2024. december 02., hétfő

Bioszféra

Adott napon: 
Keresés:
#34573
Vasárnap a Gönyűi-erdőben gombászkodtam. Ez vegyes erdő (tölgy, fekete és erdeifenyő, nyír-nyár) folyami homoktalajon. A talaj már eléggé száraz volt, de a szeptember eleji nagy esők megtették a hatásukat, viszonylag nagy volt a gombabőség. Sajnos, a pár őzlábgomba amit találtam, eléggé elöregedett, használhatatlan volt. Itt jelenleg tinóru-éra van. Az egész erdő tele volt valami nagy termetű, vastag, hasas tönkű, eléggé világos kalapú tinórufélével. A csöves rész zöldessárga, a tönk sárgás, rajta kis szemű, szintén sárga hálózattal, helyenként egész kevés vöröses színnel. A csöves rész nyomásra kékül, a hús szintúgy. A tönk a talajban gyökérszerűen folytatódó, a gomba erősen kesernyés ízű. Megmondom őszintén, kissé vakartam a fejem, milyen gomba légyen az. Leginkább kesernyés tinórura tudtam gondolni, a kóstolás pedig meggyőzött.
Meg kell jegyeznem, a gombászkönyvek szerint a kesernyés tinóru  hálózatos recéje nagyon finom szemű, inkább csak nagyítóval látható. Ezeken a gombákon viszont kicsi, de szabad szemmel is jól látható volt. Ez a gomba elég erősen mérgező (bár csak gyomor-béltünetes), de rossz íze miatt úgysem enné meg senki. Egy foltban találtam számos sátántinórut, nagyon szépek, dekoratívok voltak fehéres kalapjukkal, bíborvörös termőrétegükkel és tönkjükkel. Olyan is volt köztük, amelyiknek roppant vaskos tönkjén két kis kalap is ült. A sátántinóru is mérges, de csak enyhén, sőt a könyvem szerint alapos főzés hatására többé-kevésbé méregtelenedik. Mégis kerülendő, nem ennivaló. A kis túrámból leszűrtem azt a tanulságot, hogy a nagyon világos kalapú vargánya-alkatúak kerülendők.
Rábukkantam egy változékony tinórura is, ez vargánya alkata, narancsvörös termőrétege, barna kalapja, durva, hosszú szemű, vöröses recéje, kékülése révén félreismerhetetlen. Ha több lett volna, jól megfőzve ettem volna belőle egy adag pörit. Tulajdonképp feltételesen ehető gomba, állítólag külföldön kiterjedten fogyasztják. Enyhe, hőre biztosan lebomló méreganyagot tartalmaz, legalább negyed óra, húsz percig főzni kell.
Találtam még 2 szürke galócát. Szép, galóca alkatú gomba, nem is mérges. De galócákat elvből nem fogyasztok, és senkinek sem ajánlanám ezt (kivétel a császárgomba)
Volt még számos, közepes nagyságú, barnásvörös tejelőgomba, kicsit a rizikére emlékeztetett gyűrűs, céltáblaszerű kalap-rajzolatával. De a rizike élénk  sárgarépa színvilágánál ezek a gombák jóval fakóbbak,  barnásak voltak. Zöldes foltosodást se mutattak. Inkább a helyükön hagytam őket.
Egyelőre kénytelen vagyok a szomszéd kerítése tövében kinőtt pár kerti csiperkével vigasztalódni.
Hétvégére tervezünk egy bakonyi gombász kiruccanást. Meglátjuk, mi lesz az eredmény.
#34572
Ma azért 2 kg beugrott a kosárba, bár egy kicsit menni kellett érte, a Börzsönyigvidám
Miki: szépekkacsint

beillesztett kép



beillesztett kép

#34571
Szép. És még mindig viszonylag kevés a kukacos.
#34570
Csütörtök este értem haza, így sajnos az elejéről lemaradtam, de nem panaszkodom!

