Bioszféra
Valóban, itt tévedés történt. A képen látható gomba nagy valószínűséggel rozsdásszárú fülőke (Gymnopus dryophilus). Egyébként ez is ehető, de -a szegfűgombákhoz hasonlóan- csak a kalapja. A tönk szívós, ehetetlen.
Valószínű tényleg az erős UV sugárzás lehet a dolog hátterében, mi augusztus közepén vettük ezt észre.... Sok fa levele gyorsan elkezdett hullani, viszont zölden és a levél közepén pedig barnás foltok voltak. Nem győztük összegyűjteni a leveleket, kb olyan volt mint mikor az első fagy éri a fákat....
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#450167 - 2019-09-01 14:11:23)
Bár nem ide való, de még egy reagálás. Sárguló fák :
Ez teljesen normális minden nyár végére.
Akartam is erről írni a nyáron, csak valahogy mindig elmaradt.
Hosszú évek megfigyelése szerint minden évben ugyanaz a séma :
A május a legüdébb, a leggyönyörűbb, legburjánzóbb hónap, és a legvirágosabb.
Június is még az, de a hónap közepétől már egyes fák elkezdenek kissé sárgulni, főleg a belsejük, kívülről még nem annyira feltünő.
A helyzet július, augusztusban hétről - hétre fokozódik. Egyre több fa kezd sárgulni, belül, majd már láthatóan kívül is. Egyre több fa alatt jelenik meg csomó sárga, barna levél. Egyes fák alatt valóságos szőnyeg alakul ki. Egyre több kiszáradt fa, bokor látképe is elém tárul.
Augusztus végére már a fák, bokrok kb. negyede nem a teljesen egészséges képét mutatja.
És ez az időjárástól független. Ha sok a csapadék, ha kevés, ha átlagos, ha jó az eloszlása, vagy ha borzalmas az eloszlása, akkor is minden évben ugyanaz.
Amire én tudok gondolni, az nem más, mint a tartós és erős UV - szennyezés.
Egyszerűen nem bírják a növények ezt a sok és erős napsugárzást, és levélhullással, Il. elszáradással próbálnak védekezni.
Természetesen a szárazság miatt, vagy a túl sok csapadék miatti gombás fertőzések is játszanak. Az elsődleges okot viszont én az UV-nak tulajdonítanám.

Köszönöm srácok. Mi meg denevérre tippelünk, tavaly az ablak alatti párkány alá fészkelte be egy példány magát , kb 1-2 centi helye volt a purhab között, és azt ette...
Patkány és egér ellen kitettem mérget, illetve minden ellen ragasztót sok helyre, kíváncsian várjuk a fejleményeket.
Illetve ez a szoba "lakatlan" volt az elmúlt időben, most a feleségemmel beköltözünk, így lesz mozgás, zaj, tv, stb.. hátha ez is kizökkenti a barátunkjat a komfortzónájából Ezért aztán dörömbölünk is a gipszkartonon keresztül sűrűn.
De a hang, az nagyon hasonló arra a "rágás" zajra, amit a párkány alatt hallottunk.

Anyámékat nagyon sokáig szivatta egy patkány, semmivel nem tudták elkapni, semmit nem evett meg amit kitettek de mindent szétrágott. Egy teljes telet végigküzdöttek vele, végül egy csapda kapta el.
Nyest szerintem nem megy a tető alá, a szigetelésbe.

Én nyestre tippelnék, ők szoktak bulizni éjjel, ezt tapasztalatból tudom. Vannak riasztók ellene, bátyáméknál be is vált.
A tetőterünkben a szigetelés környékén valaki(mi), jön, megy, rág?, tesz-vesz éjjelente.
Denevér? Egér? mit lehet tenni?? valamilyen riasztó??

Pl. itt lehet venni: Link Sajna elég drága, 3 éve 3-ad ennyi volt.
Majd csinálok képet is, mert itt (a felettébb gyenge talajon!) 3 év alatt elérte a 2,5 métert, a honlapon meg 2,5-3 m-nek írják a maximális magasságát.
Nekem sikerült szaporítani sima dugványozással (bár most elég sok elszáradt, lehet locsolni kellett volna többet). Ha erre jársz (vagy ismerős) akkor szívesen adok ágat, amit darabokban is lehet még dugványozni.
Viszont brutálisan életerős, USA-ban már invazívnak számít!
Ja igen: nem örökzöld, de majdnem. Az első fagyokig folyamatosan nő, illetve nagyon korán megindul, a fagyok utána már nem zavarják. Tüske nincs.

