Errõl már párszor volt szó.

Gyakorlatilag ugyan olyan, mintha azt mondanám, a becsehelyi hófanok mi a fészkes fenének siránkoznak, hogy náluk esõ esik. Mikor ott vannak az Alpok. Az egész nincs 100km. Autóba kell ülni és egy-két óra alatt már ott is van az ember. Ott van Szlovénia, ott van Ausztria, ahol rengeteg a hó. Vagy ott a Kõszegi-hegység. Az sincs olyan borzasztóan messze és akkor még csak ki sem kell lépni az országból. Hogy lehetnek emberek ilyen lusták?

És akkor válaszolok is:
Azért, mert az NEM ugyan az. Az, hogy elutazok egy olyan helyre, ahol van hó, még ha csak 10km-t kell is érte menni, és utána hazajövök a szürkeségbe nem ugyan az. Az majdnem olyan, mintha a tévében néznék egy havas tájat.
Nem lehet havat lapátolni, nem lehet nézni a meleg szobából ahogy esik a hó. Nem lehet mérni a centiméterek gyarapodását. Nem lehet gyönyörködni, abban, hogy a mindennapos megszokott utcakép most teljesen más. Nem lehet arra ébredni, hogy este még csak 2cm hó volt, reggelre meg lett 25. És még sorolhatnám...
Ezen kívül más gyakorlati akadálya is van. Pl az ember (legalábbis a többség, tisztelet a szerencsés kivételnek) reggel 5-kor elindul otthonról munkába, este 5-kor fáradtan hazaér. Utána boltba megy, egyéb teendõit, elintéznivalóit megoldja. Kinek van még kedve fáradtan, este 7-8 körül fölzarándokolni a Mecsekre?! Nekem biztos nincs.
A hónak nem lehet megparancsolni, hogy hétvégén essen.
Ha nem tûnt volna még fel, minden évben szoktam rendezni legalább egy havas mecseki túrát és "szétfotózom az egész Mecseket", a képeket pedig itt közzé is teszem.