2024. március 29., péntek

Meteorológiai esélylatolgatások

Adott napon: 
Keresés:
#69957
Erre szokták mondani, hogy szép az elmélet, összhangban is van a tényekkel, egy apró hiba van csak: nem igaz.
Bizony, a tudomány mûvelõjének élete egyáltalán nem olyan könnyû, amilyennek a laikus véli.
Összefüggések terén valóban igen ravasz tévedési lehetõségek, hibalehetõségek vannak.
Ott van például az, amit latinul úgy mondunk: post hoc ergo propter hoc. Utána, tehát a következtében. Klasszikus példája, hogy hajnalban a kakaskukorékolás küldi fel a napot az égre...
Pedig nincs mindig ok-okozati összefüggés a rendszeresen egymásra következõ események között. A gyanú mindenesetre fel kell merüljön, ha A eseményt feltûnõen gyakran B követi. De tudnunk kell, ez véletlen egybeesés is lehet, vagy van ugyan ok-okozati összefüggés, de teljesen más jellegû, mint amit kézenfekvõnek hiszünk.
Megátalkodottan praktikus elmék végsõ soron azt is megtehetik, hogy egyáltalán nem törik magukat a dolgok belsõ összefüggéseinek megismerésén. Egyszerûen veszik a két számhalmazt, és közelítõ képletet keresnek, aminek használatával az elsõbõl nagyjából kiszámolható a második. Mondjuk, egy összefüggést y=sinx típusú függvény ír le. Viszont ebben az esetben a 0 körüli viselkedést remekül leírja az y=x függvény is. Ha a gyakorlati ember csak ebben az intervallumban dolgozik, megfelel neki ez utóbbi is. A praxis számára jó, a többivel meg ki törõdik...
Mostanában a természettudományban némileg misztifikálva van az egyébként hasznos statisztikai megközelítés. De tudjuk, statisztikával sok minden kimutatható, ez elég plasztikusan hozzáigazítható az ember igényeihez (Éppen a DAI-val kapcsolatban merült fel ilyen fajta "retusálás")
Szóval, egy szó mint száz: itt csak egyvalami segíthet, mégpedig a jelenség mély megértése és megalapozott hipotézis(ek) felállítása. Aztán következhet a matematikai megformulázás, majd a statisztikai vizsgálat (Passzolnak a mérési eredmények a hipotetikus összefüggéshez, vagy nem passzolnak?)
Persze, itt több variáció is lehetséges: lehet tisztán elméleti úton, matematikai manipulációk által eredményre jutni. Ennek ellenkezõje, a statisztikai összefüggés-keresés, és a statisztikai összefüggéshez a valószínû mechanizmus megtalálása is járható út.
Lehet laborban kísérletezni (persze kimunkált koncepció szerint), s az "indoor" megtalált összefüggéseket "outdoor" is felfedezni.
A lényeg, hogy mindezt tisztességesen kell csinálni: lehetetlen, valószínûtlen összefüggéseket nem kell feltételezni, és ha a hipotézist a tények nem igazolják, habozás nélkül el kell azt vetni. Nem szabad a megfigyelések eredményeit "hozzáfarigcsálni" valamely prekoncepcióhoz.
#69956
Én is így gondolom, a legfõbb probléma itt az adatsorok végessége.

Pontosan ezt szándékozna felderíteni ez a függvény, amelyik becslést ad a korreláció véletlenségére.

#69955
Nem teljesen ide kapcsolódik, de hamis korrelációk mindig vannak:
Link
Link

Ezt sokaknak fontos lenne megérteni, hogy attól, hogy a számok alapján látványos a korreláció, ez a kauzalitást (ok-okozati viszony) egyáltalán nem garantája. Sokat emlegettem a DAI környékén ezeket az érveket.

Ezért gondolom, hogy szerintem az értékekkel történõ mágiázás (két adatsor közötti képlet számításokkal történõ kitalálása) rossz irány, azt a bizonyos képletet a két adatsort leíró folyamatokból, a közöttük lévõ viszonyból kéne levezetni légkörfizikai, meteorológiai, matematikai tudással és módszerekkel. Lehet ugyan, hogy a korreláció sokkal alacsonyabb lesz a végeredményt tekintve, de az ok-okozati viszony cserébe nem "légbõl kapott", vagy "látványosan stimmelõ", hanem egzakt, bizonyítható.

Abban (épp a korább ismertetett számítás alapján) egész biztos vagyok, hogy egy teljesen véletlenszerû adatsor is meglepõen egyszerû összefüggésekkel átvezethetõ egy másik véletlenszerû adatsorba, ha ezek az adatsorok nem túl nagy számosságúak és szórásúak (50-200 elemûek). Ha van egy kevés korreláció is közöttük, tovább egyszerûsítheti ezeket a számításokat.
#69954
Itt nem mennék bele ilyen mélyen a korreláció matematikai értelmezésébe, inkább
arra gondoltam, hogy véges adatsorok közt véletlenszerûen is elõállhat olyan helyzet, hogy az egyiket a másikkal egyértelmû függvénykapcsolat kösse össze.

