OFF: köszönet a hosszú elemzésért, bár nekem ebből itt és most csak a híres szókratészi ´Tudom, hogy semmit sem tudok´ jön ki újfent, azaz, ha működnek is az időjárásban hosszútávú (táv)kapcsolatok és visszacsatolások, ezek annyira összetettek, hogy megértésük terén igencsak a kezdet kezdeténél tartunk. Ennek ékes bizonyítéka a DAI mondhatni csúfos leszereplése az utóbbi 3 év során.
ON: hogy a kézzelfogható tények talaján maradjunk, az egykori Maria hurrikán maradványa annak rendje és módja szerint alaposan belecsaphat a lecsóba, felkavarván az európai nagytérségű makrocirkuláció állóvizeit. A releváns modellek közül az ECM és a GEM egybehangzóan a kelet-európai AC látványos összeomlását helyezik kilátásba, ami szinte egy csapásra megnyitná az atlanti ciklonok útját a kontinens belsejébe. Ennek eredményeként egy rég nem látott vendég, a zonális, vagy félzonális irányítás válna uralkodóvá hozzávetőlegesen 1 hét múlva, ami igen változatos, gyakran szeles, hőmérséklet, felhőzet és csapadék terén erősen hullámzó időszak kezdetét jelentené. Az egész makrováltás viszont még erősen kérdéses, hiszen a GFS tudomást sem vesz az egészről, a modell szerint a ciklon két AC közé szorulna, és - elődjéhez hasonlóan - akár egy hétnél tovább is itt kavarogna a közelünkben, miközben az alapvetően meridionális jellegű irányítás továbbra is fennmaradna. A folytatás egyértelműen az Ex-Maria ciklontól függ, a tegnap déli ECM-futásban még egy egészen más jövőkép nézett ki: eszerint a Balkán-félsziget irányába távozó ciklon mögött a brit és a még mindig erős kelet-európai AC összekapcsolódott volna, és a bezáruló AC híd útját állta volna további atlanti ciklonok Európa belsejébe való hatolásának. Némi eltéréssel ugyanezt mutatta a tegnap déli GEM főfutás is. 
Ezzel a modell-komparatisztikával azt szerettem volna érzékeltetni, mekkora bizonytalanság van a modelleknél a jószerével csak a legutóbbi időben felmerült esetleges makroszinoptikai váltással kapcsolatban. 2-3 napon belül talán már jobban letisztázódnak a dolgok, és a modellfutások konzisztenciája is nő majd ennek következtében. nevet