Hosszan hezitáltam, hogy hozzászóljak-e a determináltság és a káosz kérdéséhez.
Végül úgy döntöttem, hogy -ha már elõkerült a téma- az alábbi gondolatokat megosztom a társasággal. Mindenekelõtt kijelentem, hogy a kérdéskör matematikájához szinte semmit se értek. A kvantumelméletrõl és a modern részecskefizikáról olvastam egy s mást, de persze szakember ebben se vagyok. Ezért, ha valami nem helytálló elképzeléseket ide találnék írni, kérem, a hozzáértõk korrigálják azokat.
Az biztos, hogy a newton-i fizika még teljesen magabiztosan szemlélte a világot. A mechanikai, optikai, és egyéb törvényeket abszolút érvényûnek gondolta. Ha egy jelenség kvantitatív vizsgálata, az abból következõ "elõrejelzés" nem bizonyult pontosnak, mérési pontatlanságot emlegetett. Például, vegyünk egy egyszerû mechanikai elrendezést: asztalra rögzített csigán zsinórra függesztett kis súly fut le, és a zsinór közremûködésével függõleges tengelyû pörgettyût hajt az asztallapon. Megmérjük, milyen magasságból indul a súly -a kérdés az, mennyi idõ alatt ér le a földre. Az egyenes vonalú és a forgó mozgásra vonatkozó szabályok alapján ez pontosan kiszámítható. Ha a mérési eredményeink nem egészen egyeznek a számítás alapján nyerttel, sõt, szórnak is, akkor mondhatjuk: a súrlódás nem volt egyenletes nagyságú (pl. azért, mert a zsinór vastagsága nem egyforma), a zsinór rugalmasan megnyúlt, így potenciális energia tárolódott benne, stb.
A következõ megfontolás magára a mérésre vonatkozik: ennek aktusával beavatkozunk a kísérleti elrendezés "életébe", megváltoztatjuk annak tulajdonságait. Még ennek a feltételezése sem igényel különösebben magas elméleti fizikai tudást. Az egyenáramú áramkörbe sorosan bekötött árammérõ (melynek mérhetõ ellenállása van az ideálisnak tekintett 0 helyett) megváltoztatja az áramkör eredõ ellenállását.
Igazából nem is ezeket a "hibalehetõségeket" akarom boncolni, ezek triviálisak. Ami igazán érdekel, az a "fizikai törvény", és annak érvényessége. Ahogy már mondtam, a klasszikus szemlélet ezeket abszolút érvényesnek hitte, azaz úgy gondolta, ha az alapkondíciókat változatlanul tartjuk, úgy a lejátszódó folyamat mindig szakasztott ugyanaz lesz, mégpedig kvantitatíve is. Ebbõl következik, ha a természetben pontosan fel tudnánk mérni minden befolyásoló tényezõt, úgy a jelenség kimenetelét pontosan megjósolhatnánk, elvileg korlátlan idõtartamra is. Ezt csak azért nem vagyunk képesek megtenni, mert nem mérhetünk fel minden hatótényezõt, s ezek egy részét nem is ismerjük. Tudtommal Newton még így tekintette a dolgokat. Ennek a szemléletnek végeredményben az a lényege, hogy A kiinduló állapot minden esetben B-t eredményez. Úgy képzelem, hogy a modern részecskefizika és statisztikai megközelítés valami olyasmit mond, hogy A-nak valamekkora mértékben (pl. 1%-ban) C is lehet a kimenetele. S ami a lényeg: ez nem azért van, mert a kiinduló állapotban apró változás állt elõ (lepkeszárny) Ebben semmi változás nincs, mégis, egyszer B-t, máskor C-t ad eredményként. Hogy milyen arányban, az statisztikailag megadható, de hogy konkrét esetben melyik állapot áll elõ, nem jósolható meg semmi módon. Nem tudom, a "rendezett káosz" kifejezés nem az ilyen megfigyelésekre vonatkozik-e?
Ilyen jelenség szerepel a híres "Schrödinger macskája" elnevezésû gondolatkísérletben. Ennek pontos leírásával nem fárasztom a társaságot, de a minket érintõ, lényeges tény a következõ: a hasadóanyagnak, mondjuk, 50 év a felezési ideje, tehát atomjainak fele ennyi idõ alatt foton kibocsájtása közben bomlik. De azt nem tudjuk megmondani, hogy az alatt az 1 óra alatt, míg a macska a dobozban van, lesz-e bomlás (vagy több bomlás, több foton-felszabadulás is lesz) És semmi módon sem tudjuk megjósolni ezt.