Az vetõdött fel bennem, hogy ezek alapján lehet-e valamit mondani arról ,hogy ez mekkora valószínûséggel állhat elõ, illetve adott esetekben mekkora a valószínûséges a véletlen kapcsolatnak...
#69953
Egyébként eredetileg a budapesti grafikont akartam megmutatni, de VáraljaMet-nek az a linkje, ami ezt tartalmazta, már nem mûködik. Emlékeim szerint is jobban kijött ez utóbbin a periódikusság, bár a stockholmin is általában jól látszik.
Hogy délebbre miért jelentkezik karakterisztikusabban e két eltérõ szórási állapot, azt talán azzal lehetne magyarázni, hogy mást jelent a meridionalitás Stockholmban, és megint mást Budapesten. Skandinávia meridionalitásban nagyon könnyen megkaphatja a sarki, szárazföldi hideget, viszont az afrikai melegnyelvek itt már ritkák, és kevésbé masszívak.
Közép-Európa és a Balkán viszont mindkét hatást brutális erõvel kapja. Ezért itt nagyobb a "spannung" a dologban, nagyobb lehet a szórás is.
Egyébként van még egy gyanújel arra nézve, hogy a nagy szórású fázisok csakugyan a meridionális túlsúlyú, míg a kis szórásúak a zonális túlsúlyú korszakoknak felelnek meg. A grafikon fázisai ugyanis nagyon jól egyeznek pl. az 50-es és részben a 60-as évek meridionálisabb, majd a rá következõ 70-es évtized zonálisabb jellegével.
#69952
Ha eléggé hosszú és homogén a meridionális periódus, akkor igaz lehet, hogy a nagy amplitúdó ezen a grafikonon Link megfeleltethetõ meridionális cirkulációs periódusnak. Bár nekem gyanús, hogy Stockholm esetében a két cirkulációs típus nem mutatkozik meg illetve tér el olyan karakterisztikusan, mint például a Balkánon.
#69951
Elvileg az elkülönítésre a csapadékmennyiség szórása is alkalmas. Hiszen meridionális uralom esetén a teknõk ciklonjaikkal együtt mélyre nyúlnak az alacsonyabb szélességek felé, ráadásul gyakran alig, vagy egyáltalán nem helyezõdnek át. Azt természetesen nem állíthatjuk, hogy meridionalitás esetén több a csapadék. Hiszen az alacsonyra nyúló teknõk mellett ilyenkor ott vannak a magas, és szintén alig mozduló gerincek. Ha véletlenül magasnyomású gerinc területébe esünk, akkor hetekig (esetleg hónapokig) alig esik valami, míg a teknõ területén özönvíz van. Itt is a szórás, azaz az egyes évek közötti különbség növekszik meg valószínûsíthetõen, hiszen a hõmérsékletmenethez hasonlóan csapadék terén is nehezen képzelhetõ el, hogy egy éven belül a pozitív és negatív irányban egyaránt hatalmasak legyenek a kilengések, így kiegyenlítsék egymást.
Úgyhogy az a véleményem, hogy a csapadék szórása is használható a meridionális és zonális korszakok elkülönítésére, de semmivel se jobban, mint a hõmérséklet szórása.
A következõ témához: az tényleg helytelen elképzelés, hogy alacsony AO érték=hideg.
Ilyet azt hiszem, egyetlen olvasott, tapasztalt fórumtársunk sem állított.
Viszont az tény, hogy -legalábbis télen- negatív AO-s idõszakokban a ciklonok, hátoldali hideglevegõjükkel együtt, délebbre helyezõdnek. Ez természetesen nem jelent automatikusan hidegbeáramlást, hiszen -ahogy írtad is- elõoldali pozicióba is kerülhetünk.
Viszont nézzük csak meg ennek az ellenkezõjét -a magas AO-s idõszakot- és rögtön megértjük, mirõl van itt szó. Erõsen pozitív AO mellett a térítõi magasnyomás észak, északkelet felé nyomakszik, tõle északra tombol a nyugati áramlás. Ez télen érdekes helyzetet teremt Európában, hiszen az anticiklon által fedett dél, s fõleg a hidegpárnára hajló Kárpát-medence az akadálytalan kisugárzás és az inverzió képzõdése miatt jóval hidegebb, mint az észak. Nálunk gyakran köd van zúzmarával, éjszaka és nappal is gyenge mínuszokkal, míg Északnyugat, Észak-Európában vastagon 0 fok feletti értékeket mérnek a változékony, viharos idõjárásban. Valamikor a 90-es évek elején elõfordult, hogy ilyen felállásnál nálunk 0 fok volt, míg Oslo-ban +13! Olyannyira így van ez, hogy sokéves megfigyelésem szerint amennyiben Dél és Közép-Európa fölött megerõsödik egy ilyen zonális tengelyû AC, és nálunk emelkedik a légnyomás, akkor Észak-Európában jelentõsen emelkedik a hõmérséklet. És viszont.
Ebben a szituációban viszont nálunk az advektív hidegnek meszeltek, ráadásul többnyire hosszú idõre.
Szóval, a kollégák nyilván úgy értették a negatív AO-s idõszakok hidegebb voltát, hogy akkor -az erõsen pozitív periódusokkal ellentétben- MEGVAN A LEHETÕSÉG AZ ADVEKTIV HIDEGRE.
#69950
Szerintem a zonális és meridionális idõszakok elkülönítésére nem a hõmérsékleti adatok a legjobb adatok, én mindenképpen a csapadék mennyiségét/szórását használnám alapadatnak, ha kutakodni kezdenék ebben a témában. Ez esetben természetesen a ciklonpálya által gyakran érintett országok éghajlatát vizsgálnám. Sõt, ha finomítanám a dolgot csak a nagy csapadékú idõszakokat vonnám be a vizsgálatba, nem is a teljes havi csapadékösszeget.

Egy mediterrán ciklonnak, mint ahogyan azt mindannyian tudjuk/gyakran megtapasztaljuk van elõ-és hátoldala, és ez bizony egy fontos tényezõ bármely hõmérsékleti adatsor vizsgálata esetén. Az, hogy télen elõ- vagy hátoldalra kerülünk elég esetleges dolog és valójában ez lehet az oka annak is, hogy télen kiolt(hat)ja egymást a két hatás, magyarul egy tökéletesen átlagos T-n végezhetünk, holott közben jöttek-mentek a mediterrán ciklonok.
Az sem mindegy, hogy mely európai terület(ek)et vesszük górcsõ alá a vizsgálat során. Szóval, ha én a zonális és meridionális idõszakot szeretnék vizsgálni/elkülöníteni: csapadékmennyiség és talán a balkáni területek.
--------------------
Más:
Nagyon sokszor látom leírva, hogy negatív AO/NAO ránk szakad az Északi sark, ez teljesen téves (fals) következtetés. A negatív indexérték nem azt jelenti, hogy jön a Kárpát-medencébe a hideg levegõ, hanem azt, hogy szerencsés esetben csapadék érkezik (mégpedig megfelelõ pályaív esetén mediterrán ciklon). Mindig feláll a szõr a hátamon laza , amikor azt olvasom, hogy az AO erõsen negatív, most aztán itt a jégkorszak. A negatív indexérték önmagában nem mondja meg azt, hogy a jet hol fog engedni. Tehát én mindig - amikor csak megszólalok - index témában - hangsúlyozom, hogy az indexek nem a hõmérséklettel korrelálnak, hanem a csapadék mennyiségével (sõt az AO valójában nem meglepõ módon a hótakaró vastagságával/téli index lévén, a NAO pedig szimplám az adott idõszak csapadékösszegével).
Az szeretném tudatosítani, hogy egy negatív indexérték láttán ne reflexbõl a hideg ugorjon be, hanem egy mediterrán ciklon képe laza , melynek kerülhetünk elõ- avagy hátoldalára, vagy végül nem is érint minket. Tehát valójában egy csapadékosabb idõszak lehetõségére kell ez esetben gondolnunk, a várhatóan a jövõben megerõsödõ meridionális hatás miatt.
#69949
A meridionális túlsúlyú tél nem okvetlenül hideg, de mindenesetre nagyobb valószínûséggel az, mint a zonális. De ha kifordítjuk az állítást, és azt mondjuk, hogy a nagyon zord tél meridionális túlsúlyú, úgy már okvetlenül igaz.
Egyébként nem ragaszkodom körömszakadtáig ahhoz, hogy a nagyobb szórású szakaszok a meridionális, a kisebb szórásúak pedig a zonális klímakorszakoknak felelnek meg. Lehet, másra vezethetõ vissza ez: de akkor mire?
Azért érdekes, hogy a szakaszok hossza kb. megfelel a Floo által feltételezett 30 éves periódusnak.
#69948
Igen, de a linkelt grafikonon egy év van egy pontba sûrítve. Ez a homogenizáció viszont minden "rázást" eltüntet. A problémát abban látom, hogy nem minden meridionális túlsúlyú tél szélsõségesen hideg. Gondolj pl. Romániára! Lehet olyan masszívan meridionális tél, hogy Románia végig, vagy túlnyomórészt enyhe idõt kap, mert mindig Nyugat-Európára szakad a hideg, Románia meg mindig elõoldalon van; volt már ilyen. Ez nyilván földrajzi helyzettõl is függ. Érdekes lenne egy olyan térkép, amely a kontinenst a cirkulációs korszakok változásaira mutatott érzékenység szempontjából ábrázolná.
#69947
Kétségtelen van abban valami, amit mondasz, viszont szerintem nem mindig ez a helyzet.
Gondolj arra, hogy egy meridionális túlsúlyú, szélsõségesen hideg tél mennyire le tudja szállítani az egész év átlaghõmérsékletét.
Egy ugyancsak meridionális, forró nyár pedig ugyanilyen mértékben megemeli. S ha ezek a meridionális korszakban gyakran követik egymást, "rázóssá", nagy szórásúvá teszik az éves középhõmérséklet-görbét.
Hacsak a dermesztõ telet ki nem balanszírozza a rá következõ igen forró nyár, és viszont.
De az ilyen forgatókönyv érzésem szerint ritka: igen hideg telet talán inkább követ átlag körüli nyár, nagyon forró nyarat átlagos tél.
#69946
Szerintem az éves középhõmérséklet idõskálája bõven "el tudja nyelni" a néhány napos, néhány hetes kilengéseket. A makrocirkulációs korszakokat kisebb idõskálájú adatsorokkal lehet csak megfogni szerintem. Gyanús, hogy még egy havi középhõmérsékleti grafikon is érdemben torzítja, jelentõsen "besimítja" egy meridionális korszak kilengéseit.
#69945
Az igaz, hogy sokféle, többé-kevésbé eltérõ forgatókönyve lehet egy zord télnek nálunk.
De van ebben egy jól követhetõ séma is, amit rögtön fel is fogok vázolni.
Most ne foglalkozzunk a hidegpárna okozta, "helyben keletkezett" faggyal (mely általában úgysem valami erõs), hanem csak az advektív, a határozott légmozgás mellett elõállt hideggel.
Mindenekelõtt le kell szögezni, hogy tartós hideget, fagyot a mi térségünkben csakis északkeleti,keleti, sarki-szárazföldi hidegelárasztás hozhat.
Északnyugati maritim sarkilevegõ elárasztások is okozhatnak jelentõs hõcsökkenést, de ez egyrészt nem produkál 2m-en nagyon erõs fagyot (a magasban egész más a helyzet!), másrészt az ilyen felállás nagyon könnyen visszavált zonálisba.
Mondhatjuk, hogy az északkeleti hideg gyakran "maradra jön" (fõleg a tél második felében), az északnyugati maritim hidegelárasztás viszont csupán "átutazó vendég" (Más lapra tartozik, hogy a szinoptikai kép átalakulásával ebbõl könnyen északkeleti hidegáramlás fejlõdhet)
Ha megnézzük e tények makroszinoptikai vetületét, akkor a következõket mondhatjuk: a hidegadvekciót télen is meridionálisra váltó makrocirkuláció, teknõképzõdés, teknõ hátoldali pozíció idézi elõ. De van egy igen nagy különbség az átmeneti évszakokhoz képest: télen nem a teknõ hátoldali, maritim hidegpool okozza nálunk a tartós lehûlést (mely hideglevegõ atlanti-parti AC és észak-európai ciklon közös áramlási rendszerében ér el minket)
Ez csak bevezetõje lehet egy igazi téli hideghullámnak. A tartós, nagy hideg az alacsony nyomású teknõtõl északkeletre felhalmozódott sarki-szárazföldi légtömegek beáramlásának a következménye. Az a tény, hogy a nagy, tartós lehûlést nem a ciklonrendszertõl nyugatra, hanem attól keletre felhalmozódott hidegtömeg okozza, jól mutatja Európa téli idõjárásának speciális voltát. Az északkeleti hidegtömegnek a teknõbe való betörését az jelzi, hogy az alacsony nyomású teknõ déli része -a mediciklon- válik egyre aktívabbá, míg az északi rész gyengül, visszahúzódik északra. A helyén felépülõ magasnyomás jelentkezik a mediciklon(ok) északnyugati szektorában. A teknõ így a "derekánál" kettéfûzõdik, és az itt délnyugatra kiterjedõ magasnyomású terület végül elérheti a teknõ hátoldalának anticiklonját (azori AC)
Így kialakul a Vojejkov-tengely. Innentõl kezdve "közünk sincs" a tengelytõl északnyugatra, Északnyugat-Európa fölött mozgó enyhe, óceáni légtömegekhez. Nálunk megreked, illetve a tengely elõoldalán utánpótlást is kaphat a szárazföldi fagyos levegõ. Ez a figura fõleg januárra, februárra jellemzõ.
A hidegelárasztást megelõzõ, ill. azzal szimultán mediciklon tevékenység sokszor regionális, de akár országos havazást produkál nálunk. Jelentõsebb hideghullámainkat szinte minden esetben számottevõ havazás vezeti be. (Ebben persze közrejátszik a vastag hótakaró hûtõ hatása is a havazást követõ napokban) Sõt, kis túlzással azt is mondhatjuk, a havazás erõssége és tartóssága egyenesen arányos a készülõdõ hideghullám méretével. Szárazon érkezõ, és úgy is maradó fagyhullám nálunk nagy ritkaság (de elõfordulhat!)

