számára könnyen beláthatóvá lehetne tenni ezek megalapozatlanságát. De az is elegendõ lenne, ha valaki arra hívná fel a figyelmüket, hogy a korlátozottan téltûrõ növényfajok esetében a prognosztizálható téli minimumok lesznek a meghatározóak, és nem a középhõmérsékletek. De talán maguk a kertészeti szakemberek is rájöhetnének, hogy ha az utolsó 10 évet nézzük, amióta egyre több szó esik a „globális felmelegedésrõl”, 10 tél, mindössze 2-3 kivételével, sorozatban extrém alacsony téli minimumokat hozott, valamint nagyon gyakoriak voltak a hosszan tartó téli anticiklonok a hozzájuk tartozó, jellemzõen alacsony hõmérsékletû hidegpárnával és napi 24 órákon keresztül tartó fagypont alatti hõmérsékletekkel.
Olyan finomságokat már végképp nem várhatunk az említett, díjnyertes tanulmánytól, hogy azt is figyelembe vegye, hogy például a fejlettebb mezõgazdasággal rendelkezõ országok a legnagyobb nyári aszályos idõszak idején is vegetációban lévõ kukoricánál már réges-régen mesterséges öntözést alkalmaznak, mert csak így biztosítható a megfelelõ terméshozam. Ezért sokkal több értelme lenne a jövõ vízkészleteinek változásait prognosztizálni, mint beleveszni az egymással összefüggésben úgysem álló paraméterekbe. Egy éves átlagban magas csapadékmennyiséget mutató év is lehet egy növényi kultúra számára a legkritikusabb fenológiai fázisokban végzetes aszályt jelentõ és katasztrofális terméskiesést okozó, különösen akkor, ha az éves csapadék nagyobbik része teljességgel az érdekelt vegetációs idõszakon kívül esik, míg a kritikus idõszakokban aszály van. Ezért a középhõmérsékletek még szezonálisan sem vonhatók korrelációba a terméshozamokkal, a fenológiai fázisok eltérõ csapadékigénye miatt pedig a vegetációs idõszakban sem lehet csapadékátlagokkal operálni, mert ezek semmilyen támpontot nem adnak, különösen nem százéves idõtávra. Arról már nem is szólva, hogy az elkövetkezõ száz évre (még ha valóban bekövetkezik is) 1-2 Celsius fokos hõmérsékletemelkedés következményeinek prognosztizálásával nem is lenne érdemes foglalkozni, hiszen az egyes évjáratok között is lehet ekkora eltérés. Az 1-1,5 Celsius fokos átlaghõmérsékletbeli különbség akár azonos idõszakban egyetlen összefüggõ búzatábla alsó és felsõ vége között is fennállhat, amennyiben domboldalban van, anélkül, hogy releváns különbség lenne tapasztalható a két vége közti termésben. Arról nem is szólva, hogy ennek olyan jelentõséget kellene tulajdonítani, hogy az egyik végén termeszthetõ, másik végén pedig nem termeszthetõ lenne a búza.
Jelenleg és mindig, klímaváltozás nélkül is a feltételezett melegedés mértékét akár meghaladó évjáratbeli, térségi, helyi, vagy évszakos anomáliának köszönhetõ eltérések vannak (elég csak a teveli és a bátaapáti állomás adataival jellemzett különbségekre gondolni), amelyek láthatóan nem mutatkoznak az adott kultúrnövények termeszthetõsége kizáró tényezõiként.
Remélem, jelen tanulmány olvasója ebbõl a példából átérzi a probléma súlyát, és kellõ mértékben megbotránkozik a szakmák képviselõinek ilyen fokú inkompetenciáján."
A pécsi 1960-1990 közti 30 éves átlag 615 mm.
Az 1970-2000 közötti 30 év átlaga 624 mm.
Tehát a vasárnap-hétfõ-keddi csapadékkal lehet, hogy átléped a 30 éves átlagot...
.....egy olyan évben, amikor az ország döntõ részén szinte nem volt kukoricatermés az aszály miatt.
De hogy Pécsen átlag feletti csapadék lesz az idén, az biztos.
Szegeden 495 mm az átlag, most 350 mm-nél tarthat az eddigi összeg, ha átlagos lesz a két maradék hónap, akkor 80 mm lesz még, ha marad a csapadékos hajlam, akkor a két maradék hónapban 100-150 mm összejön még, tehát a végén kijön egy átlagosra az év.
Amit szoktam mondani, hogy szélsõség szélsõséget követ, a hónap egyik felében hasmenése, a hónap második felében szorulásunk van, a széklet a hónap átlagában átlagos, csak épp sose volt normális vagy átlagos.
