2024. március 28., csütörtök

Meteorológiai esélylatolgatások

Adott napon: 
Keresés:
#72444
Az én térképen December 19-ére vonatkozott.
Szibéria Ac felejtős most, a Sarki Ac Alaszka és környéke központtal már 96 óránál ott van. 
----


Előző olvasatomban semmi nem változott maradunk 168 óránál már ami a alap makroszinoptikus helyzetképet illeti és még ez nem jelent automatikusan telet Közép-Európában. nevet Csak, hogy megjegyezzem. Csupán azt a felállást amivel esély nyílik alacsonyabb szélességek felé törő hosszú amitudójú hidegöblitésekre. 
Az előző hsz. -ban írt felállás továbbra sem változott. 
Korábbi hsz. idézve: " "Az "igazság", ami jelenleg nehezen nyomonkövethető valahol  168 óra körül tanyázik.  
GFS pajtinál maradva fejbe lekövettem a nyomás mintázatokat, hogy mi mi után hogy és miként kell(ene) következnie. " "

GFS pajti végre térképes formában is tovább vitte tegnapi gondolat menetemet. Időben viszont nem jöttünk közelebb.szomoru (Még.szegyenlos)

beillesztett kép




Nyilakat azért rajzoltam be, mert a további térképeken nem egyértelmű a helyzet, itt viszont MÉG az. szegyenlos  Az alacsony nyomású teknő kelet, ék felé helyeződik, északről pedig magasnyomású Ac híd épül ki, ami megnyitja a sarkvidéki levegő útját dél felé.

((A jelenlegi(12z 13.12.2022) GFS dny Eu.i Ac és skandi ciklonnal amolyan félblockinggal számol(na) ünnepek előtt nem sokkal. De tudjuk már; Már mint értem ezt évtizedes metnetesekre hogy sokszor és sokféle képpen balul is sülhet el a dolog Dny Eu. Ac esetén. Ezért maradtam az alapfelállásnál.))

A fenti térkép tetszetős.
Az Ac Brit szk. fölé helyeződésével kész lenne(!) a blocking Karácsony előtti napokra. Klasszikus ényi fronttal. Netán hf. hátoldali téli konvektív népünnep napokkal. Hózáporosdi és társai. szeret  Ahogyan lehet Skandi Ac ha északra kenődik vagy félblock amit jelenleg ad a GFS.

- de ne szaladjunk előre.
Egyenlőre nincsennek lefutva az ünnepek. E fenti alapfelállás egyenlőre nem mozdul/mozdult 168 óráról. szegyenlos
#72443
Mindig benne van a pakliban a dolgok hátulütője és a rossz felállások oldalára kerülés, de ez nem az a fajta tél lesz, meggyőződésem.

Nem 1 napot sem kellett várni és a GFS pontosan előhúzta azt, ami megfordult a fejemben a tartós sarki/szibériai AC kialakulásával. Íme:

ECMWF is már időnap előtt blokkosít, ott kissé más a forgatókönyv 240 óránál, de már előtte AC híd jelenik meg az óceánon+komoly sarkvidéki magasnyomással számol, ezzel párhuzamosan Szibériában is lecsengene a ciklonok ideje! Kérem szépen megyünk a télbe!

beillesztett kép

#72442
"a komoly tél is előbb utóbb feltűnhet a térképeken"
Ezzel nekem csak annyi a bajom, hogy nem megfelelő Ac központok esetén bilibe lóghat a kezünk. A hideg távol fog maradni tőlünk és ha lesz is Ac, max hidegpárna és a medence jelleg megment.szegyenlos

Összességében csapnivaló mint két királyi modell Európára. A mostani mínuszos satu padló AO-val nem tudnak mit kezdeni ilyen NAO index mellett.  laza Ha utóbbi jó mínuszos lenne nem lenne pardon. Folyamatos blockkoló AC és zutty blockingok. Ellenben  nulla felé húzó aktivitásnál akad ciklon az Atlanti középső, keleti felében, csúszópálya vagy egy egy északra feltekergő ciklon. Annyira nem lep meg, hogy nincs egyértelmű irány. A sarki Ac uralommal dacol az atlanti csigagyár. 
 
Az "igazság", ami jelenleg nehezen nyomonkövethető valahol  168 óra körül tanyázik. nevet 
GFS pajtinál maradva fejbe lekövettem a nyomás mintázatokat, hogy mi mi után hogy és miként kell(ene) következnie. szegyenlos

beillesztett kép




Aztán majd kiderül mi jönn be végül.  lazanevet
#72441
Már a december első fele is jóval téliesebb időt hoz, mint tavaly, viszont egyelőre a komoly tél nem látszik, de nincs ezzel semmi probléma. Korábbi hozzászólásomban azt írtam a december, január ígéretes is lehet. Legbelül éreztem, hogy ha a december alkot is valamit, na azt nem az első 10-15 napban fogja. Figyeljük csak a futásokat! Senki ne dőljön be ennek a néhány napos bemelegedésnek, amit a modellek jeleznek. Ez semmiképp sem rontja a kilátásokat a távolabbi dolgokra nézve. Egyébként nincs kizárva hogy hidegpárnás néhány nap is befigyel majd a magasban bekövetkező AC-s melegadvekcióval, de újabban nagyon érdekes dolog tűnt fel a 2 királyi modellen. Ha ezt 2-3 nap múlva is tartják és pl elmozdulna olyan irányban, amit most a friss GFS hoz ki ebből a helyzetből, akkor onnantól kezdve már akár 8-10 napra megérkezhet a tél komolyabb támadása.
Nézzük a két modellt 216 óránál. Egységesen adják a bivaly Sarki magasnyomás térhódítását, létrejöttét. Persze ilyen időtávban ez elég bizonytalan, de tegnap pl az AO nagyon elkezdett visszazuhanni és a NAO is újra 0 alatt van, eddig azon is táncolt. 


