(Cauchy-nak is válasz a második pontjára)
Ha statisztikus fizikát csinálunk, vagyis egy valamilyen rendszerben a részecskék mozgását egyesével nézzük, akkor az egyes részecskék (mikro)állapotaihoz tartozó egy-részecske-energiák és hasonló tulajdonságaik "összessége" (itt tudni kell, hogy pl. az energia, térfogat, stb. összeadódik, de pl. a hõmérséklet kiegyenlítõdik: extenzív és intenzív állapotjelzõk) adja a makroállapotot. Egy makroállapotot több mikroállapot is elõállíthat.
A légkörben az anyagi részecskéknek nincsenek fénysebességhez közeli sebességeik, sem nulla kelvinhez közelítõ hõmérsékleteik, így klasszikus fizikai szemléletmódban vizsgálódhatunk. (De nem is muszáj egyébként, akár kvantumosan is elkezdhetjük az elején.) Ennek eredménye pl. a részecskék sebességére a Maxwell-Boltzmann-eloszlás. (Kvantumos esetben pedig a Bose-Einstein vagy a Fermi-Dirac, itt ezeket nem részletezném, aki akarja, nézzen utána.) Termodinamikai határesetben, vagyis amikor a részecskeszám nagy (ez pár ezernél már kb. teljesül, de matematikailag a végtelenrõl van szó), a rendszer viselkedésének leírásakor a folytonos közegekre vonatkozó termodinamikai és folyadékdinamikai egyenleteket kapjuk vissza. (Kvantumos esetben a T nagy és a sebesség kicsi kikötés is kell.)
Másképp fogalmazva: a kvantummechanikán alapuló egyenletek agy részecskeszámú határesete (lim n->végtelen esetén) pont a klasszikus hidro-termodinamikai egyenleteket adja.
Ennek hibahatára százezer részecskénél már ezrelék alatt van, el lehet képzelni, milyen pontos lehet ez a légkörben, ha a hiba nagysága gyök(N)-nel fordítottan arányos.
Tehát a kvantummechanika gyakorlatilag nem szól bele a légkör viselkedésébe.