Bioszféra
Amúgy nagyon szép község, fejlõdik. A régi vasútvonal helyén modern bicikliút épült uniós forrásból egészen Zalalövõig.
Igen, sajnos. Link A videón látható épület a Bagodi malom volt, a korábbi szabályozás egyik áldozata, azóta is elhagyatottan omladozik. Újkorában még ott folyt a Zala, most már a síneken túl, még jóval arrébb, mint ahonnan a videót készítettem...
Azt azonban nem értem, hogy miért kellett hozzányúlni a Zalához ismét, hiszen azért tisztes távolságban húzódik tõle az vasútvonal?!
Azt azonban nem értem, hogy miért kellett hozzányúlni a Zalához ismét, hiszen azért tisztes távolságban húzódik tõle az vasútvonal?!
Szép kis falu lenne amúgy, én csak kétszer voltam ott a barátnõméknél, de szuper környék, szóval el tudom képzelni, milyen lehetett "õsbagodi" korában. :-(
A Zalát az 1960-as évek közepén végzett folyószabályozás tette tönkre elõször, amikor a kanyarok átvágásával kiegyenesítették a folyót. Ekkor gyakorlatilag a teljes halállomány kipusztult. A szabályozásnak egyértelmûen politikai okai voltak, mert a cél a vizimalmok megszüntetése volt, ugyanis a sok kis malomban az õrlést nehezen tudták ellenõrizni a komcsi hatóságok. Gyakorlatilag minden malom szárazra került. A keletkezett holtágakat pedig mindenféle szeméttel töltötték fel. A szemétben lévõ vegyszerek pedig szépen szivárogtak le a talajba, Zalaegerszegen már elérték az ivóvízet adó réteget is, ezért több zalavölgyi vízmû kutat meg kellett szüntetni. Egyébként akkoriban ugyanezt csinálták az összes nyugat-dunántúli kis folyóval, a Marcallal, Répcével, Kerkával, a Pinka magyar szakaszával. A mellékpatakokkal a mai napig is ezt csinálják, egy kotrógéppel 3-4 évenként brutálisan kikotorják a medret, így ezekben a kis patakokban gyakorlatilag élõlények nem találhatók.
Borzasztó! 2 éve tapasztaltam elõször én is, teljesen ledöbbentem, hogy hagyhatták ezt a barbár pusztítást?!
Link Akkor még gyanús habok is úsztak a vizen, most pöceszagot áraszt a folyó, és ez a Balatont táplálja!
A Zala Bagodi szakaszát végig sûrû fák és aljnövényzet borította, és bizony voltak halak. Kiskoromban a forró nyári napokon lejártam arra a szakaszra, ahol régen az állatokat hajtották át (ott sekély volt a víz). Fel lehetett frissülni, tiszta volt a víz, kagylókat gyûjtöttem...
Rövid idõ alatt egy csatornát csináltak belõle. [esõ]
Noli: Nekem a 2. otthonom Bagod, anyám ott született.

Soha nem jártam arrafelé, sajnos nem ismrem a helyet, pedig szépségesnek tûnik! Köszönöm az infót!
Már miért lenne kizárt? Decemberben is lehet... Talán a nyári vargányára gondolt, de azt sem zárnám ki teljesen.
Hello,
Nálam az egész kert tele van vele, igazából talajtakaró növényként "tartom". Nem nõ közte ki a gaz és az utcán a járda mellett fû helyett is ezt ültettem, gyönyörû zöld és sûrû valamint nem kell nyírni mint a gyepet. Most a rózsakertet kezdtem el bepalántázni vele, a rózsák tövéhez ületettem így még a nedvességet is jobban tartja a talaj. Borzasztó igénytelen növény (árnyékban és napon is tökéletesen jól érzi magát) és hihetetlen gyorsan terjeszkedik, szinte ki sem lehet írtani ha megeredt valahol. Az enyémnek apró fehér és sárga virágia vannak de azt hiszem vannak más szinûek is. Nos, ha nem találsz kertészetben én szívesen adok Neked.
Ha komolyan gondolod privátban meg tudjuk beszélni, nem lakunk messze egymástól. Vagy Te eljössz hozzánk ha van egy kicsi idõd vagy néha mi is be szoktunk menni Pestre.
Nálam az egész kert tele van vele, igazából talajtakaró növényként "tartom". Nem nõ közte ki a gaz és az utcán a járda mellett fû helyett is ezt ültettem, gyönyörû zöld és sûrû valamint nem kell nyírni mint a gyepet. Most a rózsakertet kezdtem el bepalántázni vele, a rózsák tövéhez ületettem így még a nedvességet is jobban tartja a talaj. Borzasztó igénytelen növény (árnyékban és napon is tökéletesen jól érzi magát) és hihetetlen gyorsan terjeszkedik, szinte ki sem lehet írtani ha megeredt valahol. Az enyémnek apró fehér és sárga virágia vannak de azt hiszem vannak más szinûek is. Nos, ha nem találsz kertészetben én szívesen adok Neked.
A Zala fotóidon látott részét Bagodnál a vasútépítéssel kapcsolatban tették tönkre kb. 3 évvel ezelõtt. A képen látható surrantó alatt a tönkretétel elõtt gyönyörû sebespisztrángokat szoktam fogni. A surrantó szinte teljes lerombolása, a fák kivágása és a partoldal legyalulása után a pisztrángok természetesen eltûntek, mint ahogy a híd feletti akkor még mély öblökbõl a pontyok is, nem is beszélve a szabályozott rész kezdeténél volt süllõtanyáról... Szomorú az ilyen természetrombolás.
Sziasztok!
Pénteken öcsém a megszokott helyünkön gombászott, talált is egy darab vargit.
Ma munkából hazafele beugrottam megnézni a gombatermést.
Link
Ja, azt mondta a gombaszakértõ, hogy a Pilisben kizárt ilyenkor a vargánya. Közlöm, ha nem romlik nagyon el az idõ még bõven lesz, teljesen nedves a talaj az avar alatt, ezeket is onnan szedtem, a kép legalján középen lévõ gomba kb. 25-30 dkg, az össz termés 2 kg körüli