GFS-nek ugyan középtávon sem lehet sokat hinni, de érdekességként nézzük meg hogy mi történik azzal a sarki AC-val a mostani futásában. Egész Nyugat-Szibériára kiterjed a magas nyomás. Ez már tetszetős lenne! Ezért is mondom, ha 2-3 nap múlva is tartják hasonló formában ezt a brutál Sarki AC megjelenését, akkor onnantól kezdve a komoly tél is előbb utóbb feltűnhet a térképeken, közeledve a január irányában, de személy szerint egy erős támadást még decemberben is várok!

beillesztett kép




beillesztett kép



beillesztett kép

#72440
Akartam hosszabb hsz-t írni, de most csak annyit, hogy érdekes módon a friss többhetes kb karácsonyig tartaná valamennyire a grönlandi AC-t, nálunk addig is ez keveredési zóna, átlagnál több csapival. Lentebb a köv 3 hét csapadék anomáliája.
Ezt megállapításként írtam, mert sokszor fedezhető fel az anomáliák perzisztenciája a többhetesben, részben erről lehet szó most is.

beillesztett kép

beillesztett kép

beillesztett kép


#72439
Sajnos hiába a lelkesedés egyenlőre nem jó a helyzet.. 
Keveredési zóna, de inkább Délnyugati írányítás néha kevés hidegebb levegő.. 
Ez a hónap közepe után változhat, de az még jó 10-12 napnap szóval most marad az esős Mikulás és a néha pár kósza hópehely
Remélem és úgy látom ezzen túl, lehet Karácsony előtt megjöget amire vágyunk télen az igazi tél. kacsinthideg
#72438
Nem tudom hogy melyik modell fog közelebb állni a valósághoz, de GFS-en 168 óránál van az az AC ami olykor még erősebb Izlandi ciklontevékenység mellett is meg tudta számtalan esetben hozni a zord telet Európába...

beillesztett kép

#72437
Két diagrammot engedjetek meg. Az első azt mutatja, hogy az elmúlt 43 év során a negatív NAO események időszakában az átlagos hőmérséklet 3 C fokot emelkedett. Azaz hiába NAO, ez a NAO már nem azt a hideget hozza, mint születésem idején nevet

beillesztett kép



A másik diagram egy télfanoknak kedvezőbb információ. A Rutgers Egyetem hófedettségi adatait mutatja . Ez alapján látszik, hogy míg októberben átlag körül volt az Északi félteke hófedettsége, most november végére rekordmagas szinten van.

beillesztett kép

#72436
Rekord közelítően alacsony(december elején) NAO az ECMWF modellfutásán:

beillesztett kép

#72435
Egy kis érdekességkent annyit megemlítenék hogy ahogy az AC terjeszkedik, úgy az Észak-Atlanti térségben az általános Ny-K áramlás át válthat, K-Ny-ba. Így az Atlanti ciklonok inkább "visszapörögnek" Amerikába vagy Kanada felé veszik az irányt, mint sem Európa felé. Modellek válogatják hogy ez mennyire lesz tartós vagy erős de a legtöbb modellen ott van kb: 144 órától. Az elmúlt években erre azért annyira nem volt példa. (A rajztudásomért elnézést kérek, és ha full hülyeség, vagy felesleges amit megemlítek akkor azért is. Csak szerintem érdekess azért ezt is megemlíteni.)
GFS: 00z 168 óránál:

beillesztett kép



GFS: 06z 168 óránál:

beillesztett kép



ECM: 00z 168 óránál:

beillesztett kép



ECM: 12z 168 óránál:


beillesztett kép


#72434
Na akkor tegyünk egy kis latolgatást. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy idén ezidáig minden pozitívan fog alakulni ahhoz, hogy végre egy tisztességes telet kapjunk. Ez utóbbira még várni kell, sokan már el is temették, de ők nagyon nagyot fognak koppanni, ha a cirkulációs folyamatok továbbra is így folytatódnak. Kezdjük mindjárt a tényekkel, melyek az átlagosnál hidegebb, esetleges kemény hidegbetörésekkel tarkított tél mellett szólnak. Ennek előjelei már középtávon ott figyelnek a modelleken és ezek bizony nem egy enyhe télre utalnak, de a végeredményt majd verifikáljuk márciusban.

10hPa szél jelenleg: 

beillesztett kép



Majd 144 órával később már íme:

beillesztett kép



Úgy néz ki, hogy tartósan legyengül az óceán felett 10 hPa-n a szélerősség. Ez komoly hatással lehet Európa időjárására és elősegítheti a komolyabb blokkok kialakulását, ami meg is valósul, de egyelőre a hideg nem szakad le, viszont ezt kell megérteni, hogy ez jelenleg nem baj. Az időjárás sokszor nehéz is megérteni, de semmi sem történik véletlen.

A következő tényező a folyamatos sztratoszférikus bemelegedések. Eddig csak minimális mértékű volt, de már ez is figyelemre méltó november hónapban. A GFS-en űridőben megjelenik már egy tartósabb, erősebb mértékű. Ezek mind próbálják zavarni az örvényt, mely idén csak látszólag áll erős lábakon.

beillesztett kép



Nézzük a jelenlegi makrohelyzetet:

beillesztett kép



Jól látható, ahogyan kifejtettem korábban is, hogy a geopotenciális maghelyzet kedvezően alakul. Grönlandra egyszerűen nincs meg egyelőre a hidegleszakadások hajlama=nincs ami beindítana komolyabb dolgokat az óceánon. Rendre Grönlandon túl az érdemi hidegmag 500 hPa-n is, de ez sem képes úgy bedurranni, hogy igazi nyugati drift módra, keletre elsöpörjön mindent! Ez teret szabhat a folytatásban további blokkok kialakulásának, akár a sarkvidéken, Spitzbergák környékén, mely fontos szerepet játszik a zord tél kialakulásában, de az elő példa hamarosan következik a Skandi magasnyomással. A térképen vegyünk pillantást a már-már brutális erősségű, Orosz magasnyomásra is. Ez a magasnyomás északi oldala rendkívül fagyos levegővel van kitöltve. A modellek azzal, hogy Izlandig a magasnyomás térhódítását jelzik, újabb nagy lépéssel kerítenek minket egy hidegebb, jobb december közelébe. Azt nem tudjuk még, hogy milyen irányba fog kifutni ez a hatalmas blokkhajlam, de erősen meglepődnék, ha decemberben legalább 1 komoly téltámadás sem lenne. Az hatalmas csalódás lenne, ilyen cirkuláció és blokkok felállását követően. 