Péntek: Link Link Link Link

Ma: Link Link Link
#34569
Hát erre a kukacok is éhesek maradtakzivatar
#34568
Itt most kezd kukacosodni, de még ma is lejött egy kiló.
#34567
Hát mi nemzavarban
Elvileg pont a jelentősebb csapadék határán voltak azok a helyek, ahol szoktam gombászni, ma kimentem, de sivatagi állapotok uralkodnak, a Börzsönyre meg nincs időm...
#34566
Na kerti “kegyetlen”: Link
#34565
Egyet értek a cikkekkel, tehát a hosszan tartó meleg eseménytelen (szél+csapi) hiánya mutatkozott meg a tavakban. Itt is felénk, olyan szikes 1-2 m. mély tavacskákban is. egyenlőre nincs infóm hal pusztulásról
#34564
Térdig járunk a vargányában.vidám Hát ti?
#34563
Nem ezert szoktak megkotorni a tavakat? Hogy ne a szerves hulladek "vegye ki a vizbu a zoxigent" ? vidám
A kotrokanalnak kevesebb a zoxigenigenye mint a bomlasnak vidám
#34562
Kedves Fórumtársak, a Pilisvörösvár-Nagy tó történetéhez ( szál: Társalgó #53429) ajánlom a  következő cikket:
Carstensen  J. et al. (2014) Hypoxia in the Baltic Sea: Biogeochemical Cycles, Benthic Fauna, and Management. AMBIO 43:26–36
Link
Link
 
Ez a cikk a tengerek anoxiás  víztesteinek  kémiai folyamatait  részletezi, de érdekes lehet egy horgásznak is…
A tó oxigénellátása a felületével,  és nem a térfogatával arányos; tekintve, hogy  oxigénnel ellátni a vízben élő algák tudják, illetve a vízfelszín levegővel  való érintkezése.  Éjjel az algák maguk is oxigénfogyasztókká válnak.
A túltartott halmennyiség,  és a fölösleges etetőanyag,  mind a tó szervesanyag-lebontó rendszerét  terheli.  Ez egy darabig „betemeti” a mély vízbe a redukáló gyököket. Viszont ha felmelegszik, ha felkavarodik a víz (!!),  vagy, ha a baktériumok biológiai egyensúlya „megborul”  a vízben,  akkor ezek a szerves molekulák a felszíni  rétegbe jutva,  még további sok oxigént  fognak elvonni…  Mély tóban lehet,  hogy jobban érzik magukat a halak  (a harcsa amúgy is kiválóan tűri az  oxigén-hiányt) – de ha beüt egy ilyen langyos-vizes időszak, meg kell gondolni,  hogy nem kellene-e  lehalászni azt a  szegény tavat!

A folyamatok szulfát / ammónia egyensúlyának  kémiáját, más (felhőképződés)  vonatkozásban tárgyalja Schmeller G,Geresdi I. (2016) Numerical  simulation of sulfate  formation inwater drops: results of  a box  experiment. Időjárás121(1) : 1-28.     Referálót  ld. Bioszféra #34447
#34561
Egy néhai padlásdarázs (Polistes nimpha) a feldolgozóban:  Link
#34560
Én akácot is láttam virágozni. A diófák viszont olyanok mint októberben.
#34559
Teljesen. Vannak olyan fajok, alanyok illetve fajták, amelyek hajlamosak a másodvirágzásra.
#34558
Az mennyire normális, hogy augusztus végén a faluban virágoznak a meggyfák? beteg
#34557
Szép gondolatok, Köszönjük. Mi is a suliban egy lejtôn álló öreg diófa alatt teraszosítottunk, így is növelve a beszivárgó Víz mennyiségét. Hátha pár évvel kitolhatjuk az életét.
#34556
Reméljük, ültetnek egy újat. Az én régi iskolám téglázott udvarán egy hatalmas dió száradt ki. Az udvart a 70-es évek ma RETRO.nak nevezett ocsmány stílusában lebetonozták és nem ültettek új fát.
#34555
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#408751 - 2018-08-17 22:22:46)

Nemrég találtam! Egy megható, megindító történet. Számomra különösen, hiszen ebbe az általános iskolába jártam Pilisszentivánon, és a suli udvarán álló 122 éves hársfa gyökerestül kidőlt az aug. 14-i kedd kora esti viharban. A fát az 1000 éves Millenium alkalmából ültették. Engem is sok emlék köt ehhez a hársfához. Kár érte, bár már öreg volt. Az írás gyönyörű, és ebből is látszik, hogy lehet szeretni, tisztelni, egy sokak által csak közönségesnek gondolt fát is :  Link¬if_id=1534440448264866¬if_t=feed_comment_reply