Végül foglalkozzunk még egy kicsit a zonális-meridionális korszakok kérdésével.
VáraljaMet jóvoltából meg tudom mutatni a következõ grafikont:

Link

Itt nem a középgörbét kell nézni, hanem az évi átlaghõmérséklet-görbe tényleges ingadozásait, a szórás nagyságát. Ez ugyanis nagyon jellegzetes. Kis és nagy szórású szakaszok látszanak váltakozni a görbén, és a nagy szórású szakaszok szórása jellemzõen mintegy kétszerese a kis szórású szakaszokénak (3 fok vs 1,5 fok)
A szakaszok durva közelítéssel 30 év körüli idõtartamúak. A nagy szórás bizonyára meridionális cirkulációs túlsúlyt jelez, mikor a hõmérséklet hajlamos "kicsúszni" a szélsõségek irányába. A kis szórású szakaszok a zonális túlsúlyú idõszakoknak felelnek meg.
#69944
Nagyon érdekes lenne, amit írsz, de próbáld pld. úgy elmagyarázni, hogy a matekkal hadilábon álló emberke (semmi bajom, csak egyszerûen én nyelvi- es humán beállítottságú vagyok) számára is egyértelmû legyen a konklúzió: milyen a naptevekenyseg es a földi klíma kölcsönhatása, lehet- ebbõl a jövõbeli klímaváltozások irányáról, természetérõl következtetni. Ritka eset, hogy azert kelljen kritikával élnem, hogy túl magas a léc -nevet
Egyébként, hogy visszatérjek a fórum szûkebb témájához, az elõttünk álló brit blocking tipusú makrofelallas - ha a hidegleszakadas nem generál a közelünkben medet, ami a felhõs, esõs jelleg miatt alaposan visszavetne a T értékeket, nos ha a szárazabb verzió jönne be, a 10 fok körüli 850 hPA értékek bõven nyári tartományban tartanak a nappali felmelegedést, a 23-28 fokra aligha lehet panasz, hiszen nemi szerencsével ez lehet kb vasárnaptól jo pár napig a jellemzõ tartomány nevet A blocking leépülése után pedig ismét a melegebb légtömegek juthatnak majd szóhoz, de ez mar az ûrtav határán van. vidám
#69943
Szia!
Én is csak be-benézek most a felvételi miatt, de ezt majd el fogom olvasni utána (múlt hét óta papírom van arról, hogy értem is nevet ).
Egyébként valami ilyesmire gondoltam, nehezen is hittem volna, hogy ez még senkinek nem jutott eszébe nevet .