A ma reggeli modellfutások továbbra is az északkeleti AC kirobbanthatatlanságát jelzik. Ez a magasnyomás futásról futásra ott van, igaz a modellek változtatják a helyzetét, de fagyos levegővel van kitöltve és ott van!

beillesztett kép



Idővel a hideg északról egyre délebbre és délebbre hatol ezeknek az AC-nak a peremén és halmozódik. A tartós északkeleti, fagyos AC és a sarkvidék, szibériai magasnyomások együttes felállása okozta pl a 2012-es brutális februárt, de ilyenekre rengeteg példa van. Ezek a magasnyomások jelenléte ha meg van a tél kezdetétől, az annál jobb.
Térjünk vissza a túlzottan Grönlandon túlra szakadó hidegre. Nos újabb is ez fogja előidézni a böszme Skandináv AC kialakulását, már másodjára 1 hónapon belül, ami nem semmi! Egész egyszerűen addig és addig fog ez menni, míg ránk nem szakad Szibéria felől a sarkkör. Megjegyzem hogy semmiféle elfogultság nincs bennem, nyilván nem biztos hogy ez bekövetkezik, de az elmúlt sok év során ha most nincs erre nagy esély, akkor soha nem is lesz... Én óvatosan azt mondom hogy ígéretes hetek állnak előttünk, de ehhez a mostani folyamatoknak nem szabad letérni a helyes útról.

beillesztett kép






#72433

beillesztett kép

beillesztett kép

hidegAzért rég láttam már Moszkvában ilyen fáklyát, lenne honnan érkezni a hidegnek.
December 4-én körvonalazódik egy komolyabb lehetőség, és ha össze jön komoly harmatpontok lehetnek itt is fagyos idővel. 
Ez azért nem gyenge óceáni hideg ez már az igazi Szibériai fagyos cucc. 
Remélem Mikulásra meg is érkezik havazas
#72432
A héten csináltam egy kis amatőr kutatást, belemerültem az archívumba, hogy milyen novemberi makroképeket milyen jellegű telek követtek. 

Úgy tűnik, hogy a hideg telek előtt szinte kivétel nélkül kiépült Kelet-Szibéria felett egy erős magasnyomás november-december környékén, ami épp olyan, mint amit a modellek 2-3 nap múlva várnak arra a térségre. Az összefüggést nem teljesen értem még, de szerintem valami olyasmi háttere lehet, hogy ez az ac megerősödve egyre inkább terjeszkedik és átnyúlik egészen a Skandináv-térségig, északabbra tereli a ciklonokat és déli peremén pedig hidegebb légtömeget szállít Európa fölé. 
 Link

Link

Ez az anticiklon az enyhe telek előtt, pl 2006/2007, 2013/14, 2014/15 vagy egyáltalán nem jelent meg ebben az időszakban, vagy valamilyen kevésbé markáns magasnyomású mező látható a térség felett. 

Mostanában az azori anticiklon is elég lelkesen nyújtózkodik, orrosodik észak, északkeleti irányba, ahogy ez a következő napokban is várható. Ezzel egyidőben a keleti ac is jó alakot vehet fel és nem kizárt, hogy összekapcsolódjanak egymással. 
Az óceán másik felén a hideg légtömeg kisebb mennyiségben és a korábbi évekhez képest nyugatabbra szakad le, amiből szintén profitálunk, mert nem tudnak olyan mély, markáns cikloncentrumok kialakulni, amik el tudnák kenni a formálódó skandi blokkunkat, vagy esetleg nagyon jó esetben Vojejkovunkat. 

Szerintem elég valószínű, hogy december első felében kelet, északkelet felől akár nagyobb mennyiségű hideg légtömeget kapjunk, ami talán a mediterráneumban is aktivizálná a légkört. Valahogy a mostani időjárás alapján is jó előérzetem van, sorozatos medik után is inkább hűvös, nyugodt periódus várható szinte végig negatív 850-es T mellett. Szerintem a hideg és a hó is megjön december elején, de persze a végső szó az Időjárásé lesz. Bízom benne, hogy ez a blokkhajlam kitart a tél egésze alatt, ránk férne már egy amolyan igazi, régivágású, hideg-havas Tél.hideghavazas
#72431
Jól összefoglaltad szaknyelven.kacsintnevet

Jó magam csak konyhanyelven tudok hozzászólni. nevet
Legalábbis is részemről első mondatodra reagálva. 
- Jó lesz ez.


