"Modern kori koponyánkban kõkori elme lakozik." nevet
Lefordítva: amikor a bronzkor embere még a szavannákon, pusztákon lakott, és a szabad természetben élte teljes életét, ki volt téve (az akkori) jónéhány veszélyes mérgû állat (leginkább kígyók, pókok váratlan megjelenésének, akár a saját lakóhelyén is. (Persze, ezek az állatok akkor léptek fel támadólag, ha õk maguk is veszélyt éreztek, de az embert ez kevéssé érdekelte, agyon kellett csapni, hogy önmaga megmeneküljön.) Nagyon sok õskori generáció leélte így életét, és ennek során fokozatosan kialakult, evolúciósan rögzült az ilyen állatoktól való (akkor megalapozott!) félelem az emberi elmében.
És mi történik ma? Közép-Európa vadállatoktól, mérges kígyóktól és rovaroktól mentes környezetében, épületekben, városokban, teljesen mûvi környezetben élõ embere hanyatt-homlok menekül vagy szitkozódva végez az útjába akadó "szörnyetegekkel", amik az esetek 99%-ban a légynek sem ártanak. Ez a reflexió csak annyira tudatos (semennyire), mint az emberré válás hosszú útja során kialakult számos más, túl racionálisan gondolkodó társaink számára mára érthetetlen cselekvés. Hosszú évezredek múltán talán levetkezhetné az emberiség a mára feleslegessé vált reflexeit, de az 1000 év óta folyamatosan gyorsuló világunk csak a viselkedési ellentmondásokat szaporítja - környezetünk "fejlõdése" messze túlhaladja az emberi viselkedés evolúciójának sebességét.