Minden jel arra mutat, hogy középtávon újra alapvetõ változás elõtt áll kontinensünk (ezzel együtt a Kárpát-medence) szinoptikai helyzete. Ezúttal kiadósan a zonalitás, nyugati, délnyugati áramlások irányába lendül a mutató.
Mielõtt rátérnék az esélyek érdemi mérlegelésére, kissé tágabb perspektívába próbálom helyezni a szituációt. Lehet, hosszú olvasmány lesz, de reményeim szerint nem lesz haszontalan más nézõpontból megvizsgálni, a szokásostól különbözõ szemüvegen át nézni a hamarosan bekövetkezõ eseményeket.
Ez a némileg furcsa, s a télkedvelõk szemszögébõl (eddig) elég vacak idei tél néhány dologra megtanít minket, pontosabban, a "tananyagnak" bizonyos fejezeteit "átismételteti" velünk.
Az elsõ tézis, amit nyomatékosan a fejünkbe vert az elmúlt cca egy hónap idõjárása, az északi félgömb téli hidegsapkájának hasadt volta. Az észak-eurázsiai illetve az észak-amerikai hidegdepó eléggé "külön életet él". E kettõt az izlandi légnyomási minimum választja el egymástól. A mi idõjárásunkra természetesen az elõbbi hat, az utóbbi legfeljebb csak közvetve. Az Észak-Amerika szubarktikus régiójában felhalmozódott hidegtömegek hozzánk sohasem jutnak el, idõjárásunkra hûtõ hatást nem gyakorolnak. Az általuk felerõsített észak-atlanti ciklontevékenység 850 hepán ugyan Európa atlanti partvidéke közelébe sodorhatja az alacsonyabb izotermákat (ezt többször is láttuk az idei zonális télközép heteiben), de a talaj közelében lehûlést ez még a Brit-szigeteken sem okoz, nemhogy nálunk. Ennek oka kézenfekvõ: a relatíve meleg óceáni víztömeg felmelegíti a fölötte áramló hideglevegõ alsó rétegeit, "elolvasztja az óceánt átszelõ hideglevegõ lábát"
Január közepe táján rádió-riport készült tanult meteorológus kollégánkkal, és a kis szõke riporternõ megkérdezte: vajon mikor ér el hozzánk Amerikából az ott tomboló nagy hideg?
Kollégánk azt válaszolta, hogy az nem fog ideérni, ellenben az Északkelet-Európában halmozódó hideglevegõ valamilyen mértékben nemsokára beleszólhat idõjárásunkba. Válasza teljesen korrekt volt, de hiányoltam a részletesebb magyarázatot.
A második tézis, hogy a mi téli idõjárásunk sorsát túlnyomó részben az elõbb említett északkelet-európai (nyugat-szibériai) hidegdepó dönti el: annak megléte, fejlett vagy fejletlen volta, expanziós hajlama délnyugat felé. Ez a hidegtartalék a lehetõ legszorosabb kapcsolatban van a szibériai téli légnyomási maximummal. Bárikus megjelenési formája az északkelet-európai és skandináv AC. Ezek híján tartós,nagy hideg nálunk nemigen képzelhetõ el.
Fenti relációban az észak-atlanti ciklontevékenység erõs (vagy gyenge) volta se sokat számít.
Sokan közülünk elsõsorban ezt figyelik, mikor téli esélyeinket latolgatják, holott a dolog nem ezen áll vagy bukik. Kikerestem a GFS térképarchívumában a múlt század leghidegebb téli idõszakainak szinoptikai térképeit. Azt tapasztaltam, hogy nagyon sokszor ilyen esetekben is nagyon mély ciklonok helyezkedtek el az Észak-Atlantikumban (bár inkább Izlandtól nyugatra)
Azonban ezek elõoldala, nyugati áramlásos zónája az Eurázsia nyugati részét kitöltõ hideglevegõ, s ennek bárikus megjelenési formája, az északkeleti blokkoló AC (vagy Vojejkov-tengely) következtében nem tudott a kontinens középsõ és keleti részének idõjárására hatni.
