Remélhetõleg tanulság lesz a mostani tavaszi idõjárás azon ifjú (s talán nem olyan ifjú) társaink számára, akik valóban írogattak az utolsó hópihérõl még februárban. A monoton emelkedõ napi középhõmérséklet-görbe teljesen idegen a mi tavaszunktól: inkább a melegedést minduntalan és hirtelen megszakító, nagy visszaesések jellemzõek ilyenkor. Fekete István, a kitûnõ vadász-író és természetábrázoló írja valamelyik mûvében a következõket (nem szó szerint idézem): mindig híresek voltunk napsugaras, hosszú õszünkrõl és nyúlfarknyi tavaszunkról, mely addig játszadozik a téllel, míg nyár lesz belõle."
Igen, ez pontosan így van (volt). Azért a zárójeles toldás, mert az utóbbi években volt jónéhány szokatlanul meleg, nyárias április (pl. a 90-es évek elején egy ízben már a hónap végén árulták a korai cseresznyét, meg a szabadföldön termett epret) Az idei, úgy látszik, nem ilyen idõjárást hoz. Következõ gondolatomért lehet, majd néhányan megszidnak, de azért ide írom: emlékszel, már tél derekán arról beszéltél, hogy kimaradni látszanak az extrém magas hõmérsékletek a tartós zonalitás ellenére. Ezután jött a februári vadhideg, majd a hõmérséklet fékezhetetlen felugrása március második felében. Már akkor azon töprengtem, vajon a márciusi meleg a kisiklás, amit hamarosan hosszú hûvös periódus követ, avagy a februári nagy hideg volt unikális az általában pozitív anomáliás szériában. Nos, úgy tetszik, inkább az elsõ változat akar megvalósulni. Mintha a roppant hideg télvég messze elõrevetette volna árnyékát, és ugyanolyan hosszan húzná maga után "uszályát".