Ha valaki nem látná így, itt a szöveg : 

"Sziasztok!Volt egyszer egy fa .....!
1896-ban ültettek erre a helyre.Szép hely,a falu központja,a templom és az iskola között. Szépen cseperedtem,növögettem míg az emberek háborúkkal voltak elfoglalva.Vigyáztam a templom csendjét és árnyat adó koronám alatt sok-sok generáció nőtt fel az iskolában.Megérintettek,hozzám bújtak,körülöttem fogócskáztak a gyerekek.Örültünk egymásnak nagyon sokszor.Ahogy idősebb lettem már nehezebben viseltem a környezetemben a változásokat.Hogy megsértették itt-ott a gyökereimet és eltakarták előlem az életet adó esővizet.Néhány évvel ezelőtt gondos kezek még próbáltak rajtam segíteni és lenyesegették az elszáradt gallyaimat hogy alvó rügyekből meg tudjam újítani a koronámat. Ez sikerrel is járt mígnem elérkezett a 2018.08.14.-i szélvihar. Már hallottam a süvítő szelet és éreztem hogy nem fogom tudni tartani megfáradt törzsemet ebben az ítéletidőben. És amikor a szél nekem feszült, recsegtek-ropogtak a gyökereim,még elsuttogom ezt a két gondolatomat Nektek:
-Vigyázzatok a fákra mert ők is vigyáznak rátok!
-122 gyönyörű év után búcsúzok Tőletek Szentivániak!
Isten Veletek,a Ti Hársfátok!"  Link
#34554
Ja, a videón párzást forszírozó hím rés keresztespók (Nuctenea umbratica) látható az asszonyság társaságában nevet
#34553
Láv iz in di erszeret laza Link
#34552
Virágzott a Duna tegnap este. a Lurdy -ház  bejáratát mintha flitterrel szórták volna meg... nézem,  milliónyi kérész-szárny.  Fh: Bp. IX.
#34551
Köszi, ez gyors volt!

A utánaolvasva, a kép nélküli leírásokból nem igazán ismertem rá.
#34550
Sárgafoltos púposszövő (Phalera bucephala)
#34549
Meleg nyári éjszakákon, a nyitvahagyott ablakon néha igen különös lények repülnek be:

beillesztett kép



Élőben is épp így néz ki. Mint egy mint egy letört gally darab.

Ha valaki ismeri ennek a lepkének a nevét, segítsen!
Én egyelőre nem találtam sehol.
#34548
Nálunk meg a nagyobbik lányom kiabált a kertben, hogy, Apa azonnal gyere! Tudja,hogy kedvelem a pókokat.

A kisebbik közben mondja, hogy mi ez egy darázs? Na innentôl nem is kell mondanom, hogy egy darázspók a fûszereskertünk vendége. A bazsalikom lett a kedvence
#34547
Kérlek alásan kacsint

------------------------------------------------
Nálunk kb 2 hónapja költözött be az egyik kerti épület hasadékába egy lakó. Szép húsos példány, amit eddig rés keresztespókként (Nuctenea umbratica) azonosítottam. Azonban tegnap elbizonytalanított, hogy elém került néhány adat a Nuctenea silvicultrix-ról (magyarul talán északi kersztespók[?]) Noha hazai előfordulására nincs adat, azért egy pókászt meghallgatnék a dologról nevet

beillesztett kép




Pipiskedve, éjszaka egy telefonnal elég nehéz volt fotózni, ráadásul megijesztettem, így kissé össze is húzta magát.
#34546
Farkaspók nálunk is van, múltkor 2 szép fejlett példány miatt volt is nagy sikítozás, alig tudtam őket kimenteninevet
Illetve 2 hete meg ilyet láttam (folyondárszender) locsolás közben, először nem értettem, hogy repülő egeret, vagy mit locsoltam le: Link
#34545
Köszönet a válaszért, mindenesetre, eddig nem találkoztam ezekkel, és nagyon jól megvoltam nélkülük. Rettentően utálom az ízelt lábúakat, főként az ilyen egér méretűeket. Ez az egy igazi  fóbiám van. Még ettől a halott lépcsőházi példánytól is kivert a víz. nevet
#34544
Éreztem én nevet Ez 9x % hogy egy zöld lombszöcske (Tettigonia viridissima) . Lakott települések közelében is elterjedt. 
Ja és nem ugrik, hanem repül, szóval a 3. emelet neki kismiska. Ráadásul úgy felmászok a falon, mint macska a fára kacsint

