Olyan szabály természetesen nincs, hogy a téli enyheségnek "megjön a böjtje" tavasszal. A közkeletû vélekedés tipikus példája a természettudományosan pallérozatlan elme torzításainak.
Az fölöttébb valószínû ugyan, hogy egy hosszasabb elõoldali-zonális idõszakot hátoldali helyzet, hidegbetörés vált fel -ez a szinoptikai ciklusból következik. De korántsem biztos, hogy a mégoly erõs lehûlés véget vet a tartósan túlmeleg idõszaknak. Lehet, hogy végül a lehûlés bizonyul epizódnak. Azaz, a sokak által emlegetett "böjt" csak böjtöcske, vagy még annyi sem.
Éghajlatingadozásról beszélhetünk, mikor több hónapig, esetleg néhány évig (sõt évtizedig!) is bizonyos áramlási muszterek dominanciára tesznek szert. Elég a tavaly október óta tartó elõoldali uralomra gondolni, mely éppen most megtörni látszik (de lehet, ez csupán a látszat!) Tartós elõoldali -vagy éppen hátoldali- cirkulációs hajlam értelemszerûen a megfelelõ hõanomáliát vonja maga után: az idõjárás sokáig feltûnõen meleg, avagy hideg. A mostanihoz hasonló meleg hónapok elõfordultak 1982-ben és 1983-ban, valamint a közelmúltban 2006-ban és 2007-ben. Amennyire jogosult ennek kapcsán éghajlatingadozást említeni, éppen annyira nem jogosult éghajlatváltozást kiáltani. Ehhez még sok évtizedes tendencia sem elég, talán néhány évszázados egyirányú változás kell hozzá. Nevetséges és bosszantó, mikor a média -s vele együtt sok szamár ember- egy, két enyhe tél után éghajlatváltozást, felmelegedést kiabál. Nem állítom, hogy egyáltalán nincs éghajlatváltozás, de pl. az idei enyhe telünk igen nagy részben nem ebbõl következett.
Ha megnéznénk a havi középhõmérsékletek többéves alakulását, azt találnánk, hogy az egy sok évtizedes éghajlati átlagérték körül ingadozik. Ebben az értelemben mindenképp van kompenzáció, azonban a görbe futása nem szabályos, nem szinuszgörbérõl van szó. A kilengés és a "böjtje" nem okvetlenül követik egymást. (Egyszer meg kellene nézni a szinoptikai helyzetek és a 850 hepán mért hõmérsékletek alakulását kifejezetten enyhe, illetve kifejezetten hideg teleket követõ tavaszokon és nyarakon. Nagy munkát igényel, de lehet, bele fogok vágni. Hátha "kibukik" valami összefüggés)
A lényegi kérdés viszont továbbra is kérdés marad: egy, az ideihez hasonló tél után a szinoptikai helyzetek elõfordulási gyakoriságát csak azok matematikai-statisztikai valószínûsége határozza meg, vagy a megelõzõ idõjárás hatással van arra -méghozzá kompenzatórikus jelleggel. Azaz, hogy a pénzdobálás képével éljek: az ötször egymás utáni "fej" növeli-e az írás valószínûségét? A pénzfeldobásnál valószínûleg nem, de azért ez is bonyolultabb annál, mint hogy 50%-os valószínûséggel dobunk fejeket, és szintén 50%-os valószínûséggel írásokat. Az érme ugyanis az élére is eshet!
Ezen a ponton nem állom meg, hogy offoljak kicsit és elmeséljek egy tudományos anekdotát.
Tudniiliik matematikailag meg lehet adni annak a valószínûségét, hogy az érme az egyik vagy a másik oldalára, vagy az élére esik. Ez a korong átmérõjének és vastagságának arányától függ. A látszólag pofonegyszerû, ártatlan fizikai probléma megoldása valójában nagyon harapós, hosszadalmas integrálszámítást igényel. Mérõ László Mit gondol a golyó? c. könyvében olvastam, hogy a szerzõ, aki profi matematikus, néhány napig elbabrált az integrálokkal, míg megkapta a helyes eredményt. Azt írja, anno állítólag Neumann Jánosnak is feltették társaságban a pénzérme kérdését. Õ pár percig gondolkodott, és kivágta a jó eredményt. Persze mindenki azt hitte, hogy Neumannak sikerült valami sokkal egyszerûbb utat találnia, melynek révén kikerülhetõ a sok integrálszámítás. Azonban mikor megkérték, árulja el végre, hogy csinálta, a neves matematikus azt felelte: "hát kiintegráltam!" Hiába, a zseni az zseni!
Az idõjárásra, a kilátásokra visszatérve: nagyon szabályos szinoptikai ciklus van most lefutóban. Minden a legnagyobb rendben zajlik: a polárfrontról lefûzödött, és Közép-Európában és a Mediterráneumban elöregedett ciklonná, hidegörvénnyé váló alacsony nyomás, a tõle északra záródó magasnyomású híd, a skandináv térségben AC uralom. Ez tipikusnak mondható.
