Úgy van, ahogy mondod: a zonális áramlás sebességének növekedése a polárfronton örvényesedéshez vezet. Az örvénykezdemények ellenben csak ott tudnak kifejlõdni, stabil ciklonná válni s ezáltal a zonális áramlást meridionálisba fordítani, ahol kellõen nagy az é-d-i hõkontraszt a polárfront két oldala között.
A polárfronti zonális áramlás sebessége közvetlenül a nyomásgradienstõl függ, de az említett hõkontraszt a nyomásgradienst is befolyásolja.
Úgy képzelem (hozzátéve, hogy nem vagyok profi szakmabeli), hogy mivel a jet egységes áramlási rendszer, annak sebességét az EGÉSZ HEMISZFÉRA átlagos nyomásgradiense -és meridionális hõkontrasztja - határozza meg. A stabil ciklonosodást, meridionálisba váltást és hidegleszakadást ellenben a lokálisan nagyra nõtt hõkontraszt váltja ki, ez a fentihez képest HELYI jelenség.
Elképzelhetõ ezért, hogy hemiszférikusan zárt, azaz nem meanderezõ, gyors jet mellett is egy-két helyen (ahol nagy a hõkontraszt) kegyetlen mélyre szakad a hideg, lokálisan tartós meridionalitás lép fel. Épp, mint az idén Észak-Amerika esetében.
Úgy látszik, egészen más hemiszférikus felállás alapján jön létre a nyugat-eurázsiai, ill. az észak-amerikai zord tél. Nálunk "nyitott", mélyre meanderezõ jet, negatív indexértékek mellett hideg a tél, mert az ilyenkor gyenge nyugati drift miatt csökkentek az atlanti hatások, a szárazföldiek ellenben erõsek.
Észak-Amerikának viszont jó a pozitív indexértékek melletti zárt jet, mert az nem engedi mindenfelé "elkóbászolni" a grönlandi hidegtömeget, hanem a jet-tel párhuzamos, de ellenkezõ irányú sarki keleti áramlás szépen betolja a Hudson-öböl medencéjébe. A befagyó tengerfelszín fölött a megülepedõ hideglevegõ tovább hûl, és létrehozza azt a bõdült hidegmagot Grönlandtól nyugatra, mely Kanadának és az USA keleti felének ezen a télen biztosította az ismétlõdõ hidegleszakadásokat, fagyhullámokat.