A szendvicstélrõl gondolkodtam el a minap. Arra jutottam, hogy ez voltaképpen nem speciális jelenség, hanem teleink általános jellemzõje. A szendvicsjelleg többé-kevésbé minden telünkön megvan, csak egyes években jobban kidomborodik feltûnõbb -míg más években kevésbé. Arra gondolok, hogy a november közepétõl december elejéig tartó idõszakban, több évtizedes tapasztalataim alapján, rendkívül gyakran elõfordul egy télies epizód. Kevés olyan évet tudnék mondani, amikor ez nem következett be. A hidegnek ezen elsõ "bemutatkozása" után rendszerint elõoldali-zonális helyzetek következnek december második felében, s sokszor még január elsõ felében is. Tulajdonképp ez az un. "karácsonyi hóolvadás", ezért viszonylag ritka nálunk a fehér, a hideg, a téli idõjárással beköszöntõ karácsony.
Aztán január második felében és februárban újra gyakorivá lesznek blocking-szituációk, annak minden, térségünk idõjárására gyakorolt következményével. Tulajdonképp csak a "szendvics" rétegeinek vastagságában térnek el egymástól enyhe, és hideg teleink. Kissé humorosan beszélhetünk hideg és meleg szendvicsekrõl. Hideg tél esetén a december is már zord, de akkor is rendszerint van az ünnepek tájékán 5-10 napos zonális, enyhébb idõszak. Így volt ez a nagyon zord 1978/79-es, és az emlékezetesen zimankós 1986/87-es tél esetében is.
Enyhe tél esetén ez a zonális, enyhe "bennéke" a szendvicsnek túlteng. Lehet, csak novemberben és februárban van valami telecske.

A légkörfizikai magyarázat kötelezõ,ezért én meg is próbálok felvázolni egy lehetséges mechanizmust teleink szendvics jellegének indoklására.
Eszerint két jelentõs, arktikus-szubarktikus hidegpool van télen az északi féltekén: az észak-eurázsiai (szibériai), és az észak-amerikai (kanadai arktikus szigetvilág és a Hudson-öböl környéke) Ezeket az észak-atlanti melegáramlás (tengeráramlás és szélrendszer) elég jól elszeparálja egymástól, bizonyos fokig "külön életet élnek"
A meteorológiai õsz vége felé (novemberben) elõször a szibériai hideg terület válik "akcióképessé", feltehetõleg azért, mert ebben a régióban több a szárazföld, ezért gyorsabb a lehûlés, mint az inkább tengeri fekvésû észak-amerikaiban. Gondolhatunk még a Földközi-tenger meleg vizeinek hatására, melyhez hasonló meleg beltenger az Újvilágban csak a Mexikói-öböl, amely sokkal délebbre helyezkedik el a Földközi-tengernél. Tehát joggal feltételezhetõ, hogy az õsz végén elõször Eurázsiában lesz nagy a hõkontraszt, illetve itt lesz a legnagyobb a hõgradiens. Éppen ezért Európa környékén történik jelentõsebb hidegleszakadás, azaz az észak-eurázsiai hidegtömeg "lõ" elõször. Ez a hidegelárasztás könnyen a mi térségünket is elérheti, innen van a késõ õszi hideg epizód. (A "szendvics" elsõ "kenyérszelete") A meridionális, hidegelárasztásos idõszak azonban hõtranszport révén csökkenti a hõkontrasztot, az észak-eurázsiai hidegtömeg egy idõre "akcióképtelenné" válik.
Valószínû, hogy legtöbb esetben ezzel együtt a hemiszférikus hõkontraszt is csökken valamelyest, némileg lelassul a nyugati "futószalag" Ennek következtében december közepe táján nagyon gyakran elõáll egy csendesebb, anticiklonális, hideg epizód idõjárásunkban.
Késõbb, rendszerint a napforduló táján, a lassabban felépülõ észak-amerikai szubarktikus hidegpool utoléri, meg is haladja fejlettségben az észak-eurázsiait. Tehát, itt lesz a nagyobb hõgradiens, a jelentõsebb baroklin instabilitás, következésképp stabil örvényesedés, meridionálisba váltás.
Észak-Amerikára rászakad a hideg, elõzõleg azonban részben az észak-amerikai hidegmag kifejlõdése, részben az egész északi félteke további lehûlése miatt a hemiszférikus hõkontraszt nagyon kiélezõdik, erõsen felgyorsulnak a nyugati áramlások. E gyors nyugati áramlási szalagot az átmenetileg "kiürült" észak-eurázsiai "hidegraktár" nem képes begörbíteni, meridionálisra fordítani. Így térségünkben tartósabb zonalitás áll elõ. Tulajdonképp ez lenne a "karácsonyi hóolvadás" receptje, így jön létra a "szendvics" enyhe "tölteléke".
A késõbbiekben, amennyiben az észak-eurázsiai hidegpool legalább átlagos mértékben regeneráció-képes, akkor a zonális áramlásban, gátolt hõcsere mellett regenerálódik is. Ennek az a következménye, hogy január elejére-közepére megint elégséges lesz a hõkontraszt egy újabb hidegleszakadáshoz, az áramlásnak átfogó meridionálisba váltásához a mi nagytérségünkben. A tél második fele ezért a leggyakrabban újra blocking-ra hajló, hidegadvekciós, hideg anticiklonos (és/vagy mediciklonos) helyzeteket hoz. Ez a téli idõszak a "szendvics" második "kenyérszelete"
Látható, hogy bár téli idõjárásunk hullámzására sok, és térben esetleg nagyon távoli tényezõ hat(hat), mégis, a legközvetlenebb és legerõsebb faktor az észak-eurázsiai hidegtömeg fejlettsége, regeneráció-készsége. Ez a fejlettség, regeneráció-készség szezononként nagyon eltérõ lehet, azonban úgy néz ki, hogy egyazon szezonon belül állandó, lényegében nem változik.
Ha jelentõs, és akcióképes ez a tõlünk északkeletre elhelyezkedõ hidegtömeg, úgy már decemberben kifejezett, tartós meridionalitás, északi-északkeleti áramlások jellemzik idõjárásunkat. A "karácsonyi" enyhülés rövid idõtartamú. Igazán hideg teleken elõfordul, hogy csupán egy hétig, tíz napig tart. Ellenkezõleg: enyhe teleken, rosszul regenerálódó hidegbázis esetén olyat is láthatunk, hogy novemberben van néhány napos hideg epizód, aztán már csak január legvégén, februárban tér vissza újra néhány napra a hideg.
Eszerint a hidegmagunk fejlettsége a "szendvics szeletek" vastagságát szabályozza.
A fenti elképzelés "mellékesen" magyarázatot ad az Európa és Észak-Amerika idõjárása között télen nagyon sokszor tetten érhetõ "libikóka játékra" is.
Hangsúlyozom, írásom csupán kísérlet a mi telünk gyakori szendvics-jellegének megmagyarázására. És természetesen itt gyakori forgatókönyvrõl van szó, nem kizárólagosról. Az idõjárás nemegyszer fütyül az ilyen sémákra.