A jövõ hét elején az északi magasnyomástól délre (térségünk felett is) viszonylag kis nyomásgradiens, ritkás izobárok, bárikus mocsárra emlékeztetõ helyzet. Többen már azt pedzegették, hogy itt nyárias jellegû szinoptikai képrõl, igazi KÜN-rõl lesz szó.
De vigyázat, a helyzet csak látszólagosan hasonlít ez utóbbihoz.
A szinoptikai ciklusok vége felé, a mediciklonos szakban már "kifogyóban van a szufla", átmenetileg könnyen kialakulhat sekély ciklonos, kis nyomásgradiensû kép. Az igazi nyári bárikus mocsárnál is ez a helyzet, csak nagyságrendekkel kifejezettebben: nyár második felében a meridionális hõkontraszt minimálissá válik, ezért a szinoptikiai ciklus a meridionális fázis végén rettenetesen lelassul, veszteglésbe kezd. Ilyenkor a közép-európai sekély örvények több hétig elforoghatnak egy helyben, és jó sokáig KÜN van nálunk.
Áprilisban azonban még jóval nagyobb a hõkontraszt, így valószínûleg hamarosan új ciklus indul, a "mocsárhelyzet" idõleges lesz. "Ûrtávlatban" ezt már adja is a GFS. Rövid északi zonalitás után 250 óra tájékán leszakad a hideg, a legfrissebb futás szerint éppen ránk.
A futások többsége ellenben tõlünk nyugatra, Nyugat-Európára adta a hidegleszakadást.
A Nyugat-Európára szakadó hideg, nálunk durva elõoldali melegedésekkel egyébként nagyon jellemzõ április második felére és májusra -tavaly és tavalyelõtt is ez a helyzet hozta a korai kánikulát. Oka feltehetõen az, hogy ilyenkorra lassan felszámolódik a szibériai hidegdepó, így a sarki hideg egyre inkább nyugatra, Grönland térségébe összpontosul. Tehát, az Atlanti-óceánon lesz adott az a meridionális hõkontraszt, mely a stabil polárfronti örvényesedést, következményes hidegleszakadásokat lehetõvé teszi. A hideglevegõ Európa atlanti partvidékét árasztja el, a ciklontevékenységnek is itt lesz a "súlypontja". Az alacsony nyomás, kis geopotenciál tartósan Délnyugat-Európa fölött rendezkedik be. Nagyon jól nyomon követhetõk voltak a fenti történések tavaly április legvégén, illetve májusban. Térségünk az alacsony nyomású területtõl északkeletre elhelyezkedve folyamatosan kapta a meleg, szubtrópusi légtömegeket.
A szituáció csíráit a mostani modellfutások is már gyakran adták. Ennek ellenére nem biztos, hogy ebbe az irányba mennek majd a folyamatok, és most is "kánikulai" május elé nézünk.
Élhetünk olyan hipotézissel is, hogy a leszakadó hideg AZT A VONALAT KÖVETI, AMELY MENTÉN A LEGNAGYOBB A HÕGRADIENS. Lehet, állításom légkörfizikailag nem állja meg a helyét, mindenesetre úgy látom, elég sok minden támogatja az elképzelésemet. Tavasszal az eurázsiai kontinens még elég hideg, a nagyobb hõkontraszt a lassan a grönlandi térségbe összpontosuló sarki hideg, illetve az azori térség meleg tengervizei között alakul ki. (Télen az északkelet-európai, szibériai hideg és a "meleg" Atlanti-óceán között áll fenn egy ék-dny irányú gradiens-vonal. Ez északkeleti hidegadvekciót hoz)
Tehát, a hideg az óceánra (ill. Európa atlanti partjára) szakad, térségünkben elõoldali délies áramlás fejlõdik ki. Késõbb, tavasz legvégén, nyár elején változik a helyzet. A kontinens erõs felmelegedése miatt már nem a Grönland-azori, hanem a Grönland-délkelet-európai hõkontraszt lesz a nagyobb. A hidegebb légtömegek éppen ezért ez utóbbi pályát fogják követni. Ennek bárikus megjelenési formája a pontusi minimum kiképzõdése, melynek "szívó hatása" folytán az észak-atlanti hideg, nedves légtömegek keletebbre fordulnak (medárdi esõk, hõcsökkenés)
Idén tél végén, tavasz elején Nyugat-Eurázsia szokatlanul meleg volt. Ezért nem lehetetlen, hogy a mostanában leszakadó hideg nem nyugati, hanem keleti pályát fog követni. Azaz Közép-Európát is rendszeresen érinti.
Érdemes lesz megfigyelni a következõ hetek folyamatait.