Az igaz, hogy sokféle, többé-kevésbé eltérõ forgatókönyve lehet egy zord télnek nálunk.
De van ebben egy jól követhetõ séma is, amit rögtön fel is fogok vázolni.
Most ne foglalkozzunk a hidegpárna okozta, "helyben keletkezett" faggyal (mely általában úgysem valami erõs), hanem csak az advektív, a határozott légmozgás mellett elõállt hideggel.
Mindenekelõtt le kell szögezni, hogy tartós hideget, fagyot a mi térségünkben csakis északkeleti,keleti, sarki-szárazföldi hidegelárasztás hozhat.
Északnyugati maritim sarkilevegõ elárasztások is okozhatnak jelentõs hõcsökkenést, de ez egyrészt nem produkál 2m-en nagyon erõs fagyot (a magasban egész más a helyzet!), másrészt az ilyen felállás nagyon könnyen visszavált zonálisba.
Mondhatjuk, hogy az északkeleti hideg gyakran "maradra jön" (fõleg a tél második felében), az északnyugati maritim hidegelárasztás viszont csupán "átutazó vendég" (Más lapra tartozik, hogy a szinoptikai kép átalakulásával ebbõl könnyen északkeleti hidegáramlás fejlõdhet)
Ha megnézzük e tények makroszinoptikai vetületét, akkor a következõket mondhatjuk: a hidegadvekciót télen is meridionálisra váltó makrocirkuláció, teknõképzõdés, teknõ hátoldali pozíció idézi elõ. De van egy igen nagy különbség az átmeneti évszakokhoz képest: télen nem a teknõ hátoldali, maritim hidegpool okozza nálunk a tartós lehûlést (mely hideglevegõ atlanti-parti AC és észak-európai ciklon közös áramlási rendszerében ér el minket)
Ez csak bevezetõje lehet egy igazi téli hideghullámnak. A tartós, nagy hideg az alacsony nyomású teknõtõl északkeletre felhalmozódott sarki-szárazföldi légtömegek beáramlásának a következménye. Az a tény, hogy a nagy, tartós lehûlést nem a ciklonrendszertõl nyugatra, hanem attól keletre felhalmozódott hidegtömeg okozza, jól mutatja Európa téli idõjárásának speciális voltát. Az északkeleti hidegtömegnek a teknõbe való betörését az jelzi, hogy az alacsony nyomású teknõ déli része -a mediciklon- válik egyre aktívabbá, míg az északi rész gyengül, visszahúzódik északra. A helyén felépülõ magasnyomás jelentkezik a mediciklon(ok) északnyugati szektorában. A teknõ így a "derekánál" kettéfûzõdik, és az itt délnyugatra kiterjedõ magasnyomású terület végül elérheti a teknõ hátoldalának anticiklonját (azori AC)
Így kialakul a Vojejkov-tengely. Innentõl kezdve "közünk sincs" a tengelytõl északnyugatra, Északnyugat-Európa fölött mozgó enyhe, óceáni légtömegekhez. Nálunk megreked, illetve a tengely elõoldalán utánpótlást is kaphat a szárazföldi fagyos levegõ. Ez a figura fõleg januárra, februárra jellemzõ.
A hidegelárasztást megelõzõ, ill. azzal szimultán mediciklon tevékenység sokszor regionális, de akár országos havazást produkál nálunk. Jelentõsebb hideghullámainkat szinte minden esetben számottevõ havazás vezeti be. (Ebben persze közrejátszik a vastag hótakaró hûtõ hatása is a havazást követõ napokban) Sõt, kis túlzással azt is mondhatjuk, a havazás erõssége és tartóssága egyenesen arányos a készülõdõ hideghullám méretével. Szárazon érkezõ, és úgy is maradó fagyhullám nálunk nagy ritkaság (de elõfordulhat!)

Végül foglalkozzunk még egy kicsit a zonális-meridionális korszakok kérdésével.
VáraljaMet jóvoltából meg tudom mutatni a következõ grafikont:

Link

Itt nem a középgörbét kell nézni, hanem az évi átlaghõmérséklet-görbe tényleges ingadozásait, a szórás nagyságát. Ez ugyanis nagyon jellegzetes. Kis és nagy szórású szakaszok látszanak váltakozni a görbén, és a nagy szórású szakaszok szórása jellemzõen mintegy kétszerese a kis szórású szakaszokénak (3 fok vs 1,5 fok)
A szakaszok durva közelítéssel 30 év körüli idõtartamúak. A nagy szórás bizonyára meridionális cirkulációs túlsúlyt jelez, mikor a hõmérséklet hajlamos "kicsúszni" a szélsõségek irányába. A kis szórású szakaszok a zonális túlsúlyú idõszakoknak felelnek meg.