Cauchy: igazad van, viszont ha jobban körülnézünk, akkor igenis vannak már most is igazi katasztrófák. Ilyen pl. a sivatagok rohamos térhódítása, ill. az a tény, hogy egy ENSZ-tanulmány szerint már Európa 1/5-ét a közvetlen elsivatagosodás fenyegeti. Vagy ilyen az óceánok vízszintjének folyamatos emelkedése, a sarki jégsapka zsugorodása (bár ez gyakran elõfordult az évmilliók során, ez igaz). De ezek az események nem kapnak akkora visszhangot, mintha ezrek vesztenék életüket (azaz nem szaftos hírek).
Ami még lényeges: egy amerikai tanulmány a terrorizmusnál is sokkal fenyegetõbbnek tartja a jövõre nézve a klímaváltozás hatásait és egy olyan képet vetít elõre, ami szerint a háborúk nem az olajért fognak dúlni - hanem a vízért. Ez már elég katasztrofális ahhoz, hogy elébe lehessen (kelljen!) menni a problémának.
A KP által említet kampány valóban hatásos lehet az egyének szintjén - de valahogy olyan íze van, hogy a nagypolitika megint a kisemberek nyakába akarja áttenni a felelõsség egy részét. Csak egy példa a visszásságra: hiába telepít valaki (itt legalábbis) a házára napelemeket és válik ezáltal az országos villamos hálózattól tökéletesen függetlenné, mégis behajtják rajta is a hálózatfejlesztési hozzájárulást - paradox, nem? Erre értettem az elõzõ beírásomban említett "hatékony intézkedési terv" megnevezést.
Azt már csak félve merem leírni (mert "kissé" utópisztikus gondolat): mi lenne, ha megpróbálnánk "földléptékben" gondolkodni? Nem mint külön nemzetek, népcsoportok, etnikumok, vallások, szekták, hanem mint emberiség, úgy ahogy vagyunk. Ha az erõforrásokat nem egymás leküzdésére és túlszárnyalására használnánk, hanem valóban az emberiség javára fordítanánk. De ez már messzire vezet nevet