Eddig szorulása volt az idõjárásnak, most elkapta a f..ás, bocsánat hasmenés.
És hogy ez milyen jó példa és tanulság, 2008 õszén a Magyar Meteorológiai Társaság kiírt egy pályázatot, amire én is neveztem.
Az egyik pályamût olvastam, ami díjazott lett.
A díjazott tanulmány azt ecseteli, hogy a globális felmelegedés és a klímaváltozás miatt át kell alakítani az ország mezõgazdaságát, 100 évre elõre éves csapadékmennyiséget, hõmérsékletet, egyéb idõjárási elemeket és termésátlagokat próbál becsülni országosan és megyénként is.
Ezt írtam róla akkoriban.
"Nehéz indulatok nélkül fogalmazni akkor, amikor egy klimatológiai pályázaton olyan tanulmányra ad díjat egy, különbözõ szakterületek szakembereibõl álló zsûri, amely dolgozat egyenes összefüggést feltételez az éves középhõmérsékletek, csapadékmennyiségek és a gabonafélék termésátlagai közt. A következõ száz évre feltételezett klímaviszonyok szerint próbálja meghatározni ezek alapján, hogy megyénként milyen termésátlagok lesznek várhatóak a feltételezett klímaváltozás következtében. Figyelmen kívül hagyja, hogy az adott növényi kultúrákra vonatkozóan kizárólag az év azon idõszakait kellene vizsgálni, ameddig azok a vetéstõl az aratásig a szabadban vannak. Olyan hajmeresztõ állításokat kockáztat meg, hogy a melegedõ telek miatt probléma lehet a búza téli hidegigényének kielégítésével. Nem jut eszébe se neki, se a zsûrinek, hogy a mediterrán térségben olyan területeken produkálnak búzából álomba illõ terméshozamokat, ahol a telek lefolyása olyan enyhe, amilyen nálunk, szárazföldi helyzetünkbõl fakadóan, soha nem lehet. Tehát ha az olaszországi tél kielégíti a hidegigényt, akkor teljességgel elképzelhetetlen itt olyan tél, ami nem elégítené ki a gabonafélék hidegigényét.
Már csak azért sem, mert Közép-Európában jellemzõek az ún. hidegpárnás helyzetek, amikor akár hetekig, folyamatosan negatív hõmérséklet van. A lehûlési idõszakok elkerülhetetlenül bekövetkeznek, mivel az északi féltekére a téli évszakban jutó napenergia mennyisége meghatározott, ezért az északi szélességek irányában hatalmas felületeken kiterjedõ szárazföldi területek fölött (Szibéria, Skandinávia) idõrõl-idõre óriási mennyiségû, rendkívül kihûlt légtömeg halmozódik fel. A légköri folyamatok természetébõl fakadóan, ezek idõközönként elárasztják a közép-európai térséget, sõt, mérsékeltebb formában, idõlegesen a dél-európai térséget is. Az ilyen hidegelárasztások kivétel nélkül, minden évben bekövetkeznek. Amennyiben marad a hideg levegõ, magától értetõdõen hideg idõszak veszi kezdetét. Abban az esetben pedig, ha átkeverés nélkül melegebb levegõ áramlik fölénk a hidegelárasztást követõen, akkor a melegedés az erõs légmozgás híján tovább konzerválja a hideget. Ekkor alakul ki a hidegpárna, ahol nagyon alacsony a napi hõingás és éjjel-nappal fagyos, ködös idõ köszönt be. Ezek a hidegpárnás idõszakok hetekig eltartanak, nappal -3-5, éjjel -6-8, de gyakran nappal -7-8, éjszaka -10 fokos hõmérsékleti tartományban, amely bõven kielégíti a búza hidegigényét, sõt, hótakaró nélkül akár kárt is tehet a növényben. Ez a jelenség a mediterrán térségben hiányzik, annak köszönhetõen, hogy a tenger hõje felszámolja az alsó hideg légpárnát és érvényesülni engedi a légköri melegedést. Nálunk pedig a tengervíz által tárolt hõ közvetlen hatása nem érvényesülhet, mivel nincs tengerünk. Ez a körülmény pedig a Kárpát-medencében, jelentõs átlagos klímamelegedés ellenére is teljességgel kizárja a mediterrán téli klímajelleget.