Nagyjából 168 óráig lényegében az Ék. Eu.-i Ac egy helyben toporog. Az atlanti ciklongyár északra vagy front vonalak mentén leszakított magassági légörvények formájában a Földközi tenger középső és nyugati részét tartja aktívan. 
Az üveggömb tartomány határán, az kezd körvonalazódni, hogy bizony az Ac kimozdul jelenlegi helyzetéből. 
---
Ha látatlanban kellene tippelnem Skandináv fsz. felett erősödhet meg a magasnyomás, aminek peremén mi is kaphatunk jobbára száraz hideg légtömeget. Nem gondolom hogy ránk húzódna, s perem helyzet okán nincs kizárva a mediterrán térség középső része felől belógó csapadéknak. Az hogy ez csak a Balkánnak lesz jó vagy "a meleg kijelöli a hó helyét" Dk-nek nem tudom.  laza
#72430
AO NAO negatívba, de jó lesz-e ez nekünk, és kérdés mi lehet a folytatás....
A következő bő 7-10 nap során az óceánon a komolyabb ciklonrendszerek egyre kevésbé tudnak kelet felé hatolni, alacsonyabb geopotenciálú területeke átlagban egyre messzebb kerülnek Európától. 

beillesztett kép

 Közben előoldalukon a gerincek próbálnak észak felé törni, ennek 2. és 3. hulláma Link törhet később északabbra, és részben hidat képezhet az újra megerősödő ÉK Európa feletti AC-vel. Közben egy ciklonális terület szakad ki Európa irányába. Ennek súlypontja valószínűleg tőlünk NY-DNy-ra maradhat, de még ez nyilván bizonytalan. Link Link
Mindenesetre a megerősödő AC peremén szárazabb időszak nézhet ki nálunk.
Az utána levő időszak az érdekes lehet, és ebben a két fő ENS nem ért egyet: az ECMWF ENS alapján az északi AC végül inkább Grönland irányába mozdulna el súlypontjával, ez a clustereken is látszik, egyértelműen klasszikus negatív NAO-s helyzetet alakítva ki akár hosszabb távra nézve. 
Clusterek űridőben: 

beillesztett kép


 Az ENS-ek legvégén bontakozik ki az eltérés, északi féltekét tekintve a hidegmagok, melyek jól eltávolodtak, újra visszatérhetnek a Sarkvidék Európához közelebbi részére, az ECMWF-ben a clusteres képek jobb felső sarkában feltűnő módon inkább ÉK-Európa felé, ezzel a magasban is igen hideg levegő érheti el a Kelet-Európai-síkságot. Ez  a Grönlandhoz esetleg kihúzódó AC-vel szépen húzhatná  ahideget a kontinens felé akár.
Link később Link
GFS ENS ezzel szemben inkább Grönland felöl hozná vissza az alacsonyabb geopotenciálú területet, ciklonokat újra megerősítve az észak-atlanti trségben.
Link később Link
#72429
21 napja meg én:.. "Viszont nem árt majd figyelni Skandináv Ac hajlam esélyeit, mert ha odafentről valami lentebbi szélességekre akar majd "kéreszkedni" azt abból a magasnyomás előretöréséből.... "
laza Teljesen mindegy melyik volt előbb, a lényeg az, hogy élvezzük az saját előrejelzés készítést, mások elemzéseit és modell nézegetéseket, egyéb latolgatásokat. És a végén magát a havat, fagyot az országban, a képeket satöbbi. nevet
Ami azt illeti jó a tendencia, de még mindig rengeteg a bukó a Kárpát - medence télies és nem téli időjárását illetően. Jó esély van arra hogy a hónap utolsó dekádjában meglehet a szezon első hegyvidéki havazása ne tán pár órás, napos megmaradása.
Síkvidéki hóesélyek sokszor a medi esetén az utolsó pár óra, 24 órára lehet az.
Most csak a makroszinoptikai helyzetkép alakulgat, de Viharkémmel értek egyet semmi nem dőlt még el. szegyenloskacsint
#72428
Pont 15 napja írtam be ECM ENS alapján a várható Skandi AC-t, ez egy-két nap késéssel ki is alakul. Közben az alá becsúszó ciklonális mező/keveredés csapadékosabbra fordíthatja az időt, ez már jól látható. Mennyiség persze kérdés.
Valóban tetszetős képek előkerülnek a folytatásra is, akár már közép-hosszú távon.  Akár sarki és a Skandi AC együtteséből negatív AO-s helyzet, többször csapadékeséllyel Közép-Európàban is. Egyelőre nem ez a többség az ECM tagoknál, de a lehetőség ott van. nevet
#72427
Üdv mindenkinek. Nehány napja is már felhívtam a figyelmet a nagytérségi folyamatok kedvező alakulására idén novemberben és tegnap a fórumban is. Meglepő módon,de idén sok éve nem látott hófelhalmozódás volt tapasztalható Szibériában már november elején. Ez a hófelhalmozódás tovább folytatódik és terebélyesedik. Nekem leginkább ami szembetűnő az a következő:

Érdemes megpillantani az északi-hemiszféra 500 hPa geopotenciál térképeket.  Hónap eleje óta folyamatosan darabokra vannak hullva a ciklonokat pörgető geopotenciális "erőforrások". Ez a következő napokban is így marad, nem tud nagy területen összeállni az ami gátolhatná a sarki AC-k kialakulását, jelenlétét. Ettől kezdődően a AC-k szabadabban és könnyebben kialakulnak Szibériában is, illetve a Sarkvidékeken. A másik fontos tényező hogy Grönlandra nem nagyon szakad hideg, hanem inkább azon túl, Kanada belseje felé. Nekünk ez nagyon is jó, hiszen nem rögtön Grönlandról indulnak a mindent elsöprő csigagyárak, plusz van ideje Szibéria és Kanada között az AC hidaknak létrejönni, vagy pl a mostani átalakulásnál is jól látni hogy miből is alakul ki majd a Skandináv AC. A két nagy globál modell egyetért abban hogy Szibériában megvetheti a lábát a magasnyomás és 2 nagyobb darabban fejlődhetnek tovább a hidegmagok. Kanadai és Szibériai hidegmagok. Azt gondolom ha ez a verkli így marad a következő hetekben, esetleg hónapokban, akkor nagyon jó eséllyel, akár az egyik legzordabb felállás is kialakulhat. Ennek példáit számtalanszor behozom a fórumra telente, hisz számomra ez az egyik kuriózum, ezek csinálják meg a legnagyobb hóviharok Magyarországon is, melyek komoly hófúvással is járhatnak és a ciklon hátoldalán rendre zord levegő érkezik a Kárpát-Medencébe. Nagyon bizakodó vagyok hogy ha ciklonosodik is decemberben az idő a sarkkörön, vagy esetleg az óceánon kissé felerősödik az aktivitások és lesz rövid zonális epizód, ez nem fog sokáig tartani. Mindenképp arra számítok (a felvázolt verkli maradását követően!) hogy ez a tél hozhat zordabb hidegbetöréseket, esetleges akár nagyobb havazással, legalább egyszer a tél folyamán. Hangsúlyozom hogy mindez abban az esetben, amennyiben a mostani kilátások szerinti nagytérségi cirkuláció nem fog gyökeresen megváltozni!!! 