Ha a sarki-szárazföldi hidegtömegek, illetve az északkeleti tartós blokk megvan Európa környezetében, úgy akkor is zord idõ lehet nálunk, ha Észak-Amerikában is igen hideg van, és az óceánra onnan "kifolyó" fagyos légtömegek erõs ciklontevékenységet tartanak fent az Atlanti-óceán északi részén.
Összefoglalva: a mi hideg telünk oka az expanzív északkeleti hidegdepó megléte, s nem az észak-amerikai hidegfelhalmozódás, és a következményes heves izlandi ciklontevékenység hiánya.
Ennek ellenére legtöbbször valóban megfigyelhetõ egy bizonyos "libikóka játék", reciprok viszony az észak-amerikai és a nyugat-eurázsiai hideghullámok között. Talán arra vezethetõ ez vissza, hogy ritkán fordul elõ egyforma mértékben, s nagyon erõsen kifejlõdött észak-amerikai és észak-eurázsiai hidegdepó. Ilyen viszonylag közel elhelyezkedõ, és ilyen nagy hidegmagokat a sarkvidék jószerint csak kifejezetten hideg teleken produkál.
Nézzük ezután, hogyan változtatja meg az áramlási viszonyokat, a makroszinoptikai berendezkedést a nagyra nõtt északkelet-európai (szibériai) hidegtömeg.
Vegyük elõször is azt az esetet, mikor ez gyengén fejlett, illetõleg túlságosan messze, Szibéria mélyén helyezkedik el. Ekkor a télen gyakorlatilag mindig jelen levõ mély izlandi ciklonok nyugati, délnyugati áramlási szalagja irányát megtartva akadálytalanul, messze behatol a kontinens belsejébe. A kontinens fölött vonalas zonalitás van az enyhe óceáni légtömegek folytonos advekciójával. Bárikusan zonális tengelyû AC figyelhetõ meg délen (s részben középen is), az alacsony nyomású terület északnyugaton, északon figyelhetõ meg. Itt mély ciklonmagok (viharciklonok) vonul(hat)nak nagy sebességgel kelet, északkelet felé. Az északkelet-európai AC hiányzik vagy fejletlen, vagy túlságosan keleten van.
Gyökeresen más a helyzet, ha fennáll a közeli északkeleti hidegdepó. Ebben az esetben északkeleten, keleten tartós magasnyomás helyezkedik el, melynek tömbjébe az atlanti ciklonokhoz tartozó nyugati áramlási szalag nem képes behatolni. Az AC óriás hátoldalán a nyugati áramlás észak felé térül el. A szalag itt megtörik, begörbül -aztán egészében vet egy hullámot. Azaz, nyugaton -Európa atlanti partvidékén, a Brit-szk. környékén- is felgörbül. Itt értelemszerûen északnyugatira fordul a nyugati áramlás, ennek következtében a partvidéken ,illetve a Brit-szk. környékén nõ a légnyomás, az azori "észak felé kiterjeszkedik"
Ebbõl az állapotból aztán kétfelé vezethet út: ha elég sok hideglevegõ halmozódott fel északkeleten, úgy a kelet-európai elõoldali délies áramlás csakhamar keletire, északkeletire fordul, a sarki-kontinentális légtömegek megindulnak délnyugat felé. A nyugati áramlási szalag által vetett hullám körré záródik: bárikusan az északkeleti AC összekapcsolódik az észak, északkelet felé terjeszkedõ azori magasnyomással. Létrejön a Vojejkov-tengely, tõle délkeletre mediciklon-tevékenységgel. Ez az expandáló szibériai hidegtömeggel jellemzett folyamat egyik végpontja.
Azonban nem minden esetben megy el a végpontig a folyamat. Ha kisebb az északkeleti hidegdepó, elõfordulhat, hogy a fent leírt blokk nem válik teljessé. Félblokk áll elõ, mikor is minket nem ér el a kontinentális hideg, hanem a szóban forgó hullám nyugati fele, az ott uralkodó északnyugati légmozgással, kerül fölénk. Ez a tipikus északnyugati irányításos helyzet, mely Közép-Európában maritim, illetve maritim-poláris légtömegek váltakozó beáramlásával jár.
Megfigyelhetõ, hogy makacsul enyhe teleken, mikor gyenge az északkeleti hidegdepó, tél vége felé szinte törvényszerûen északnyugati irányítás áll elõ. (Folytatom)