Az észak-amerikai (elsõsorban keleti part és közép) hideg vs európai enyheség témája idõrõl-idõre felvetõdik a Fórumon. Ilyenkor néhányunk mindig megjegyzi, hogy bár nagyon tipikusnak mondható télen a "libikóka" játék az Atlanti-óceán két partja között, azért az sem nagyon ritka, hogy Washingtonban és New Yorkban, meg Budapesten is, havas, hideg az idõ. Jó lenne, ha ennek lehetõsége végre átmenne a metnetes köztudatba.
Valóban a jet hullámaitól, azaz a teknõk és gerincek elhelyezkedésétõl függ a dolog. S hogy hol alakulnak ki teknõk és gerincek -másképp kifejezve hol lesz meridionális az áramlási kép- az két tényezõ függvénye: egyrészt a hemiszférikus nyugati áramlási szalag sebessége (melyet közvetlenül a félteke átlagos nyomásgradiense, közvetve pedig hõkontrasztja szab meg), másrészt a "helyi" hõkontraszt, melyet télen elsõsorban a hidegmagok jelenléte élez ki. A meridionálisba váltást, a jet behullámzását, a teknõ és gerincképzõdést az elõbbi tényezõ gátolja, az utóbbi segíti.
Tél közepén, a napforduló táján rendszerint igen gyorsak a nyugati áramlások, mivel az északi tájak már erõsen lehûltek, a déliek viszont (itt fõleg az óceánok víztömegére kell gondolni) még jelentõs mennyiségû hõt raktároznak a nyári félévbõl. Ezért nagy a féltekei hõ, illetve nyomásgradiens.
Ha ilyenkor az észak-eurázsiai (szibériai, tkp. urali-nyugat-szibériai) hidegdepó fejletlen, úgy Európa környékén képtelen tartósan meridionálisra váltani az áramlási kép, leszakadni a sarki levegõ. Sajnos, ez nem kevés téli szezonban elõfordul. Az észak-amerikai (grönlandi-kanadai) hidegmag viszont a grönlandi jégtömegek hûtõ hatása folytán gyakorlatilag minden télen megbízhatóan kifejlõdik. Ezért itt a gyors nyugati áramlások dacára is leszakad a hideg. Ilyen esetben áll elõ az a december végére, január elejére jellemzõ helyzet, mikor is Észak-Amerika keleti fele kemény hideghullámot kap, Európában viszont nyugati, délnyugati áramlás, és következményes enyhe idõ uralkodik.
Februárban mások a kondiciók. A nyugati áramlások ekkor már jelentõsen lelassulnak, mivel a déli tájak is már lehûltek, az északiak viszont nem hûlnek tovább. A lassabb nyugati áramlási szalag következtében már kisebb helyi hõkontraszt is képes az áramlást meridionálisba fordítani, a cirkulációs képet blockingosra változtatni. Ilyenkor a hemiszférán több helyen is (pl. Észak-Amerika és Európa) szimultán leszakadhat a hideg. Megfigyelhetõ, hogy nagyon gyakran a kifejezetten enyhe európai teleken is (mikor az észak-eurázsiai hidegraktár fejletlen) februárra feláll a blokk, legalábbis blockingba hajló félblocking helyzetek alakulnak ki. A klasszikus, "vonalzós" zonalitás februárban meglehetõsen ritka. Nagyon gyakori ellenben a blokkoló anticiklon (brit vagy északkelet-európai), nyomában sarki-tengeri, vagy sarki-szárazföldi hideg légtömegek beáramlásával, a Mediterráneumban ciklontevékenységgel. Mivel a meridionális hõkontraszt már csökkent, tél vége felé a szinoptikai ciklusok hajlamosak "beragadni" a meridionális fázis végén, a "hideg AC" állapotában.
Ennek stabilizálódott idõjárás, a légmozgások általános renyhesége a következménye. Tél végén roppant gyakori fölöttünk a tartós magasnyomás, mely száraz, aránylag csendes, mérsékelten hideg idõt hoz megnövekedett napi hõingással: éjszaka fagy, nappal pedig olvad.
Éppen ilyen jellegû, anticiklonális idõ néz ki most is középtávon. De, mivel még csak a hónap elején járunk, egy szinoptikai ciklus elvileg még átfuthat március elejéig északi zonalitással, majd hidegöblítéssel, végül mediciklon-tevékenységgel. Meglátjuk -az biztos, hogy hirtelen, drasztikus felmelegedés -amerikai ice age ide vagy oda- nálunk egyelõre nem aktuális.