A Kárpát-medencében a mediterrán jellegû telet csak egy, szünetet soha nem tartó, folyamatos nyugati áramlás, az atlanti légtömegek sorozatos egymásutánja tudná biztosítani. Ezzel szemben a nyári évszakot anticiklon jellemezte helyzeteknek kellene uralniuk. Ez azt feltételezné, hogy a mi szélességi köreinken olyan típusú, évszakhoz kötött légköri jelenségek szabályos megjelenése következzék be, mint a monszunnak kitett térségekben, vagy a szubtrópusi területeken.
Ezeket a tényeket nyilvánvalóan a klimatológusok mind tudják. Ennek ellenére, a „globális felmelegedésre” való felkészülés jegyében, az elmúlt néhány évben olyan cikkek és tanulmányok jelennek meg, és olyan kísérletek folynak kertészeti szakmai körökben, amelyek a mi éghajlatunk „elmediterránosodására” alapoznak. Ha ez így történhet, akkor komoly hiba lehet az egyes diszciplinák közti kommunikációval, hiszen a fentebb leírt néhány mondat tartalmával bárki számára könnyen beláthatóvá lehetne tenni ezek megalapozatlanságát. De az is elegendõ lenne, ha valaki arra hívná fel a figyelmüket, hogy a korlátozottan téltûrõ növényfajok esetében a prognosztizálható téli minimumok lesznek a meghatározóak, és nem a középhõmérsékletek. De talán maguk a kertészeti szakemberek is rájöhetnének, hogy ha az utolsó 10 évet nézzük, amióta egyre több szó esik a „globális felmelegedésrõl”, 10 tél, mindössze 2-3 kivételével, sorozatban extrém alacsony téli minimumokat hozott, valamint nagyon gyakoriak voltak a hosszan tartó téli anticiklonok a hozzájuk tartozó, jellemzõen alacsony hõmérsékletû hidegpárnával és napi 24 órákon keresztül tartó fagypont alatti hõmérsékletekkel.
Olyan finomságokat már végképp nem várhatunk az említett, díjnyertes tanulmánytól, hogy azt is figyelembe vegye, hogy például a fejlettebb mezõgazdasággal rendelkezõ országok a legnagyobb nyári aszályos idõszak idején is vegetációban lévõ kukoricánál már réges-régen mesterséges öntözést alkalmaznak, mert csak így biztosítható a megfelelõ terméshozam. Ezért sokkal több értelme lenne a jövõ vízkészleteinek változásait prognosztizálni, mint beleveszni az egymással összefüggésben úgysem álló paraméterekbe. Egy éves átlagban magas csapadékmennyiséget mutató év is lehet egy növényi kultúra számára a legkritikusabb fenológiai fázisokban végzetes aszályt jelentõ és katasztrofális terméskiesést okozó, különösen akkor, ha az éves csapadék nagyobbik része teljességgel az érdekelt vegetációs idõszakon kívül esik, míg a kritikus idõszakokban aszály van. Ezért a középhõmérsékletek még szezonálisan sem vonhatók korrelációba a terméshozamokkal, a fenológiai fázisok eltérõ csapadékigénye miatt pedig a vegetációs idõszakban sem lehet csapadékátlagokkal operálni, mert ezek semmilyen támpontot nem adnak, különösen nem százéves idõtávra. Arról már nem is szólva, hogy az elkövetkezõ száz évre (még ha valóban bekövetkezik is) 1-2 Celsius fokos hõmérsékletemelkedés következményeinek prognosztizálásával nem is lenne érdemes foglalkozni, hiszen az egyes évjáratok között is lehet ekkora eltérés. Az 1-1,5 Celsius fokos átlaghõmérsékletbeli különbség akár azonos idõszakban egyetlen összefüggõ búzatábla alsó és felsõ vége között is fennállhat, amennyiben domboldalban van, anélkül, hogy releváns különbség lenne tapasztalható a két vége közti termésben. Arról nem is szólva, hogy ennek olyan jelentõséget kellene tulajdonítani, hogy az egyik végén termeszthetõ, másik végén pedig nem termeszthetõ lenne a búza.
Jelenleg és mindig, klímaváltozás nélkül is a feltételezett melegedés mértékét akár meghaladó évjáratbeli, térségi, helyi, vagy évszakos anomáliának köszönhetõ eltérések vannak (elég csak a teveli és a bátaapáti állomás adataival jellemzett különbségekre gondolni), amelyek láthatóan nem mutatkoznak az adott kultúrnövények termeszthetõsége kizáró tényezõiként.
Remélem, jelen tanulmány olvasója ebbõl a példából átérzi a probléma súlyát, és kellõ mértékben megbotránkozik a szakmák képviselõinek ilyen fokú inkompetenciáján."