Lehet, csak a szomszéd préselte a szõlõt, amiatt gondoltam, hogy muslicák.
Ugye-ugye... 
A Fancsika Debrecentõl pár kilométerre kialakított víztározó rendszer egyszerûsített neve. Itt mindenki így hívja. Az Erdõspuszták területén található.
Link Link
Mindig szívesen jártam erre, biciklivel, autóval, bárhogyan. Közel egy évtizede az erdõspusztai kistérség falusi turizmusából írtam a diplomamunkámat is, akkor még közelebb került a szívemhez

Gyönyörûek a légyölõk! Felénk nincs, így nagy öröm látni! Gratilálok a varázslatos képekhet!
Én voltam bringázni, igaz nem a Nagyerdõben, hanem a Fancsikánál. Néhány kép a társalgóban látható tegnap délután mutattam (telefonos képek...
).
Szép képek, gratula! 
Én is terveztem egy kirándulást a Nagy-erdõre hétvégén bringával, de nagyon vacak felhõs, párás idõ volt.
Talán ezen a hétvégén.?
Én is terveztem egy kirándulást a Nagy-erdõre hétvégén bringával, de nagyon vacak felhõs, párás idõ volt.
Én is a piacon láttam, itt Debrecenben. Amúgy nagyon jól szaporodik és bírja a szárazságot is az árus szerint!
Hol lehet venni ezt a varjúháj nevû növénykét? (talán ez szeretné a 6.emeleti erkélyt
)(ma kérdeztem 2 virágboltban,de sohase volt kapható náluk
)
A pókod egy valódi kaszáspók, mégpedig házi kaszáspók ( Phalangium opilio)! :-))
Bagodban jártál? Lakik ott egy barátném. :-D
Bagodban jártál? Lakik ott egy barátném. :-D
Hehe, nem is tudtam, hogy ez is varjúháj, pedig logikus lett volna...
Apropó: a tavaly õsszel a Halápról hazahozott bablevelû ágacskám gyönyörûen megnõtt, egy szem virágot (olyan 8 centiset) hozott is, és úgy örülök, hogy nem az a randa rózsaszínû, mint a muter nemesített bablevelûje, hanem szép sárga!:-) A tövénél is kezd hajtani még új ágacskákat, pár év és egészen elszaporodik az erkélyen.

Az ismeretlen nem más, mint a közönságes fagyal, amelyet sövénynek szoktak ültetni. Ha nem nyírják, egész bokorformájú marad. :-)
Sziasztok! 
Hoztam pár õszies képet.
Link
Elvileg kecskerágó, kökény, valami ismeretlen, hecsedli + szöszmösz.
Hoztam pár õszies képet.
Link
Elvileg kecskerágó, kökény, valami ismeretlen, hecsedli + szöszmösz.

Én is nagyon szépnek tartom a pókokat.
Hozzá tartozik, hogy ennél közelebb nem igen mertem volna tartani a fényképezõt, mert némi félelem is van bennem. (Ahhoz képest hogy régebben egyenesen rettegtem tõlük, ez nem is olyan rossz...)
"Nata pókja egy szépséges, duci négyes keresztespók."-méghogy szépséges?!? BRRR! ...bocsi! Ebbõl is látszik,hogy a szép-mint fogalom,mennyire szubjektív.
Akidobos;nagyon ötletes a táncoló szúnyogsorozat!
Akidobos;nagyon ötletes a táncoló szúnyogsorozat!
Elsõsorban mezõn élnek, magasra nõtt lágyszárúakon, kórón laknak. Ha tavaly a sufniban is volt Nálad, az csak szerencse, de nem rendszer. Etetni õket viszont tök jó dolog. :-)) Az uram szüleinél régen nekünk is volt egy keresztesünk (igaz, koronás), akit etettünk, lószúnyoggal, léggyel, mikor mit tudtunk élve elkapni neki.
Egyébként nem élnek sokáig a keresztesek. A pókmamák õsszel petéznek, becsomagolják, védett helyre rakják a petecsomójukat, majd eztán elpusztulnak. A kispókok meg tavasszal kelnek ki, amikor a langyos idõ beindítja a peték fejlõdését, nyáron híznak-nõnek, õszre már várandósan, megöregedve ücsörögnek a növényeiken, s várják, megszabadulhassanak a potrohukban növekvõ petéktõl és aztán az Örök Légyfogómezõkre távozhassanak.

Bizony!!! Nagyon jól megtanultad. :-D
Nata pókja egy szépséges, duci négyes keresztespók.
Nata pókja egy szépséges, duci négyes keresztespók.
Tavaly nyáron lakott nálunk a kertieszköz-tárolóban 2 szép példány.
Minden nap kaptak élõ legyet!!!! Õszre nagyon szépen meg is nõttek.
Idén sajnos nem költözött egyetlen példány sem oda.
Lehet, hogy tavaly túl sok élelmet kaptak!?
Minden nap kaptak élõ legyet!!!! Õszre nagyon szépen meg is nõttek.
Idén sajnos nem költözött egyetlen példány sem oda.
Lehet, hogy tavaly túl sok élelmet kaptak!?
Méghozzá,ahogy Nolitól tanultam Négyes(?) Keresztes pók,Araneus quadratus.De Noli majd biztosan tudni fogja 
De miért csak volt?Ugye nem...?
De miért csak volt?Ugye nem...?