Cauchy:
Érdekes kérdés. Elõször is nem mindegy, hogy korreláció alatt pontosan mit értünk. Itt arról lenne szó, hogy két változó ugyanazon idõpontjaiban mért (x(t_i) és y(t_i)) értékeit összepárosítjuk {(x_i,y_i)}, és a kettõ közötti függvénykapcsolatot (y=f(x,a)) keressük ('a' paramétervektor). Bármilyen módszerrel a költségfüggvény S=Szum[y_i-f(x_i,a)], és dS/da_l parciális deriváltakat 0-val tesszük egyenlõvé. Ekkor kapunk egy a0 vektort, ami a legjobb illesztés, a hibákat pedig a W(a)= mátrixból a C=Gyök(W(a0)-inverz) korrelációmátrix sajátértékei adják meg. A korrelációmátrix a paramétertérben történõ bázisválasztás során azt mondja meg, hogy az adott bázisban mennyire függenek egymástól a függvény paraméterei, vagyis mennyi közöttük a korreláció (fõátlón kívüli elemek). Ha a sajátvektorokat kiszámolom, és C-t diagonalizálom, akkor olyan b paramétereket kapok, melyek egymástól függetlenek, és az a-któl függenek. Ezen új b paraméterekkel egy másik g(x,b) függvényt is felírhatok behelyettesítés után (ha szerencsém van, ezt analitikusan is meg lehet oldani), amely alakra(!) a legpontosabb közelítése az y(x) valódi (általunk nem ismert) összefüggésnek.
Nem tudom, ez mennyire célravezetõ e téren, állítólag sokszor az, de nem mindig.
Meg kell még jegyezni, hogy egy mátrix sajátértékeihez tartozó sajátvektor lambda-szorosa is sajátvektor, tehát azok hosszát 1-nek választhatjuk. Ráadásul W szimmetrikus, ezért a sajátvektorok páronként merõlegesek is egymásra. Emiatt elveszik két szabadsági fok: az egyik paraméter irányát meghatározza a többi, valamint minden paraméter egyik irányba esõ vetületét a többi irányba esõ vetület, ami darabszámra épp egy paraméter leírásához szükséges adatmennyiség. Így választhatok két kitüntetett vektort szabadon, vagyis két paraméter értékét megválaszthatom tetszõlegesen, legyen mindkettõ 1. Látható, hogy ha egy ponthalmaz tökéletesen egy egyenesre esik, akkor a diagonalizált korreláció a 2x2-es egységmátrix lesz.
(Remélem, jó a gondolatmenetem, elég régen tanultam már ezt is.)
Hogy errõl a korrelációról mit lehet mondani még a véletlenség terén, az jó kérdés, hisz szerintem eleve feltételeztük, hogy ha van, akkor nem véletlen, meg is adtuk, hogy milyen függvényt keresünk.
Talán nagyon másra kell itt gondolni?
#69942
Hsz-ed elejéhez (a "milyen hatással bír a makrocirkulációra."-ig) adok némi adalékot, bár kicsit eltér az eredeti témától. Pont most készülök az MSc-felvételire, az egyik tétel nagyrészt errõl szól, ezért jutott eszembe írni nevet .)

Onnan beillesztek pár ábrát, ami a rövid és a hosszúhullámú sugárzási egyenleget mutatja be.
Az elsõn a rövidhullámú sugárzási egyenleg látható. Ez a 0,1-4mikrométer közötti hullámhossztartomány (UV, látható és közeli IR), a többire e légkör gyakorlatilag homályos (de messze nem átlátszatlan). Remélem, eléggé értelemszerû az ábra. A bekarikázott számok a légkör tetejére érkezõ teljes besugárzás százalékát jelentik.
Link
A második a hosszúhullámú mérleg, amit szintén a beérkezõ rövidhullámú sugárzás százalékában adunk meg, mivel a hosszúhullámú energia is a bejövõ rövidhullámúból "táplálkozik".
Link
Itt azt kell tudni, hogy a 100%-nál nagyobb értékeket az üvegházhatásnak köszönhetjük.
A kettõt együtt a harmadik ábra foglalja össze.
Link
Nézzük ennek a jobb oszlopát: a troposzférában a hiányzó 29%-ot a turbulens keveredés és a párolgásból származó latens hõ fedezi, vagyis a víz és a szél puszta jelenléte.

Az üvegházhatás pedig a troposzféra alsó rétegében 33°C hõtöbbletet ad, ebbõl 15°C a vízgõzé, 7 CO2-é, kb. 4 a metáné, 3 az ózoné és 4 az összes többié. Így most 14,5°C a globálátlag -18,5°C helyett (tiszta N2-O2 légkör esetén).
Ehhez társul egy állandó, ún. szoláris klíma (ami sajnos lényegében fiktív), ami egyensúlyi, vagyis stabilan kialakul abban az esetben, ha a fenti ábrákon a számok idõben állandóak (ehhez többek között a légkör állandó összetétele és a Napállandó állandósága a fontos). Ebben benne vannak az egyébként is ismert klímaövek kialakulása, a mérsékelt övi szinoptikus skálájú jelenségek léte, stb.
Ha az ábrán százalékok valahogy megváltoznak (pl. nyomgázok, vagy a Naptevékenység változása miatt), akkor nettó hõáram indul meg valamerre, ami klímaingadozásokat okoz. E klímaingadozások a sugárzási mérleg kiegyenlítõdése felé tolják a klímát, és új szoláris klíma áll be. Az ehhez szükséges folyamatok pedig az idõjárási, klimatológiai jelenségek statisztikai paramétereinek megváltozásával valósul meg, méghozzá minél nagyobb mértékû változás volt a százalékokban, annál nagyobb léptékû a változás a klímában (hisz nagyobb energiákat kell "átmozgatni"), rosszabb esetben akár a légkörzési övezetek is megváltozhatnak.

A Napsugárzással kapcsolatban azonban az a helyzet, hogy a Napállandó változása a napciklus során csak dE=+-0,2W/m2 körüli, ami az 1367-nek a 0,015%-a, ami E=s*T^4 (Stefan-Boltzmann-törvény) egyenletbõl (illetve deriváltjából: dE=4s*T^3*dT) adódóan a teljes légkör átlagos hõmérsékletét csak kb. dT=0,037K értékkel tudja megváltoztatni.

Ez azonban csak egy átlagérték, ami körül a Napkitörések energiája nagyobb ingadozásokat okoz, ezek pedig átmenetileg ingadozásokat okozhatnak az idõjárásban is, ez esetben kisebb idõskálára megyünk le, a kettõ tehát valószínûleg nem vehetõ egy kalap alá.
#69941
Ezzel a fejtegetéssel ebben a formában egyetértek, és úgy látom, hogy az elemzésed során elõvetted te is a statisztikai megközelítést.nevet

Ugyanazt mondjuk, csak kicsit másképpen.
Ezt írod:
"...magas naptevékenységben a térítõi AC öv megerõsödik és kiterjed. Ekkor az alacsonyabb szélességeken terpeszkedõ anticiklonok nem engedik, hogy a jet mélyre meanderezzen, ezáltal lelassuljon."
Erre írtam én azt, hogy bármely naptevékenységi ciklusban lehet az AO értéke negatív, avagy pozitív, és ebben az irányban/hajlamban lehet támogató szerepû avagy viselkedhet ellenlábasként a naptevékenység adott fázisa. A fenti példát szem elõtt tartva pl. hiába erõsen negatív az AO index értéke, hiába lenne képes mély meanderezésre a jet, ha annak útját állják az anticiklonok. Ez esetben nem szakadhat le a hideg levegõ Európára.

Európa helyzete - különösen télen - elég összetett és különleges éppen az általad említett közeli szibériai hidegbázis és a bonyolult topográfia okán. A hideg levegõ akár nyakatekert módon/kerülõúton is eljuthat hozzánk (kossava). A hideg teleink ezerféle úton-módon jöhetnek létre, ha akár csak egy mediterrán ciklonos verzióra gondolunk, ez a helyzet is járhat enyheséggel (elõoldal) vagy nagy hideggel (hátoldal), ráadásul a lehulló csapadék halmazállapota kritikus tényezõ a medence jelleg miatt, aztán ott van a ránk jellemzõ hidegpárna. Szóval egy hideg tél szerencsére nálunk sok tényezõs lehet és százféle módon érkezhet.