Itt a hangja, amit esténként mindenki hallhat: Link
#34543
Sajnos elég béna vagyok a témában, erről lenne szó, ezt a lépcsőházban hagyta így valaki (rovarbarátok ne figyeljenek: Link
Szóval ilyenek, de ezek nem 5 centisek, vannak 8-10 körül is. 
És most lehet megint tévedek, de a 3. emeletre a szöcske talán nem ugrik fel.
#34542
Jaja, mi is folyamatosan hajigaljuk kifelé a bazi nagy szöcskéket a házból. A múltkor az alvó gyerek feje mellett dekkolt egy jó 5 centis dög. Még jó, hogy nem ugrott a fejére. Nem fél tőlük egyáltalán, de ilyenre ébredni durva lehet nevet
A másik nagy házban lakó banda a farkaspókok. Asszony több évet öregedett a legnagyobb példányoktól....
Korábban nálunk sem voltak ennyire jellemzőek bent a szöcskék. Inkább tücskök költöztek be nagy számban. Poloskát is alig látni, halistennek.
#34541
Én ezekkel mind tisztában vagyok, de ez az időszak tipikusan a szöcskéké a lakott környezetben. Este a pofázásuktól alig hall az ember és tele velük a ház, terasz, kert nevet A sáskák viszont számosságban, meg akár faj szinten hiába nő a szöcskék felé, ha nem egy fülkét használnak az emberrel nevet
#34540
A szöcskék a sáskáknál nagyságrendekkel ritkábbak. 
Link
A szöcskék ragadozók. A szöcskék csápja a fél testhossznál mindig hosszabb, de általában eléri a teljes testhosszat. 
A sáskák növényevők. A sáskák csápjai  rövidek.
Link

Az imádkozó sáska nem sáska, a csótányok és termeszek rokona.
#34539
Biztos sáska az? Nem inkább szöcske?
#34538
Napi 2-3 sáskát találok a lakás különböző pontjain, elsősorban az erkélyen, de a szobaablakok szúnyoghálóval fedett külső oldalain is. A lakásban is volt már szerencsém találkozni egyel. Kérdésem az lenne, más is észrevette, hogy többen vannak? A többet úgy értem, hogy az ezt megelőző 5 évben mióta Pécs-rózsadombon lakom, még egyet sem láttam, előtte is imádkozó sáskával találkoztam kizárólag nagyon ritkán. Apropó, a büdös benyák viszont jelentősen megritkultak, persze sajnos el nem tűntek.
#34537
Szüleimnél volt egy nagyon öreg körtefa, ott mindig találkoztam szarvasbogárral.
#34536
Link nevet Borsodi medve 
#34535
A szarvasbogár cseresznye tuskóban is szeret lakni.  Tölgyes szélén (Solymár) is a kivágott  cseresznyére szálltak a felnőttek,  és   öreg, korhadt  tönkben még világos, de már imágó formájú bogarakat lehetett találni.  - idén kisebb termetűek voltak a megszokottnál.
#34534
Szarvas: 4-én du. szüreteltem a pálinkának valót (Gönci magyar kajszi). Megráztam a fát és a szokásos rózsabogár had mellett egy drón berregésével egy szarvasbogár hím repült fel. Tavasszal a komposztdomb (készült: lenyírt fű, fűnyíróval felszedett nyárfa levél) megbontásakor a cserebogár pajorok mellett találtam (méretből ítélve) két feltehetően szarvasbogár lárvát. A környéken a szarvasbogár szokásos kajájának, a tölgynek szinte nyoma sincs, fűzfa, nyárfa, kaukázusi szil a tömeges. 
#34533
Köszönöm. Úgy látom, hogy amit fotóztam az egy 3. lopódarázsfaj: feketenyelű lopódarázs