Na jöjjenek a térképek:

Bekarikáztam a geopotenciális "magokat", illetve pirossal  a Grönlandra túl szakadó hideg légtömegek, illetve az időközben próbálkozó sarki magasnyomások által nyitva hagyott területeket, ahol a legfontosabb AC hidak, blokkingok kiépülésének marad hely (rés) ezáltal hogy ilyen a nagytérségi cirkuláció... 

A Grönlandon túl bejelölt területet érdemes nézni és az így pörgő ciklonok déli, délkeleti áramlását is, mely nagyban elősegíti a jó blockingok kialakulását. Zord telet még novemberben nem kell várni ettől (bár sosem zárható ki) de a december, január akár ígéretes is lehet!



beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép

#72426
Ex-Martin megpörgeti majd rendesen az izlandi csigagyárat, így a hétvégi front/mediciklon után minden bizonnyal jön vissza az AC (vagy legalább peremhelyzet), és mivel D-DNy felől közben melegedés is várható a magasban, jó eséllyel visszaállhat a kiterjedtebb "hideg"párna a jövő hét elején.
10-e körültől kezd érdemben növekedni a bizonytalanság, akkor a nagy ciklonális rendszerről leszakadhatnak kisebb peremhullámok, amik vagy elérhetnek minket, vagy olyan pályán mozoghatnak tovább, hogy hatásukra tőlünk északra erősödne meg az AC és így hozzánk száraz hideg jöhetne, de azért van bőven olyan verzió is a GFS ENS tagok között, amik szerint felettünk vagy tőlünk kissé délre erősödni tovább az AC, ami tartós Stratus-os időt is eredményezhetne.
#72425
Átlag feletti hőmérséklet üli a (hPa)850-et,
medence alján szutykos köd hempereg.
...

Folytathatnám, de, míg itthon "csend" honol,
addig a közeljövőben másutt Ac esély kóborol?
 


Szóval:
November 4-eire (48-72óra múlva), immáron *'mediterrán ciklon latolgatási mércével mérve', történik egy lefűződés az olaszokhoz, ami ezuttal nem felénk, hanem a Földközi - tenger középső és keleti medencéje felé veszi az irányt. Modellek többsége ebben egyetért, ahogyan vele szemben a Kelet-Európai síkságon is kialakul a első immáron környezetéhez képest hidegebb hőmérsékletet forgató anticiklon is. 

Inenntől nyílik az olló, Európa időjárására való jövőbeli tekintettel.

Ecmwf kitart a mellett, hogy tartósnak bizonyulna ki-ki újulna, míg a Gfs élből eltakarítja.(Egyenlőre.)
Indexek házatáján sincs új. Jobbára AO,NAO enyhén pozitív.

Bizonyos tekintetben jelzés értékű a hidegebb Ac kezdemény létrejötte, legalább is én annak veszem.
A nagy "HA"-k ezútt kezdődnek, mert HA tartósabban fennállna a helyzet csúszópályás teknő lefűződéseken át, a mediterrán térség aktivizálódásáig, sőt magasnyomás megerősödésére is esély lehet keleti, északkeleti áramlással. nevetEz utóbbi HA (keleti) száraz levegőt hozna, az nem igazán kedvezne a ködnek. HA túl távol maradna, de betartana a nyugati frontoknak, akkor tovább ülhetünk a trutymóban (ködben). szegyenlos

Ellenbe HA szó se lesz ennek Kelet, Ék - Eu.i AC tartósságról, akkor marad az időállás. szomoru

(*'mediterrán ciklon latolgatási mércével mérve': úgy 96-120 órán belül.)
#72424
Egyenlőre sajnos semmi extra nem látszik hosszú távú modellekben.. 
Jővőhét vége felé átlag körül vissza eshet a hömérséklet a hidegfront mögött. 
Ha után megint front mentes időjárás lesz, most úgy néz ki, akkor jöhet az 1 szám jegyű érték. 
Valószínűleg hidegebb folytatással ködös idővel és 10 fok alatti hömérséklettel. hideg
#72423
Az utolsó ponthoz északi AC ügyben, egyelőre érdekességnek finn ECM fáklya:
Link
#72422
Egyszerűen kirobbanthatatlannak tűnik a jelenlegi makrohelyzet. Pár képpel alátámaszva azért annyi változás várható, hogy 7-10 nap távlatában már nemcsak elgyengülő frontok érkezhetnek, hanem a nyugati ciklonális terület is beljebb hatolhat a kontinensre (clusteren a felső sor főleg).

beillesztett kép


Nagyobb fordulat azonban egyelőre ettől sem feltétlenül látszik, ráadásul pl ECM ENS átlaga űrtávban megint gerincesít.
Az operatívok, kontrollfutások pedig mindkét nagy modellnél  jobban építik le a gerincet, mint a tagok többsége. Link Link Viszont az ECM-nél az elmúlt napokhoz képest jobban mozgolódnak hosszútávon a csapigörbék is.

