Snowhunter idei cikke az állatok által várt télről:
Link

Áthozom ide, amit írtam a mettársalgóban, mert ide talán még jobban illeszkedik ez a témakör és ne vesszem el oly hamar.

Snowhunter, ismersz, én ezek hatékonyságában és használhatóságában erősen kételkedem. Ennek ellenére egy szóval sem mondom, hogy haszontalanok! Hiszen honnan lehetne máshonnan megtudni, hogy van-e összefüggés, ha már a vizsgálatát is elvből elutasítanánk?
Idén a sok károgás mellett azonban szeretnék feltenni és - megpróbálni - megválaszolni egy-két kérdést. Laikusként mire gondolnék (ha a saját étvágyamból indulok ki)?
* Nem lehet, hogy az állatok az aktuális időjárásból indulnak ki, és ha hideg van, zabálnak, ha meleg van, lustulnak és nem esznek?
* Nem lehet, hogy az állatok az előző tél időjárásából indulnak ki, és ha tavaly ráfáztak a henyélésre, idén inkább betáraznak, hátha durva lesz a tél, mint tavaly?
* Nem lehet, hogy csak úgy lomhán követik az éves anomália értékeit?
* Nem lehet, hogy az egész teljesen véletlenszerű, és ezernyi másik tényező szinte teljesen elnyomja az időjárási vonatkozást? (egyéb tényezőkre tippjeim: populáció, szaporodás alakulása, csapadék alakulása, egymás közti vetélkedések vagy ilyesmi, véletlen útvonalak használata, egyéb fertőzések/kórokozók/kártevők, megfigyelés hiányosságai, napsütéses órák száma, stb.)

Így hát készítettem pár grafikont, amit egyrészt a Te adataidból, másrészt az OMSZ képes adatbázisának leolvasásával nyertem. Nagyjából északkelet, azon belül is a Börzsöny-Bükk tengelyt próbáltam leolvasni a havi anomáliák vizsgálatakor.

Lássuk az első képet!
Link
Állatok várakozása és az adott évi évszak alakulása.
Gyors magyarázat: a tél az már ugye "jövőbeni", azaz, amit az állatok vártak, a másik 3 évszak az viszont "múltbeli". Az általam leolvasott adatok mellé bevittem Snowhunter értékeit is, látszik, hogy pici volt az eltérés, az is inkább a szemre becslésem miatt lehetett.
Értékelés: hát, szerintem a nyarat és az őszt (illetve az éves anomáliát) jobban követik le... De a hasonlóságok minimálisnak tűnnek.

Következő kép:
Link
Ez ugyanez, csak hónapokra bontva a grafikont. Értelemszerűen áttekinthetetlenebb, de ugyanúgy nehéz bármi anomáliát felismerni. Hozzátenném, messziről megint csak az látszik, hogy mindent "lekövetnek", azaz együtt mozognak az átlaggal. Persze a tél itt is "jövőbeni", azaz ha azzal is együtt mozognának, az sikert jelentene, hogy látják a jövőt. Ez annyira azért nem rajzolódik ki.

Ezután két kép jöjjön együtt:
Link
Link
Az első képen azt ábrázoltam, hogy az állatok az előző télhez képest (havi bontásban) hogy jósoltak, azaz pl. az idei jóslatuk (+1,5) a tavalyi/idei téllel került összevetésre, nem pedig a várható téllel. Kapcsolat (szerintem) nem sok van.
A következő ábra pedig tulajdonképpen az, amit Te is ismertettél: az állatok jóstehetségével veti össze a téli hónapok átlagát. Icipicit talán több kapcsolat látszik, de még mindig nem mondanám, hogy ez a két adatsor között bármi korreláció is lenne.
Ugyanez évszakokra összevonva:
Link
Hajszállal talán tényleg jobban illeszkedik a várható tél a jóslataikra, mint az előző évi télre (azaz a piros vonal jobban fedi a zöldet, mint a kéket).

Utolsó képem:
Link
Itt azt vetettem össze, hogy az aktuális nyár nem-e jobb indikátora az állatok viselkedésére, mint a várható tél és hát... Eszerint meg azt mondanám, hogy inkább a nyári anomália alapján raktároznak télre, nem a várható tél alapján.

Összfoglalva: engem nem győznek meg az eddigi eredmények, érdekességnek kiváló, én is elszórakoztam egy estét vele, és még biztos nagyon sokat lehetne kutatni a témát és csiszolni a technikát (pontosabb, mérhető értékelések az állatokról, több tényezővel történő összevetés stb.). Mivel ez az érdekes kérdéskör eszünkbe jutott, valószínűnek tartom, hogy sokan mások már sokat foglalkoztak a kérdéssel  Lehet érdemes lenne egy kicsit online kutakodni különböző tudósok kutatásai iránt.

ui.: Durva, ennyire melegek lettek a nyaraink? A tél kivételével alig van néhány évszak, ami hoz negatív anomáliát...