" A gond ott van, ha a kísérlet közben megmérjük, hogy az adott elektron, vagy foton melyik résen halad keresztül, akkor az interferenciakép összeomlik és helyette 2 gauss görbe lesz, mintha az elektron/foton részecske volna, eme témákkal kapcsolatosan a "konkurrens" oldalon kísérleteznek cikkeznek kvantum-radar címszó alatt."

Ha jól értem, itt valami olyasmirõl van szó, hogy ha egyenként engedjük át az elektronokat a résen, akkor az egyetlen elektron úgy viselkedik, mintha egyidejûleg átment volna mindkét résen. (Hiszen másképp nem jöhet létre interferencia-kép)
Ez "józan ésszel" meggondolva persze képtelenség, ezek az állapotok logikailag kizárják egymást. Hétköznapi szemléletünk szerint az elektron vagy az A résen halad át, és akkor nem haladhat át a B résen, és fordítva.
Itt kell visszatérni Schrödinger szerencsétlen (vagy nagyon szerencsés) macskájára. A gondolatkísérlet ugyanis úgy szól, hogy ha van radioaktív bomlás az alatt az idõtartam (pl. 1 óra) alatt, míg a macska a dobozban van, akkor egy detektor érzékeli a felszabaduló fotont, és megfelelõ mechanikus apparátuson keresztül kiengedi a mérgesgázt a fiolából, és szegény macska elhalálozik. Ha nincs bomlás, természetesen mindez nem történik meg, és a macskát élve találjuk a doboz felnyitásakor.
Nos, a lényeg: az elmélet szerint nemcsak arról van szó, hogy semmiképp se tudjuk elõre megmondani, hogy lesz-e radioktív bomlás az alatt a bizonyos 1 óra alatt, és ha lesz, mennyi lesz. Hanem, hogy ez a két, egymást kizáró állapot (nem volt bomlás, a macska él-volt bomlás, a macska halott) egymás mellett létezik egészen addig, míg a dobozt ki nem nyitjuk. Ekkor, a mi aktusunk hatására dõl el, melyik állapot áll elõ: volt-e bomlás és a macska megdöglött, vagy nem volt bomlás, és a macska él.
Mindez alapvetõen ellentmond szokásos gondolkodásmódunknak, mely természetesen azt mondja, hogy a doboz felnyitása nem faktor, szemernyit se befolyásolja a végeredményt. Ha volt bomlás, a macska már azelõtt halott volt, hogy hozzányúltunk volna a fedélhez.
A kvantumelmélet szerint azonban a képtelennek tûnõ dolog igaz! Az elméleti fizikai lassan megtanítja arra az embert, hogy elképzelései az elõ, egy, és utóidejûséggel kapcsolatban, továbbá a kauzalitás elve (az ok mindig megelõzi idõben az okozatot) nem biztos, hogy abszolút érvényûek.
Persze, hogy ezeknek az elméleti megfontolásoknak van-e helyük a légkörfizikában, s ha igen, akkor miféle, már más lapra tartozik.