De visszatérve az AO/naptevékenység dologra. Ha jól értem, te is azt írod, hogy a szinoptikai helyzet változik meg gyökeresen és nem a jet viselkedése (az aktuális szinoptikai helyzet "megengedõvé válik". Egy erõsen negatív AO-s idõszakot (amikor a hurkok hajlamosak lennének elszabadulni) gátol(hat)ja az erõs naptevékenység, míg egy minimum idõszak erõsít(het)i.
Az AO tehát mozoghat "magában" más szignifikánsabb hatások által vezérelve, de az események végkimenetelét az aktuális szinoptikai helyzettel együtt adja majd.
Ha bizonyítást nyer, hogy az akár az ózon, akár bármely más folyamat révén a naptevékenység egyes fázisai hatással vannak a sztratoszféra hõmérsékletére és az átmeneti anomáliát okoz azon a szinten, utána lehet tovább gondolni azt, hogy mi a helyzet az AO-val. Mármint, hogy van-e és milyen erõs kapocs található a két folyamat között.
#69940
A válaszomat távolabbról kezdem, mert véleményem szerint érthetõbb lesz és így lesz kerek egész.
Azt állítottam, hogy megfigyelések szerint magas naptevékenységben a térítõi AC öv megerõsödik és kiterjed. Ekkor az alacsonyabb szélességeken terpeszkedõ anticiklonok nem engedik, hogy a jet mélyre meanderezzen, ezáltal lelassuljon. Emiatt zonális marad az áramlási kép, és erõs a nyugati drift. Ez pedig alapvetõ hatást gyakorol Európa téli idõjárására. Itt mindig szem elõtt kell tartani, hogy globálisan hol is helyezkedik el Európa és a mi térségünk. Európa az eurázsiai földrész kis nyugati félszigete, "szarvacskája", mely a hatalmas, és télen sok hõt tároló Atlanti-óceánba nyúlik bele. Tekintetbe véve a mérsékelt övben uralkodó nyugatias áramlásokat, a legkevésbé sem csoda, hogy a földgolyónak ez a része nem tartozik a dermesztõ téli hideget produkálók közé.
Az a csoda, hogy kontinensünk mérsékelt szélességein egyáltalán elõfordul hó és fagy, méghozzá a keleti térfélen viszonylag gyakran. Ennek hátterében pedig bizonyára az áll, hogy viszonylagos közelségben van Észak-Eurázsia (Szibéria) téli "jégszekrénye", mely a maga nemében a világon a leghatalmasabb. Annak részletezésére most nem térnék ki, hogy a magas földrajzi szélességeken a hófelszín fölött tartósan nyugalomba jutott hideg, sarki légtömegek hogyan hûlnek szinte mértéktelenül tovább. Itt az önerõsítõ jelleggel fokozódó kiszáradás, és a szintén kumulatíve kiépülõ hideg anticiklonok, hidegdómok játszanak szerepet. A lényeg, hogy Észak, Északkelet-Szibériában télen olyan hidegpool alakul ki, mely a sarki hideg légsapka "toldalékát" jelenti (s ezért ez utóbbi télen rendszerint súlyzó alakú) Ebbõl a hidegtömegbõl kaphatunk mi, de csak akkor, ha az az uralkodó nyugati áramlási iránnyal szembe tud fordulni, és nyugat, délnyugat felé tud terjeszkedni. És itt jön a képbe a jet meanderezése, a meridionalitás és a nyugati drift ereje (és áttételesen a naptevékenység).
Mert itt valójában ez a lényeg: képesek az észak-eurázsiai fagyos légtömegek nyugat felé terjeszkedni, vagy nem képesek? Európa téli idõjárásának ez a sarokpontja, ezen fordul meg az egész. Azt kell megérteni, hogy ez a "kötéltánc" az igen hideg, és igen enyhe telek között lokális jelenség, és kifejezetten Nyugat-Eurázsiára (fõként Európára) jellemzõ.
Az észak, északkelet-szibériai hidegtömeg minden télen kiépül, ebben nagy változékonyság nincs. A mi telünk ellenben hírhedten kétarcú. (Volt február nálunk, melynek középhõmérséklete a palermó-i átlaggal egyezett meg, de olyan is, amikor a szentpétervárival volt azonos a februári közép!) A vizválasztó tehát az északkeleti, hatalmas, fagyos légtömeg nyugat felé való terjeszkedési hajlama, lehetõsége. Ez pedig a makrocirkulációtól függ.
Nézzünk egy áramlási képet (már csak referenciaként is), mikor nem volt lehetõség a nyugati terjeszkedésre:

Link

Látható, hogy az Atlanti-óceán enyhe, nedves légtömegei délnyugatról északkeletre haladva elérik az Észak-Ural térségét, majd a Jeges-tenger medencéjét.
Figyeljük meg a hõmérsékleteket is:

Link

Itt pedig az a lényeg, hogy a fagyos levegõ megtalálható, de a délnyugati melegáramlás által egészen az északkeleti peremekre szorítva. Ha a térkép mutatná Észak és Északkelet-Szibériát is, ott nyilván igazi hideget, zord fagyokat láthatnánk. Európából ellenben a zonális áramlás kikergette a hideget, kontinensünket jórészt enyhe, atlanti-óceáni légtömeg tölti ki.
A lényeg, hogy az alacsony naptevékenység a gyengülõ nyugati drift révén Európában (de csakis itt!) hajlamosít a zord telekre. Az összefüggés persze nem száz százalékos érvényû (hisz voltak naptevékenységi minimumban is enyhe, és maximumban is hideg telek), de statisztikailag megfogható. Régi megfigyelés, hogy igazán hideg, kivételesen zord teleink a napfoltminimumok közelében halmozódnak. Én is végeztem ezzel kapcsolatban egy kis "házi" statisztikai elemzést. Íme az eredmény:

1956-ban évszázados jelentõségû zord február: minimum közeli
1962/63, 1963/64 évszázados jelentõségû zord ikertelek: minimum közeli
1969/70, nagyhavas, hófúvásos, elég hideg tél: maximumban
1978/79 kifejezetten zord, blockingos tél: minimumközeli
1984/85, 1985/86, 1986/87 , három egymást követõ hideg tél: minimumközeli
1995/96, zord tél: minimumközeli
1998/99 abszolút minimumhoz közeli értéket hozó december, hófúvásos február: maximumban
2001/2002, 2002/2003, hideg telek: maximumban
2009/2010, különösen Északnyugat-Európában igen zord tél: minimumban

Tehát, napfoltminimumhoz közeli hideg tél: 9
Napfoltmaximumban elõfordult hideg telek száma: 4

Nézzük meg ezután az enyhe teleket is:

1956/57, kifejezetten enyhe: maximum közelében
1974/75, enyhe tél: minimum közeli
1982/83, hírhedten enyhe tél: maximum közeli
1987/88, enyhe tél: középtájon
1989/90, mérsékelten enyhe, de évszázados jelentõségû télközepi meleget hozó tél: maximumban
1997/98, enyhe tél: középtájon
2000/2001, enyhe tél: maximumban
2006/2007, roppant enyhe: minimumban

Enyhe telek napfoltmaximumban: 4
Enyhe telek napfoltminimumban: 2

Bár vizsgálatom csupán nagyjából 50 évet fogott át, az összefüggés ebben is kitapintható.
S még egy érdekes, sokatmondó tény. A kis jégkorszak mai szemmel nézve hihetetlenül zord teleket hozott. Ez az idõszak (véletlenségbõl?) éppen egybeesik a Maunder minimummal, egy példátlanul hosszú, csaknem napfolt nélküli, alacsony naptevékenységû korszakkal. Még sokat mondóbb, hogy a kis jégkorszak csak Európában volt megfigyelhetõ, tehát lokális, és nem globális jelenségrõl van szó. Mindezek a tények jól illenek az elõbb felvázolt képbe.
Ezek után térjünk át a hideg telek száraz voltának kérdésére. Persze kézenfekvõ a gondolat, hogy a sarki-szárazföldi hideg légtömegek kis nedvességtartalmuk folytán száraz idõt okoznak nálunk, dominanciájuk idején az átlagosnál kisebb a csapadékmennyiség. Azonban a dolog nem ilyen egyszerû. Ugyanis az atlanti-óceáni enyhe, nedves légtömegeknek a legkifejezettebb meridionalitás, északkeleti hidegexpanzió idején is marad valamekkora terjeszkedési hajlama kelet felé, ez Európa globális pozíciója mellett elkerülhetetlen. Viszont a hidegtömeg délnyugati terjeszkedése, s ennek bárikus megnyilvánulása, a blokkoló skandináv AC elvágja az enyhe, óceáni levegõ északkeleti terjeszkedésének útját. Az elsõként mutatott izobártérképpel éles ellentétben ezek az enyhe légtömegek nem az Észak-Ural és a jeges-tengeri medence felé veszik az irányt, hanem a blokkoló AC délnyugati peremén északnyugatról délkelet, azaz alacsonyabb földrajzi szélesség felé áramlanak. Az AC peremén, mintegy "csúszópályán" a mediterrán térsége kerülnek a magas hõmérsékletû, páratelt légtömegek és az alacsony légnyomás. Ez a lényeg!
Nézzünk példát is erre a felállásra:

Link
Link

Nézzük tovább a történéseket:

Link

Link

Jól nyomon követhetõ az óceáni légtömegek (és a ciklonok) "lesüllyedése" a Mediterráneumba.
Voltaképpen arról van itt szó, hogy a blokkoló AC mind a sarki szárazföldi hideg légtömegeket (keleti peremén), mind az enyhe, nedves óceáni légtömegeket (délnyugati peremén) alacsonyabb szélességekre, ráadásul egymás közelébe kényszeríti. Ezért térségünkben kiterjedt keveredési zónák jönnek létre sok csapadékkal, a mediciklonok északnyugati szektorában havazással. Van ennek a helyzetnek egy különösen érdekes válfaja, mikor a blokkoló skandináv AC keleti peremének hidegáramlása erõsebb, és közelebb is helyezkedik el Európához:

Link
Link

A blokkoló AC keleti része a hidegáramlás miatt leépül, ezért ez az anticiklon ék formát ölt Grönland és a Skandináv-félsziget között: skandináv ék, vagy skandináv "V". A legzordabb, leghavasabb téli idõszakaink "receptje" ez.
Összefoglalva, a fenti mechanizmus következtében igazán zord teleink ritkán szárazak. Ilyen is elõfordul természetesen, de ez az esetek töredék része. A fagyos, zord tél nálunk rendszerint havas is egyben.
Utolsó kérdésedre részben már választ is adtam: az alacsony naptevékenység, a jet mélyre meanderezése csak Európában feltétele a hideg télnek, például Észak-Amerikában egyáltalán nem. Jól példázza ezt éppen a mögöttünk hagyott tél: napfoltmaximumban igen erõs észak-atlanti ciklontevékenység, ránk nézve kirobbanthatatlan nyugati, délnyugati drift jellemezte, Európában szokatlanul enyhe idõjárással. Nem úgy Észak-Amerikában, melynek nagy részét igen erõs, ismétlõdõ hideghullámok sújtották. Elképzelésem szerint a napfoltmaximumban gyakori zárt, kevéssé meanderezõ jet a sarki keleti szélrendszert is "egyben tartja", nem engedi mindenfelé "elkóbászolni". Ezért a Grönlandi "hûtõszekrény hidegtömegei jobbára egy irányba terjeszkedhetnek: az észak-amerikai földrész szubarktikus régiója (a Hudson-öböl és a szigetvilág) felé. Itt a már említett "jégszekrény effektus" révén ezek tovább hûlnek, nagy, stabil hidegmagot képeznek ki. Ilyen hidegmagból származtak az elmúlt tél kanadai, USA-beli hidegleszakadásai.
Még egy dolog: úgy tûnik, hogy a téli félév arktikus hidegbázisának kiépülését az örökös grönlandi hidegtömeg inicializálja. A hideg kiterjedésének ez az origója, és talán arról van szó, hogy a grönlandi hidegen "megosztozik" Észak-Amerika, és Nyugat-Eurázsia boreális régiója. Ha gyors és zárt a jet (és a keleti szélrendszer), úgy a grönlandi hideg nem képes kelet felé fordulni, zömét Amerika kapja meg.



#69939
Ma a kert takarítása közben azon filóztam, hogy lehetne-e olyan Matematikai eljárást találni, amelyik megmondja egy korrelációról, hogy mekkora a valószínûsége a korreláció véletlenségének. Hasonlóan ahhoz, mint ahogy egy mintáról kimutatható, hogy az valóban véletlenszerû, vagy véletlenszerûnek feltüntetett nem véletlenszerû adatok halmaza...
#69938
Szia!nevet

Nos, az indexek egy bizonyos (kisebb) térség történéseit/folyamatait próbálják számszerûen megfogni/leírni. Nevesítve pl. az AO az északi félteke történéseit - meglévõ hidegbázis esetén - a hullámok mozgási hajlamára vonatkozóan.
Én úgy gondolom, hogy a naptevékenység ennél globálisabb léptékben hathat a folyamatokra, magyarul közvetlenül nem korrelál (talán csak támogathat/meglöki a történést vagy ellenlábasként viselkedik). Alacsony napfoltszám és magas napfoltszám esetén is találunk negatív és pozitív fázisokat.
Szóval az eredeti mondandóm arra irányult, hogy én "külön lapon" említeném az indexek pillanatnyi (adott idõszaki) viselkedését a naptevékenységtõl, mert jelen helyzetben (pl. negatív AO fázis) nem az egész bolygóra kiterjedõ globális folyamatról van szó.

Viszont lenne hozzád egy kérdésem - lehet, hogy csak félreértettelek - nem néztem utána, de emlékeimben az él, hogy napfoltminimum idején a telek hidegek, a csapadék mennyisége csökken. Nem emlékszem már rá, hogy ezt milyen szövegkörnyezetben olvastam, de ha jól értem, te éppen az ellenkezõjét olvastad (növekszik a meridionális hajlam, ezzel együtt a csapadék mennyisége is). Ilyen esetben mindig az a kérdés merül fel bennem, hogy ez globális jelenség, tehát napfoltminimum esetén az egész bolygót érinti az esemény vagy csak egy részét? Csak az európai térséget vizsgáljuk vagy a déli féltekét is? Mi a helyzet Európa és Amerika idõjárásának és szinoptikai helyzetének viszonylatában? Szóval van itt nyitott kérdés még bõven....
#69937
Aha! Persze, csak a kérdésedre nem fejtettem ki az én véleményemet, illetve az alábbi hozzászólásom összefoglalását nem tettem meg.nevet

Szóval a magasabb (sztratoszféra) szinten számolt AO indexen szerintem nem lesz kimutatható a naptevékenységgel kapcsolatos korreláció, hiszen jól látható, hogy az inkább éves szezonális mocorgást mutat (nyáron 0 körüli), így a 11 éves ciklus az ábra alapján is "láthatatlan". Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem is létezhet, csak azt, hogy nem szignifikáns, avagy nem kimutatható (legalábbis az AO index esetében nem) ebben az esetben nagyobb/szignifikánsabb, avagy csak más folyamatok a mérvadóak és nem a naptevékenység.
Az AO index láthatóan bizonyos makrocirkulációs folyamatok idõszakos változásait írja le, az azokra való hajlamot (zonális, meridionális hajlam). Tehát az indexre - bármilyen szinten - "ráfektetve" a 11 éves naptevékenységi ciklust vagy akár a pillanatnyi erõsebb naptevékenységet, idáig nem találtunk kapcsolatot. Persze ez inkább statisztikai megközelítés, de ha a folyamat mechanizmust meg is találnánk a jövõben, valahogyan annak késõbb statisztikai korrelációja is kell, hogy legyen majd.
Jelenleg, ahogyan korábban írtam is az ózon mennyiségének változásai körül kutakodnak.
#69936
Szia!

Ne haragudj, csak most van idõm reagálni a hozzászólásodra.