Huhh, de szép, ő örökzöld? - és hol lehet venni? - és tüskés az ága? most szeretnék vmi hasonlót élősövénynek...
Köszönet!
Köszönet!
Igazából 20-án Makón jártam, rengeteg fecskét láttam. Gondolom helyfüggő.
Igy igaz, Szegedre autózva 40 km. több gólyafészek már üres. Pedig direkt Démászos védett fészkek. Elindultak. Fecskék meg alig voltak a nyáron. Kevesek a napsütötte ló-marha szar … meg a trágya szagú Tsz. majorok.
Pedig ez a biosz--féra.
Pedig ez a biosz--féra.
Üresek a gólyafészkek, beindult a sakálüvöltés és a szarvasbőgés. Végéhez közeledik a nyár.
Egyelőre csak feltételezik a kigyulladás okát. Mindenesetre így lecsonkolva látszik igazán, milyen hatalmas volt.
Link
Link
Azt olvastam,hogy szándékosan gyújtotta fel valami nyomorult suttyó barom.
Több száz évig biztonságban volt,senkinek eszébe nem jutott volna,hogy bántsa,óvták,gondozták is,erre jön egy ilyen ember alatti képződmény és felgyújtja. Nagyon szomorú és dühítő,hogy ilyen korban élünk.

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Agrometeorológia (#1122
A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Agrometeorológia (#11227)
A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Agrometeorológia (#11226)
A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Agrometeorológia (#11225)
Ha már liliomok: A fehér liliom (Lilium candidum) virágát anyukám pálinkába áztatta és a reumás térdét borogatta vele. Ezen cimboráim (amikor megkóstolták az eredeti pálinkát) rendkívül fel voltak háborodva.
Ez a liliom egy Margit- vagy árnyékliliom, Hosta. Köszönet a képért, grat. hogy Nálatok már virágzik!
Az illata ha Téged nem zavar, ez a növény tudtommal nem mérgező.
Az a királyliliom (L. regale) amelyikről én is hallottam olyasmit, hogy nem jó zárt térben tartani.

Szép esős napot!
Még hétfőn szedtem a kertből egy szál fehér liliomot. Az a kérdésem, igaz-e , hogy az illata zárt szobában nem éppen szerencsés, aki ott van elalszik örökre?

Kinéztem vasárnap reggel a közelebbi gomás helyre. Nem volt ott semmi ehető se mérges. Most viszont annyi eső eshetett arra is, hogy ismét van remény !
Nem egyedül erőlködöm. A májsejtjeimet meg más fogja elpusztítani, vesére meg vannak bőven rokonok.
Rengeteg világító volt tegnap, de nem voltak aszalódva. Vargánya van bőven, főleg király meg bronzos, de faragni kell őket... Császárgombából sem láttam még ennyit. Lehet a védettsége jelent valamit. Fene tudja.
Nagyirtás- Koppány: van sok világító tölcsér, de azok is aszalódnak. Viszont a Koppány teteje szépséges! Álmaim sziklagyepje. Egyre többen jönnek fel, szépen fel van festve a Kék kereszt. A kisvasút vonala parlagfű mentes, kivéve 1 db méter magas tövet a Márianosztra kisvasút-állomáson.
Király van bőven, császár is akad, rókagombából 1 darabot találtunk tegnap. Pedig arra mentünk.
Van, de én a vörösből meg tölgyfából mindig keveset találok, szerintem azokra gondoltál. Ott a Mátra a nyerő nekem. Setét és barna viszonylag szép számmal volt.
Most pöfeteget szedtem, elég pudvásak voltak, több mint a felét ki kellett kanyarintani. Volt még ízletes csiperke, meg ami számomra meglepő, hibátlan déli tőkegomba. Mindig kukacosak, úgy látszik más gombákhoz pártoltak át.

Az egri piacon megjelent a vargánya, érdes és kevés róka is ! Vasárnap lehet én is kinézek hátha... (ismerős talált királyt, császárt, őszi vargányát is a környéken keveset)
Nincs szándékomban kipróbálni. Azért én is szakértő vagyok, nagyjából van érzékem hozzá, meddig lehet elmenni. Tegnap szedtünk egy vagon bronzost a Börzsönyben. Néha a majmok is gyűjtenek finom gombákat, de ezt már Lujónak írtam.
Amikor az OÉTI-be kerültem dolgozni, akkor rendre küldtük az import szárított vargánya tételeket kontakt sugárzásmérésre a Joliot-Curie-be. a micélium felhalmozhat dolgokat (pl. nehézfémek) de a szerves, főleg nagy molekulákat többnyire azért lebontja. - Igen, a kontakt felszívódó gyomirtókat ismerjük... ezért érdemes a termesztett gombát is bevizsgálni néha pl. rovarirtókra...