Sok minden múlik azon, hogy a nyugati áramlások mennyire képesek kiszorítani a kontinentális uralmat. Valahol, az eddigiek alapján az a meglátásom, hogy újra meg újra lesz esélye kiseperni. A szituációt egyfajta zipzár effektusként aposztrofálnám, alapvetõen blockingos túlsúly, amit idõrõl idõre, de gyakran zónális próbálkozások szakítanak meg; ez okozta nyáron is ezt a furcsa hõhullámokkal és hûvös, nedves idõszakokkal váltakozó mintázatot.
Éppúgy elõfordulhat már az is, hogy pont a mostani DNY i áramlás úgy fordul meridionalitásba, hogy rajtunk keresztül szívódik be a meleg Afrikából, a hideg pedig tõlünk nyugatra, vagy keletre szakad le, persze kaphatunk ellentétes szituációt is, csakhogy utána megint egy átmeneti nyugati epizód felülírja a szcenáriót. Ahhoz hogy a február zord legyen, a kontinentális ÉK irányításnak tartósan be kellene ragadnia. Erre utaló jeleket a mostaniak alapján nem vélek felfedezni. Az tény, hogy jelen helyzetbõl a jövõre nézni nagy arányban a szubjektív megérzések világa.