Ha már télrõl van szó, ez is ide kívánkozik:

Link

Tudom, ingoványos talajra léptem, és a fórumtársak jogosan hiányolják majd a teljes egzaktságot. A naptevékenység és a földi cirkuláció esetleges összefüggéseit a tudomány még nem állapította meg teljes biztonsággal. Ezért a következõket ne tekintsék kijelentésnek, inkább csak hangos gondolkodásnak.
Ami biztosnak tûnik, az az, hogy a naptevékenység felerõsödése (pl. nagyobb napkitörések) idején a térítõi AC öv nagyon hamar -tudtommal már néhány napon belül- erõsödésbe, kiterjedésbe kezd.
Ilyen napkitörések természetesen a naptevékenység maximumainak környékén fordulnak elõ leginkább.
A térítõi anticiklonális övnek fejlettebbé válása pedig igen nagy valószínûséggel azt vonja maga után, hogy a teknõk nem tudnak mélyre nyúlni, a makrocirkulációs kép összességében zonálisabbá válik. És viszont.
Az utóbbi hónapokban "ezen a szemüvegen át" is néztem a makrocirkuláció viselkedését. Az a benyomásom, hogy ez gyorsan és érzékenyen reagál a napfoltszám és összkiterjedés változásaira, mégpedig a fent leírtak szerint.
Ha most megnézzük a jelenlegi napfoltciklust, azt látjuk, hogy az példátlanul erõs másodmaximumot produkált. Éppen a tavalyi téli félévben kezdett drasztikus emelkedésbe a napfoltszám. Kérdés, vajon összefüggésben van-e ezzel a tavalyi rendhagyó tél. Bár többen megírták már, hogy a roppant tartós enyheséget nem klasszikus zonális áramlási kép okozta, mégis azt kell mondanom, hogy a nagyon erõs és tartós észak-atlanti ciklontevékenység a megállíthatatlanul kelet felé terjeszkedõ enyhe légtömegekkel mindenképp zonális hajlamot jelent.
Ha feltételesen elfogadjuk a fenti okfejtést, úgy nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a naptevékenység most már biztosan leszálló ágba lép, harmadik maximuma nem valószínû, hogy lesz.
Az alacsonyabb napfoltszám és kiterjedés pedig -amennyiben valóban hat a makrocirkulációra- az idei télen más -pontosabban meridionálisabb- áramlási képek uralmával járhat, mint amilyen egy évvel ezelõtt jellemzõ volt.