Természetesen AO indexet számolnak több szintre is, habár az "igazi" AO index - amit mi annak nevezünk - az 500 hPa-s szint geopot magassági mintázatból számolódik.
Persze, vizsgálják a különbözõ nyomási szinteken számolt indexek korrelációit.
1958-tól állnak rendelkezésre 17 szinten mérések, habár a tanulmány szerint a különbözõ szintek mérései nem egyformán pontosak. Itt, ha jól sejtem a mûholdas mérések fejlõdésére utalnak.
A tanulmány negyedik oldalán látható egy összehasonlító ábra, ahol 4 szint számolt értékei láthatóak grafikusan ábrázolva.
10 hPa-s szint AO index
70 hPa-s szint AO index
500 hPa-s szint (normál) AO index
1000 hPa-s szint AO index

Ami az ábrán jól látható, és a tanulmány is megemlíti, hogy a magasabb szinteken számolt AO index a nyári szezonban csaknem állandó (szinte mindig nulla vagy alig tér el a 0 értéktõl), míg a téli szezonban (október-május) már ezen a szinten is mutat változékonyságot.
Ezért mondom/mondjuk azt, hogy az AO téli index, hiszen ha a folyamat az alább általam már leírt mechanizmus alapján mûködik (a sztratoszférából, annak változásából indul ki), akkor csak a téli szezonban lehet folyamat indukálás szempontjából releváns tényezõ.

Amiért éppen az 500 hPa- szintet használjuk az AO esetében az az, hogy elég változékonyságot mutat ahhoz, hogy használhassuk az elõrejelzésekhez, de még nem túlságosan alacsony szint ahhoz, hogy a helyi topográfia torzítani tudja. Az ennél magasabb szintek (a grafikonon a harmadik és negyedig oszlop) AO indexei nyáron egyáltalán nem használhatóak (0 körüli érték), szóval marad az 500 hPa.
A forrás:
Link

Egyébként komolyabba úgy az 1990-es évek közepétõl foglalkoznak ezzel a kérdéssel (a sztratoszféra változásainak hatása a jet-ekre és a troposzféra történéseire). Jó sok anyag/tanulmány született már azóta.nevet
#69935
Én egyelõre még csak a nyárelõre, azaz nagyjából a napforduló környékéig terjedõ idõszakra tippelnék.
Egy biztos: jelenleg határozott meridionális túlsúly látszik. A kép egyébként roppant érdekes: az észak-atlanti ciklontevékenység, mely most ránk húzza az elõoldali meleget, stagnál, majd jelentõsen meghátrál nyugat felé. Ciklonjait a GFS térképein már az óceán közepén, majd az amerikai partok közelében találjuk jövõ hét második felében, vége felé.
A mi idõjárásunkra nem ez hat majd, hanem szintén a hét közepe táján induló, igen életerõs és dél felé terjedõ jeges-tengeri ciklontevékenység. Ha az izoterma-térképeket is megnézzük, ennek oka azonnal nyilvánvalóvá válik: a sarki hidegbázisnak még jelentõs maradékai vannak Novaja Zemlja és Svalbard térségében. A GFS által mutatott, helyenként -10 fokos T850-nél néha még télen sincs sokkal hidegebb arrafelé. Az összkép csakugyan emlékeztet 1976 június elejére, közepére. Akkor az északi hideg direkte ránk szakadt, mégis csupán pár napos pauzát tudott elõidézni az 1976 júniusát jellemzõ meleg, száraz idõjárásban (igaz, volt egy éjszaka, mikor az Északi-középhegység völgyeiben talajmenti fagyok voltak)
Az ilyen északi hidegáramlások, a tõlük nyugatra kiépülõ anticiklonok révén egy idõre blokkolják az atlanti hatásokat. Ha télen következik be a szituáció, akkor a rövid nappalokban a Kárpát-medencét kitöltõ hideglevegõ nyugalomba jutás után a talaj közelében nem, vagy csak igen vontatottan melegszik. Most, a nyári napforduló környékén gyökeresen más a helyzet. Az északi hidegöblítés 1-2-3 napra viszonylag mérsékelten lehúzza a Tmax-ot (azért csak mérsékelten, mert ez a levegõfajta száraz, így érvényre jut az erõs napsütés), és csinál néhány kifejezetten hideg éjszakát. Utána a felépülõ közép-európai anticiklonban gyorsan visszamelegszik az idõ. Ez persze az 1976-os példa, lehet ennél több nedvesség, felhõ, csapadék. És akkor jelentõsebb lehet a nappali felmelegedés visszaesése.
Egy biztos: az idõjárás "kicselezett", és nem azt a jelleget látszik hozni, amit elõre feltételeztem. Pár hete még azt gondoltam, hogy kifejezett északnyugati drift lesz óceáni légtömegek gyakori beáramlásával. Ez az elképzelés a legújabb fejlemények fényében kútba esett. Többé-kevésbé tartós atlanti blocking néz ki, ami a szárazföldi, s néha a szubtrópusi, néha a sarki hatásoknak nyit tért. Tehát, hõmérsékletileg nagyokat ingó, de inkább meleg, és eléggé száraz periódus ígérkezik. Kérdõjelnek azért ott marad az északi hidegöblítések lehetõsége, mint a kánikula elszabadulását akadályozó tényezõ. Továbbá a meridionalitás kísérõjelenségeként hidegöblítés kapcsán elõadódhat mediciklon, vagy közép-európai ciklon képzõdés, közelünkben fekvõ centrummal, hûvös, esõs, szeles idõvel. A mostani etap lezajlását követõen, a napforduló táján egy ilyen is "beficcenhet". Persze ugyanekkora valószínûséggel tikkasztó, száraz meleg is lehet akkor.
Összességében egy átlag körüli, vagy annál kissé magasabb középhõmérsékletû, átlagosnál szárazabb júniusra tudok most gondolni. Az átlag körüli közép azonban rekordközeli szélsõértékeket takarhat!
#69934
Én elég amatõr vagyok a hosszútávú latolgatásokban (nincs ehhez elég tapasztalatom), de azért hozzászólnék én is. Mivel elég régóta vagyunk meridionális uralom alatt elõbb-utóbb következnie kell egy zonális túlsúlyú korszaknak. (Ezt Thermometer kolléga is többször igen nagy alapossággal kifejtette.) Szerintem simán folytatódhat úgy a történet, hogy megszakad az eddigi meridionális uralom, és átváltunk egy NY-i, ÉNY-i irányításos helyzetbe akár hetekre vagy hónapokra. Ti mit gondoltok errõl? nevet
#69933
Szép volt, fiúk -nevet Elvezet volt az utóbbi 8-10 bejegyzést elolvasni, mi tagadás, az ismert dolgok mellett számomra is új tények birtokába jutottam. De evezünk a fórum szûkebb értelemben vett vizeire: kissé az Általad gyakran felhozott 1976-os felállás jelei látszanak a mostani hõhullám lecsengese után, észak felõl ránk szakadhat az ilyentájt ott fellelhetõ hideg vagy inkább hûvös levegõ nagy része, tartósan felváltva hûvös, vagy jobb esetben mérsékelten meleg idõt okozva. A minap mar megemlítettem, hogy tombol a meridionalitas, így ebben a hónapban sajnos elég nagy T-kilengések is beüthetnek még. Te hogy látod a folytatást? Mintha egy elég rendhagyó nyár küszöbén lennénk - mondatja velem a meteorológiai szimatom...
#69932
Jó gondolat, egyetértek vele. A magam részérõl a következõket tenném hozzá:

1. eset, erõs térítõi AC öv fejlett sarki hidegbázissal. Ekkor a nagy hõdifferencia miatt hemiszférikusan nagy a nyomásgradiens, ezért sebesek a zonális áramlások. A nagy sebesség miatt a zonális áramlási kép eleve nehezen fordul meridionálisba. Még akkor is ez a helyzet, ha a sarki hidegsapka inhomogén, tartalmaz legalább 1-2 hidegmagot, környezeténél lényegesen hidegebb területet. Ezeken a helyeken a megnövekedett hõgradiens következtében megtörténhet ugyan a tartós örvényesedés és hidegleszakadás, de ahogy mondtam, nehezen, hosszú késleltetéssel (de akkor annál hevesebben!)
Ha viszont elég homogén a hidegsapka hõmérsékletileg, akkor mindenhol leszakad a hideg, azaz igazából sehol sem. Sok hidegleszakadás esetén egyik elveszi a másiktól a "municiót", sehol sem szakad igazán mélyre a hideg. Ilyenkor jönnek egy-másfél naponként felváltva hideg és melegfrontok nyugatról, "váltakozó hõmérsékletû és nedvességtartalmú" óceáni léghullámok irányítják idõjárásunkat. A kép alapvetõen zonális. Ez egyébként jórészt téli felállás, a 70-es években gyakori volt, viszont mostanában idejét se tudom, mikor láttam utoljára ilyet.