Ha marad a nyugodtabb idő, akkor azért lassan egyre makacsabb lehet a köd/St egyre nagyobb területen, ha pedig a ciklonok jobban megközelítik a kontinens belsejét, az átmeneti hátoldalakon azért érkezhet talajon is érezhető lehűlés majd néha. Tehát nagy átlagban így vagy úgy várhatóan lefelé mennek lasan a hőmérsékletek, amíg nagyobb fordulat nem bukkan fel a modelleken. De jelenleg nagyobb az esélye tartósan is az erős pozitív anomáliának.

beillesztett kép


Szóba került, hogy erősödik a poláris örvény, szerintem ennek most semmi jelentősége, az időnként előforduló, felpörgés közbeni ingadozás része lesz inkább. Sőt a sarkvidék Európa felőli oldalán hosszabb távban létrejövő anomália inkább konzisztens a GFS-ben mutatott Spitzbergák-Grönland körüli AC-vel (ez utóbbi persze csak egy kiragadott futás). 
Link

beillesztett kép

#72421
Nagyon jó összegzés. nevet Köszönöm/Köszönjük magam és mások nevében is. 
---------
Ebből a "gyenge "örvény" minden szinten"-ből annyit tennék, hozzá, hogy a társalgóban már elhangzott szibériai nagyobb hófelhalmozódás megkezdődött. Nyílván a gyenge örvény miatt. Legalább is én ebből arra következtetek. 
Ami a folytatást illeti, én kifejezetten örülök a jelenlegi melegebb, eseménytelen időnek, ami Kárpát-medence szerte zajlik. Kivéve a tegnap reggeli fagyos etapot. (Meglepetés volt nekem a reggeli -3 körüli minuszok,de annyira nem bántam meg. )
A hosszútáv is hasonló időt ígér, s ha "mázlink van" november első hétvégéig is kihúzhatjuk. 

A gyenge örvény nagyobb meridionális áramlást takarHAT, igy valószínűbb, hogy csapadékosabb tél első felére lehet elméletileg(!) készülni. Ez az október eddig csak "csatasor rendezés volt, Tél tábornagy részéről". vidám Aztán vagy fixen előoldalon lehetünk vagy épp front front hátán ez még én sem tudom megmondani, s nem igen akarok elveszni a részletekbe. Viszont nem árt majd figyelni Skandináv Ac hajlam esélyeit, mert ha odafentről valami lentebbi szélességekre akar majd "kéreszkedni" azt abból a magasnyomás előretöréséből vagy óceáni teknődöglés miatt kialakult "helyzeti vákumból" helyből fog kifejlődni és odatelepedni. Vannak már űridős jelek november 6-7 körülre. Talán én is odalőném be a jó időnk végét. szegyenlos
Addig szól a koncert azaz a  vénasszonyok nyara. 
Élvezzük ki ezt a kis időt, míg lehet. kacsint
#72420

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Meteorológiai társalgó (#575993)
#72419
Akkor jöjjön az évszakos poláris örvény előrejelzés MC Gergö kérésére. nevet Nem latolgatás, inkább csak az értelmezéséről pár  gondolat. Link kiváló példa lesz az ECM és a JMA friss előrejelzése.

beillesztett kép



beillesztett kép

Első ránézésre mindegyik az átlagosnál (fekete vonal) gyengébb örvénnyel számol, különösen a tél első felére. Viszont amikor az évszakos anomáliák térképeit készítik, akkor általában nem a megfigyelésekből/reanalízisekből származó átlaghoz viszonyítanak, hanem a modellezett klímához, itt ez a vastag narancssárga vonal. Vagyis abszolút értékben a két modell egészen hasonló átlagokat jelez a tél elejére, de a modellklímához viszonyítva az ECM átlag közeli, a JMA pedig gyenge örvényt vár. Ez az ami a hasznos infó az előréből, meg a nem acélos beválás, amit sejthetünk.

Az is látszik, hogy az ECM-nél a narancs vonal távolabb van a feketétől, mint a JMA-nál, vagyis az októberben indított előréinek nagyobb a szisztematikus hibája, mint a JMA-nak. Decemberi indításnál egyébként az ECM-é is hasonlóan kicsi. Átlagban talán emiatt kicsivel "megbízhatóbb" az akkori modellfutás, ami logikus is a rövidebb időtáv miatt.
Előző két télen decemberben az ECM az anomália irányát egész jól eltalálta, de ebből nagy következtetést nem kell levonni.Ami még modell szempontból érdekes lehet, hogy a friss JMA negatív eltérése szerintem elég markáns, nem meglepő az sem, hogy a leginkább negatív NAO-s kimenetet is ez adja a felszínre is (gyenge "örvény" minden szinten).

beillesztett kép

Összegezve, ahogy már a fórumban elhangzott, természetesen igen nagy szórásúak ezek a modellezések, de talán a decemberi előrékre érdemes ránéznie annak, akit ez érdekel. Egy plusz infót adhat a latolgatásokhoz.
#72418
Igen, ezt olvastam és a cikkben is hivatkoznak rá, de ez Nyugat-Európára szóló prognózis.
#72417
Igaz itt "csak" december végéig jósolnak de épp,hogy hidegebbet az átlagnál.:
Link
Link
#72416
Október vévén lehet is validálni az első hónapot... laza
#72415
Téli időjárás előrejelzés 7 nemzetközi intézet adata alapján. Link
Tudom, hogy mennyit érnek ezek a hosszútávú modellek, és azt is, de azért érdekes, és elég nagy az összhang.
#72414
Friss hóanomáliák elég soványak az Alpokra ECM szerint... Link
#72413
Egész jó kis makro képeket dobál a GFS űrtávban.
Finom harmatpontok szivárognának ÉK felől okozva friss reggeleket.
Talán lelassulna tőle a fű növése mert nem győzöm nyírni. laza

beillesztett kép

#72412
Remélem nem így lesz.
#72411
Szibériában a következő  8-10 nap az átlag alatti hömérséklet és gyakori havazás valószínű. 
Ezzel segítve a gyors hófelhalmozodást és a későbbiekben a hidegmag gyors és erőteljes kialakulását. 
Ez hosszú távon egy elég jó előjel a télre nézve, ha megfelelő áramlási viszonyok alakulnak ki Európa be fagy... hidegkacsint
#72410
Te már itt  vagy,  ez  az  évszakváltás  biztos  jele nevet
#72409
Ez hol érhető el? 

