Ez az írás olyanoknak készült a FB-on, akik kevésbé ismerik a csillagképeket.
Egyes csillagképek eltûnnek az esti szürkületben, majd néhány hónap múlva megjelennek hajnalban. Az állatövön (zodiákus) lévõ csillagképek mind ilyenek, egész évben tart ez a folyamat, a Nap látszólagos útja ezeken a "csillagjegyeken" megy keresztül, amelyek a Nap mellett vagy mögött vannak nyilván a világosságtól nem látszanak. Sok konstelláció eltûnése, megjelenése hidegen hagy, mert városban alig, vagy sehogy nem látszanak. Ilyenek a pl. a Halak, Rák, stb. De amikor egy monumentális, látványos csillagkép - és nem csak az állatöviek - megjelenik több hónap után, (pontosabban amikor én elõször meglátom) egy különös érzés fog el, mindig megdobogtatja a szívemet. 8-án hajnalban szikráztak a csillagok, és úgy fél 3-kor megláttam a Bikát a szarva hegyével együtt az ablakból. Link

Link
A fényképezõt a Szekeres - Bika irányába állítottam, és sok képet "ellõttem", hátha belepottyan valami, de semmi. Fél négykor már láttam, hogy jön fel az Ikrek csillagkép, és "mi az a vörös csillag K-en? Jé, ez a Betelgeuse!" Erre még nem számítottam, 4 óra 7 perckor már ennyire kelt fel az Orion:
Link
(Azt az alsó borzadalmat bennehagytam, hogy legyen valami város jellege. Elnézést a képek minõségéért, de ugyebár ez itt nem a fotóiskola!)
Nem mondok le a kompaktos csillagfotózásról, különösen ha úgy ragyognak mint 8-án hajnalban. Hogy miért? Mert szabad szemmel sem látunk több csillagot a valóságban mint a képeken. Pl. a Nyári Háromszög: Link Ha pedig megnézünk egy csillagtérképet, ugyanolyan pöttyöket látunk. (Stellarium) Link
Vagy: Lemenõben az Ökörhajtó (a kedvencem, mert születésemkor feljövõben volt)
Link
Hát nem így néz ki a Stelláriumban is?
Link

Tudom persze, hogy szebb lenne ha nem háztetõk és házfalak közt lennének a csillagok, hanem valami szép tereptárgy felett, próbáltam olyat is.