2. Fejletlen hidegsapka erõs térítõi AC övvel.
Ebben az esetben kisebb a hemiszférikus hõgradiens, és ezen keresztül a nyomásgradiens. A zonális áramlási szalag lassúbb, tehát könnyebben meridionálisra válthatna helyenként a cirkuláció. Viszont a gyenge hidegbázis miatt kicsi a meridionális hõkontraszt az örevényesedéshez, hidegleszakadáshoz. Ez alól talán az jelent kivételt, ha a gyenge sarki hidegsapkán belül mégiscsak kialakul egy jelentõsebb hidegmag. Ott leszakad a hideg, méghozzá mélyre és tartósan. Feltehetõleg az elmúlt tél brutálisan erõs és makacs észak-amerikai hidegelárasztásai tartoztak ilyen képhez.
Egyébként ez a figura nálunk stabil, erõs, délrõl-délnyugatról felnyomakodott anticiklonnal jár télen, és a hidegbetörés tartós hiányával. Északon kirobbanthatatlan zonalitás van, nálunk részint napsütéses, tavaszias enyheség, részint ködös hidegpárna.
Ha nyáron jön elõ a szituáció, úgy tartós leszálló légmozgások, száraz szubtrópusi levegõ lassú fölénk sodródása délnyugatról, aszályos forró idõjárás a következmény.

3. Gyenge térítõi AC öv erõs sarki hidegbázissal.

Ilyenkor is csökkent a hemiszférikus nyomásgradiens, tehát lassú, ezért könnyen meridionálisba fordítható a zonális áramlási szalag. A fejlett, és valószínûleg hidegmagokat tartalmazó sarki hidegsapka szolgáltatja a megfelelõ hõkontrasztot az örvényesedéshez, hidegleszakadáshoz. Ilyenkor könnyen leszakad a hideg, és az alacsony hõmérséklet a ciklontevékenységgel együtt könnyen délre kerül. Hideg, havas teleink "receptje" ez. Nyáron ritkán fordul elõ, de szerintem a "jéghideg", ismételõdõ sarkilevegõ-betöréses 1962-es nyár ilyen volt. (Utána a tél is ilyen lett, de még mennyire!)

4.Gyenge térítõi AC öv gyenge sarki hidegbázissal.
Elvileg ebben az esetben a legkisebb a hemiszférikus nyomásgradiens, ezért a leggyengébbek a zonális áramlások. Télen nehezen értelmezhetõ helyzet: ha van hidegmag a fejletlen hidegsapkán belül, ott leszakad a hideg, könnyen, tartósan, mélyre. Tehát, hemiszférán belül lehet 1-2 régió, ahol hideg, havas a tél, zömében viszont enyhe.
Nyáron feltehetõen szokatlanul tartós sekély ciklonális mezõvel, bárikus mocsárral, gyakori "helyi" zivatarokkal jár nálunk. Meleg, de nem forró nyár a következmény.
#69931
Az jutott eszembe, hogy a szubtrópusi magasnyomás erõssége és a sarki hidegsapka fejlettsége talán együttesen adják ki a keveredési zóna uralkodó áramlástípusát.

A legerõsebb zonalitás valószínûleg erõs AC öv + fejlett hidegsapka helyzetben alakul ki. Hiszen ebben az esetben nincs "hely" hatalmas hidegleszakadásoknak illetve melegnyelveknek. Ekkor jönnek naponta a hideg-melegfrontok.

Fejletlen AC öv + gyenge hidegsapka kombináció adhatja ki talán a legerõsebb meridionalitást. Szintén meridionális jellege lehet a fejletlen AC öv + erõs hidegsapka kombinációnak is, a hideg mennyisége miatt.

Fejlett AC öv + gyenge hidegsapka esetén valószínûleg zonalitás van, csak jóval északabbra tolódva. Ez nálunk a legkegyetlenebb hõhullámok idõszaka, már ha nyárra esik.
#69923
Sziasztok!

Ha már ebben a fórumban kezdtünk el az indexekrõl beszélgetni.
Az elmúlt 2 évet azzal töltöttem, hogy igyekeztem minél többet olvasni az AO és NAO indexek mibenlétérõl és számos saját statisztikát, elemzést is készítettem ezen idõszak alatt.
Sokszor felmerült, elsõsorban Lász és Floo írásaiban a zonális és meridionális idõszakok szépen elkülöníthetõ mivolta.

- Meridionális idõszak:
1940-es, 1950-es évtized
- Zonális idõszak:
1960-as, 1970-as, 1980-as évtized és az 1990-es évek eleje
- Meridionális idõszak:
1990-es évtized második fele, 2000-es évtized, valamint a mostani évtized eddig eltelt idõszaka is ide sorolandó.

A NAO index definíciója és maga a mérés 1950-re datálandó vissza.
A fent taglalt méréseken alapuló megfigyelés/kategorizálás "NAO nyelvre" lefordítva:
Periódus ----------- Negatív értékkel rendelkezõ hónapok száma a periódusban
1950-1959 -----------68
1960-1969 -----------63
1970-1979 -----------57
1980-1989 -----------54
1990-1999 -----------50
2000-2009 -----------64
2010-2014 -----------28 (ezidáig 4 és fél év)

Forrás:
Link

Sajnos a 64 éves adatsor nem elég hosszú ahhoz, hogy általános érvényû konzekvenciát vonhassunk le, de mindenképpen figyelemreméltó az, ahogyan a NAO index szépen leköveti (számokkal is leírja) a korábban már többek által megfogalmazott, periodikus bontást. Az is megfigyelhetõ, hogy a váltás nem egyik-pillanatról a másikra következik be, hanem az egyik idõszakból a másikba némi késéssel váltunk át, tehát van egy kis "fáziskésés" a lekövetésben.

És hogy grafikusan is lássuk a megszaporodó, elnyúló NAO negatív fázisokat a 2000-es évektõl, valamint a szûnni nem akaró pozitív periódust a 80-as évek végén, a 90-es évek elején:

beillesztett kép



Naptevékenység és NAO, ha már korábban volt szó a naptevékenység és AO lehetséges kapcsolatáról. Ez esetben – elsõ ránézésére – nehezen fedezhetõ fel kapcsolat a NAO értéke és a naptevékenységi ciklus között. Konkrétan egyáltalán nem követi/fedi le a 11 éves ciklust.

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2024-03-29 10:52:58

Szentmártonkáta

16.8 °C

13502

RH: 49 | P: 1014.6

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

119268

Hírek, események

El ne essünk éjjel a nyúlban, március 31-én óraállítás!

Érdekességek | 2024-03-25 16:47

pic
Március 31-én hajnali kettő órakor időmérő eszközeinket egy órával előre kell állítanunk.