Válaszul pedig nem lepődnék meg ha most már tényleg beleszaladnánk egy hidegebb télbe, nem úgy mint az elmúlt években. Annak ellenére hogy éleződik a hőkontraszt, eléggé blockingos az óceán Izland térségével együttvéve. Fele annyira nem érvényesül az alacsony nyomás Izlandon most szeptemberben, mint pl 2021-ben... Ez pedig nem rossz, na meg ezek a kora őszi, nagyon mély teknő/hideg leszakadások figyelemre méltóak. Lehet megérik már egy olyan tél amire sokan, évek óta várunk. Egyszer jönnie kell, szokták mondani, de vajon most? 
#72406
Én pont úgy tudom, hogy eddig enyhe száraz időjárást jeleztek a télre. 
Lehet akkor változott valami vagy én tudom rosszul, de majd kiderül hamarosan. 
Nagyon szeretem a telet a kedvenc évszakom, de lehet most pont erős lenne egy kemény tél, bár az élet nem kivánság műsor. hidegkacsint
#72405
Az ősz második felében és a téli időszakban gyenge poláris örvényt valószínűsítenek és ennek nyomán 65-70% az esélye egy SW-nek a La Nina-ával karöltve. Ami ugye nagyobb eséllyel jelent hideg telet. Per pillanat nem tudom ennek örüljünk-e vagy sem.

beillesztett kép


#72404
Link

Na, közeledik az ősz!
A késő-nyári makroképek egyelőre nem mondhatók rossznak. 
Valamint a sokat tárgyalt sarki jéghelyzet-ami tudjuk nem mindig jelent szoros kapcsolatot hazánk teleinek minőségével-sem olyan rossz,. Sőt, úgy tűnik, mintha az európai hőhullámok sem tudtak volna sokat ártani idén a jégkiterjedtségnek.

Link

Aztán majd még meglátjuk 1 hónap múlva, hogy hol lesz a vége...
#72403
Illetve Izland környékén is inkább pozitív nyomás anomáliát vár a modellek többsége aztán majd kiderül mit szól ehhez a csigagyár. laza
#72402

beillesztett kép

#72401
A 8 központ előrejelzése az NCEP-ét kivéve, elég szépen egybevág az Európa középső sávjában előrejelzett pozitív nyomás anomáliával. A poz. anomáliás sáv tengelye nagyrészt közel húzódna a Kárpát-medencéhez, ami nem sok csapadékkal ill. izgalommal kecsegtet, de annál több hidegpárnával. Ha ez a sáv északabbra lenne, mint az ECCC-nél ill. Meteo France-nál, akkor azért több esélye lenne a med.ciklonoknak csapadékot hoznia, ami északkeleti felszínközeli áramlással még szép havas dolgokat is eredményezhetne...
#72400

beillesztett kép

#72399
Esélylatolgatás a következő két napra (2022.07.29-07.30, Péntek-Szombat): A következő két nap időjárást összefoglalva egy sekély ciklon és annak hidegfrontja alakítja a Kárpát-medence térségében. A pénteki nap folyamán várhatóan az Alpokban és attól északra egy peremhullám mentén képződik egy sekély ciklon és annak hidegfrontja amely fokozatosan kelet, északkelet felé vándorol. Pénteken a Kárpát-medencében a sekély ciklon elött még igen meleg 32-38 fokos levegő áramláik, mindeközben az Alpokban és Észak-Olaszországban fokozatosan pattannak ki a zivatarok a ciklonnak köszönhetően. Várhatóan péntek délutántól ezzel a forró levegővel párba érkezik egy MNSZ is amely a Dunántúl felett haladhat végig. Az MNSZ-nek köszönhetően várhatóan péntek estétől először a nyugati, északnyugati határmentén majd az éjféli óráktól már a Dunántúlon is egyre több helyen, elszórt jelleggel pattanhatnak ki záporok zivatarok. Azonban van egy-egy modell futtatás amely támogatja már a késő délutáni órákban északnyugaton és az ÉKHG. térségében kipattanó elszórt zivatarokat is. A késő délután illetve késő este a zivatarokat várhatóan nagy mennyiségű csapadék illetve erős esetleg viharos szél kisérheti. Szombat hajnalra ez a sekély ciklon egyre inkább tőlünk északra tolódik, ennek hatására pedig a hidegfront is eléri az országot nyugat felől. A hajnali óráktól kezdődően már egyre jobban megvastagszik a felhőzet a Dunántúl más tájain is illetve a középső országrészben. A hidegfront elött újabb hullámban képződhetnek záporok zivatarok melyek délnyugatról északkelet felé mozognak. Várhatóan már a hajnali-reggeli óráktól jó esély van arra hogy ezek a záporok, zivatarok már rendszerbe szerveződjenek és úgy haladjanak át a Dunántúlon. Ekkor még kicsi az esélye heves zivataroknak azonban nem kizárt rendszerbe szerveződés esetén hogy akár nagyobb területen is felhőszakadás 20-30mm illetve erős, viharos 50-70km/h széllökések is előforduljanak. Várhatóan a hidegfront a reggeli órákban egyre inkább belép az országba és fokozatosan menetel kelet felé. A hidegfront mentén várhatóan a délelőtti órákban a Dunántúlon már újabb hullámban képződhetnek záporok zivatarok melyek szintén gyorsan rendszerbe szerveződhetnek. A délelőtti óráktól azonban bizonytalanná válik a helyzet ugyanis a modellekben van némi nem egyetértés. Vannak olyan modellek amik a fő csapadék rendszereket már a reggeli órákra jelzik a Dunántúlra, azonban vannak olyanok is mi szerint csak a déli, délutáni órákban indul meg a front kelet felé ezzel a csapadék is. Amennyiben reggel indulna meg a front úgy a fő csapadék rendszer(ek), zivatarrendszer(ek) már a délelőtti órákban kifuthatnak a Dunántúlról a középső országrész fölé. Amennyiben csak a déli órákban indul meg a front abban az esetben akár több hullámban és akár hevesebb viharok is kialakulhatnak már a Dunántúli tájakon. A front mentén főként a szombat délelőtti óráktól a Dunántúlon a 0-6km-es szélnyirás akár 15-22m/s értéket is felvehet illetve 30-38 fokos TINDEX-et (a középső és keleti tájakon a déli óráktól 38-43 fokos TINDEX is lehet). A várható CAPE értékeken sem tudnak megegyezni azonban a legmagasabb CAPE értéket az összes modell relativ egy helyre várja ez pedig az ország középső része(DUNA tágabb térsége) illetve délkeletre. Nagy átlagban minden modellt összevetve 400-2900j/kg várható de 200-1000j/kg az ország jelentős részén várható a modellek szerint. Ezek szerint várhatóan a zivatarok, zivatarrendszer(ek) kelet felé fokozatosan erősödni fognak. Heves zivatarokra főként a Dunántúl keleti-északkeleti felén, a középső országrészben és a Duna-Tisza köze délkeleti felén esteleg a Tiszántúlon kell számitani. Várhatóan a Dunántúlon kialakuló reggeli és délelőtti első és második hullám északkelet felé elgyengül és majd a déli, délutáni óráktól az újabb hullámban képződő zivatarokból kell heves eseményekre számitani. Szupercellás konvekcióra is esély nyílhat szintén a fent említett területeken. A középső országrészben alacsony felhőalap illetve a 0-3km-es és 0-1km-es szélnyirás egyes modellek szerint kedvezhet tornádó kialakulásának is de ebben végképp nagy a bizonytalanság. A délelőtti, déli óráktól kialakuló zivatarokat, heves zivatarokat illetve szupercellákat a fent említett területeken akár 70-90km/h szél is kisérheti (nagyobb zivatarrendszer esetleg szupercella esetén lokálisan 100km/h-t elérő vagy meghaladó szél sem kizárt, ez főleg az Alföldi területeken lehet a nagy kiszáradás miatt) illetve jégeső 2-3cm esetleg >3cm továbbá felhőszakadás 20-40mm lokálisan esetleg 50mm-t elérő sem kizárt. A csapadék hullámok között is kialakulhat lokálisan zápor, zivatar. A hidegfront átvonultával nyugat felől egyre jobban megnyugszik a légkör késő délután és egyre többfelé tartós esőbe válthat a csapadék, de a keleti országrészben még szombat késő este is aktív maradhat a légkör.
#72398