Link
#34532
Kb. tíz évig dolgoztam (labor-) patkányokkal, sokkal értelmesebb állat,  mint gondolnánk. Egymás tapasztalataiból tanulnak. a csapdákat kikerülik, függőleges 1,5 méter távot, műanyag dobozon simán felmásznak, a táplálékban eléggé igénytelenek. Eléggé karakteres szaguk van, még azt legegyszerűbb felismerni. Ha egynek fájdalmat okozol, az egész csapat megtanulja.
A fekete fejűek agresszívabbak, mint a világos társaik. Bolygatástól mentes farakás, komposzt lehet a "bázisuk". Megbízhatóan irtja az erdei sikló, a bagoly, és a vadászgörény.  Mi otthon erős paprikát (lehúzni a csatornába) szoktunk bevetni, attól pár hétre elmennek.
Leptospira, Listeria, Yersinia enterocolitica, nyúl-betegségek a leggyakoribb nyavalyák,  amiket terjesztenek.
#34531
Ha vándor, akkor tényleg irtsd mindennel, amivel lehet, azok tényleg undormányok, és szaporák is szomoru
Érdekes ez az alagutazós dolguk mindenesetre.
#34530
Értem!nevet

A "mieink"vidám teljesen feketék voltak, csak emiatt gondoltam a házi alkategóriára. Kb. ekkora volt: Link  a legnagyobb példány. Valószínűleg a vízelvezetőárokból jöttek a kis ördögök. Eddig a lakóingatlant elkerülték valóban. Ha kiderülne, hogy vándor, az azért nagyobb baj, mert azok extra genyák. Link

Ha tovább krakélerkednek, akkor a légpuskával kiosztok nekik egy-két headshotot mostmár.vidám
#34529
Ha macskányi volt, akkor szerintem biztosan nem házi patkány volt, az sokkal kisebb.
Emellett nem véletlenül ez a neve: a házakba szeret beköltözni. Szüleim 8 hónapon át vadásztak rá mindennel, mire elkapták nagy nehezen, óriási károkat csinált, elrágott mindent, elhordta a diót/mogyórót, stb. De végig bent volt a házban, vagy legalább a szigetelés alatt.

Egyáltalán nem ásott sehol semmit.
Miután elkapták (csapdával), elvitték jó messzire, és elengedték (településtől távol).
#34528
Ugye a múltkor itt "mulattam" a gambiai óriásbundásjószágon. Hogy lássátok, hogy milyen az élet, erre az elmúlt egy hónap során egészen konkrétan a mi kertünkbe is befészkelt járatokkal néhány házi patkány Link (láttuk). Hirtelen lyukak sokasága jelent meg az udvar csaknem felén.  Egyik példány kisebb cicának is beillett méretre, szép fekete. Még nagyon nem tudtak elszaporodni.

Reménykedtem egy hete még, hogy üregi nyuszi fog előbújni belőlük. De ugye nem!vidám

A beavatkozás mellett döntöttem a tegnapi napon. A lyukak zömének betemetése után, stratégiai pontokon nagyszabású gáztámadást hajtottam végre (kálium-nitrát, kén, szén-dioxid). Teljes tujaág-ritkítás is történt, ahol egyáltalán még meg volt hagyva.

Azóta semmi mozgás vagy kaparászás. Világos üzenetet kaptak, remélem értették!havazas
#34527
Köszi, ez megnyugtató!
Az oldal is jó!
#34526
Szia!

A közönséges sutabogár elsősorban marhatrágyában található, ott táplálkozik. De nagyon gyakran előfordul csak úgy, pl. réten a földön sétálva. Egészen biztos, hogy nem a fát eszik.

Balázs
izeltlabuak.hu
#34525
Igen ütős válogatás: Link

Magyarország már a harmadánál kiesett, így is jó pár országnál erősebbek vagyunk erdőségekbenkacsint Ezért is idegesít, amikor a birkák nekiesnek erdőknek, parkoknak... 

Hyperion: Link   Link   Azt hittem, hogy az Egyenlítőnél(L) van a világ legmagasabb fája.
#34524
Valaki találkozott már közönséges sutabogárral?
Link
Sajnos a házban találtam és - részben - fából van a födém. Lehet hogy azt eszi(k)?
Valakinek ilyen irányú tapasztalata?

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2024-12-02 13:38:19

Pusztavám - Május 1 utca (216,3 m)

8.0 °C

18005

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

131646

Hírek, események

Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 41. sorozata

MetNet | 2024-11-02 11:38

pic
Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 41.