A "hollywoodi témafeldolgozásra" jól illeszkedõ szabadszemes bolidaészlelés leírása Jókai Mór tollával kacsint
Egyszerre, mintha az égboltozaton tört volna keresztül, iszonyú recsegés-ropogással támad elõ egy óriási meteor, s elkezd futni déltõl észak felé, éppen mintha Kolozsvár fölött repülne. A pompás tûzgolyó szikrákat hányva vonult végig a magasban lassúdan, méltóságosan, mint egy kialvó nap, mely nem képes az eget bevilágítani többé; hosszú tûzfarka kígyózva vonult utána, s ezernyi szikrát hányva pattogott oly robajjal, mintha ércszekerek rohannának vashidakon keresztül ott a magasban. Az égi zajra egyszerre megelevenült a környék, az emberek kifutottak házaikból a tünemény bámulatára, az utcák megnépesültek, s a közelebbi oláh falukból áthallatszott, mint verik félre a harangokat. A tûzgolyó pedig, mely nagyságára akkora volt, mint a telehold, miután a legsötétebb vörösbõl fokonként a legfényesebb ezüstfehérbe ment át, s még egynehányszor majd kékre, majd rózsaszínûre változtatta színét, s eközben a szivárvány minden színeire váló csillagsziporkákat hullatott zörgõ ropogás közt, egyszerre sebesen kezde lefelé bukni, addig vízirányosan úszó farkát maga után kapva ... mindenki azt hitte, hogy ott fog leesni. Ezen pillanatban a villámnál ezerszerte ragyogóbb lobbanással és oly mennydörgéssel, mely a földet reszketteté meg, szerteszét pattant a meteor –, és az ég ismét sötét lett, mint azelõtt. A kolozsváriak azt hitték, hogy éppen fejük fölött szakadt szét e tûzgolyó, pedig Brassóban is éppen úgy látták azt támadni és elmúlni, oly végtelen magasságban járt az; sõt Szentmiklóson le is ütött egy szétszakadt darabja, s éppen Sándor Mihályné asszonyom házára esvén, annak asszonya, fogván egy dézsa vizet, nyakon önté vele a mennykõt, s akként fogá azt meg a kötényével, de meg is égette a kezét emberül, s még másnap és harmadnap is oly forró vala az égbõl esett tömeg, hogy puszta kézzel nem lehete hozzányúlni ... nehány nap alatt úgy megnõtt annak a híre, hogy krónikákat lehetett volna róla írni. Elõbb csak tüzes ember lett belõle, aki sárkánykígyón lovagolt, s csillagokat okádott, de utóbb úgy felszaporodék, hogy még a felvilágosodott Bethlen János is kész volt naplójába[*] feljegyezni, miként az ég erõsségében két tüzes tábor csapott össze, lángoló pallosokkal viaskodva egymás között, miként hallatszott a dobok pörgése, mint követte ezt majdan három ágyúlövés, s rá iszonyú csatazaj, emberek ordítása, halottak nyögése, mint hullott az elesettek vére alá a földre véresõ képében, s mint vonult el az égen harcoló égõ tábor lassanként Brassó felé, s mint lõn vége a rémes ütközetnek egy irtóztató ágyúdördüléssel, amikor egy roppant négyszegletû tömeg, kénkõszínû lánggal égve, nemes Sándor Mihály uram portáját választá ki magának, hogy arra leessék, holott is a házi asszonyság által konfiskáltatván, elõbb annak kezét ugyan megégette, de késõbb darabokra töretett, s a lakosok között via facti felosztatott, õnagysága, a fejedelem ritkaságtárába is jutott belõle egy darab: illatja nem vala kellemetes.
__________________________________________________
*Historia rerum Transsilvanicarum autore Joanne Betlenio