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Meteorológiai társalgó (#565851)
#72397
Véget ért az első nagy hőhullám, jön-e a következő? Csak a fáklyákra nézve már akár jövő hét második felétől, és van esélye egy újabb komoly hőhullámnak is. Először a következő hőhullám megjelenő meleg légtömegének útját követném a kontinens nyugati részei felett, miután a kontinens nagyobb részéről kiszorul  a szélsőségesebben meleg légtömeg. Link 
Marokkó környékén ott várakozik azonban a forró levegő egyik legmelegebb része, ami ezután az Ibériai-félsziget nyugati részén elkezd újra észak felé áramlani, az AC déli oldalán megerősödő magassági örvény előoldalán (spanyoloktól nyugatra), illetve az AC-ben tapasztalható adiabatikus melegedés hatására. Link Link Link Közben a hatalmas AC/geric keleti oldala egyre jobban elkezd benyomódni a kontinens belsejébe, ennek majd. Idáig és ebben az ENS nagyrésze elég egységes (jobb oldali ábrák 168 órára): Link Bár a jobb alsőn látszik, hogy az AC északabbra terjed ki, mint  amásik két clusteren. Ez lesz az egyik fontos kérdés, mert azoknál  atagoknál, ahol az AC észak felé kiterjed, könnyebben maradhatunk tovább az AC DK-i peremén, és ezzel valamivel hűvösebb levegő érkezhet továbbra is. A másik fontos kérdés, hogy mi történik az óceánon. Az ENS átlagban is az látszik, hogy az óceánon délen levő HCS bekerülhet a nyugatias áramlási rendszerbe, és ezzel kialakulna a klasszikus hőhullámos felállás, a kontinensen gerinccel, a partoknál teknősödéssel/ciklontevékenységgel. Link Link Feltételezem, hogy ezt sok tag támogatja, hogy ennyire megjelenik az átlagban is. Ha pedig a gerinc súlypontja teljesen bejön a kontinensre, ésazakabbra "kinyúlás nélkül", és a partoknál masszív teknősödés alakul ki, az a legforróbb felállás lehet Közép-Európa számára is. Link Itt a már űridőbe szóló clusterek közül egy másik csoport, a legalsó, a 3-as taghoz hasonló tagok, ami 850-*en ilyen:  Link
Összességében Ny-Európában pl. franciáknál igen valószínű egy újabb hőség, ez a fáklyán is igen magabiztosnak látszik Link nálunk  a gerinc/AC keleti oldalán azért nagyobb a bizonytalanság valamivel, szóval van bőven más lehetőség is, bár az erős gerinc behúzódásakor a Nyugat-Európai meleg légtömeg nagyon gyorsan itt találhatja magát. :Link
#72395

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Meteorológiai társalgó (#562796)

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2024-03-28 18:08:05

Szentmártonkáta

13.6 °C

na00

RH: 68 | P: 1003.3

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

119268

Hírek, események

El ne essünk éjjel a nyúlban, március 31-én óraállítás!

Érdekességek | 2024-03-25 16:47

pic
Március 31-én hajnali kettő órakor időmérő eszközeinket egy órával előre kell állítanunk.